E3 2017: Így versenyzünk a The Crew 2-ben

Link másolása
Új játékmenet-videó érkezett a The Crew 2-ből, melyben a fejlesztők mesélik el, és mutatják meg, hogyan is működnek majd a versenyek a játékban. Az autós hajós és repülős mókák között dinamikusan válthatunk.

A Ubisoft E3-as bemutatóján leleplezték többek között a The Crew 2-t is, melyben ezúttal is az Egyesült Államokban garázdálkodhatunk, ezúttal azonban már nemcsak az utakon, hanem a vízen és a levegőben is.

A versenyszámokban több járművet is használhatunk majd, így megeshet, hogy egy futamon belül mindegyik lehetőséget kimerítjük. Az alábbi fejlesztői videóban ezt nézhetjük meg mozgás közben.

6.
6.
Angelwing
A grafika gyönyörű, a játék FOS! Mi a fasznak repülő meg hajó? A mostani Need for Speed jobban tetszik ennél!?
5.
5.
Formula1fanatic
Ezt így ebben a formában nem hiszem, hogy megfogom megvenni, talán majd egy komolyabb leárazás után. Az első rész megvan, de azt is letettem viszonylag hamar. A világban autózgatás, versenyek gépi vagy játékos ellenfelek ellen még a TDU1 hangulatát adták az tényleg jó is volt, de a játék többi része kukába való. Gondolok itt a tuningolás megvalósítására, a visszatöltődő nitróra(egyáltalán minek ez a szar nitró, enélkül már élni sem lehet ?), gagyi módon kidolgozott zárt versenypályás pvp-kre, mikor Pistike mandinerből pattan le a gumi falról előnyt szerezve magának, ahelyett, hogy időben fékezne és bekanyarodna, vagy a bugyuta ki a király fogócskás versenyekre. A lobby-ban kerül szavazásra a játékosok által, hogy milyen versenytípus legyen, nem lehetett külön külön nevezni pvp eventekre. Nekem ez így komolytalan volt. Ez a tetőkön ugrálás is egy vicc. Nem értem miért nem jó az eredeti TDU 1 koncepciója?
4.
4.
shatterhand
Trailer faszan nezett ki majd jott a gameplay...
2.
2.
crytek
Tetszik. Örülök, hogy van repcsi és motorcsónak is.
1.
1.
XuChi
Ezt a "háztetőkön" autózást nagyon nagyon nem kellett volna.........

Miért kell mindent elb@szni............ :(((((
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...