Kiegészül a Gary Grigsby's World At War

  • Írta: fojesz
  • 2006. július 18.
  • Bejelentés
Link másolása
Bár nekem az alapjáték kimaradt, azonban igen vonzóvá vált számomra is, miután a cím elnyerte "A legegyedibb játék" díjat - kívánjunk sok sikert a kiegészítésnek.
Bár nekem az alapjáték kimaradt, azonban igen vonzóvá vált számomra is, miután a cím elnyerte "A legegyedibb játék" díjat - kívánjunk sok sikert a kiegészítésnek.


Bátran állíthatjuk tehát, hogy a maga műfajában igen dicséretes stratégiával volt dolgunk - az "A World Divided" alcímet viselő kiegészítés pedig kissé elrugaszkodik a valóságtól, s az új térképek és fícsörök sokkal inkább egyfajta alternatív történelemhez kapcsolódnak.

A kiegészítés egyik története például tartalmaz egy pályát, melyet egyszerűen a "Mi lett volna, ha?" kérdéssel lehetne jellemezni: a háború utáni időkben a Nyugati Szövetségesek és a Szovjetunió közötti konfliktusokat játszhatjuk végig. A továbbiakban a megtörtént események is megváltoztathatóak, sőt még az egyes oldalak jövőbeni találmányainak kutatásait is megkezdhetjük itt. Megjelenési dátumról nem kaptunk hírt, mindesetre biztos, hogy négy tutorial-pálya és három kampány kapott helyett a kiegészítésben.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...