Vampyr - így válunk szörnnyé

  • Írta: Shifty
  • 2018. január 19.
  • Videó
Link másolása
Megérkezett a múlt héten beharangozott négyrészes Vampyr-websorozat első része, ami ezúttal a játék főhősével, az orvosból vámpírrá változott és ezzel morális kérdőjelek egész sorába belebotló Jonathan Reidet mutatja be.

Egy héttel ezelőtt jelentette be a Dontnod, hogy egy négy részből álló websorozat keretein belül igyekszik részletesen bemutatni készülő játékuk, a Vampyr világát és annak szereplőit. Az első ötperces epizód már meg is érkezett.

Ebben az alkotók a játék főhősével, Jonathan Reid születésével foglalkoznak, így részletesebb képet kapunk arról, milyen volt megálmodni egy olyan karaktert, aki hivatása szerint orvosként az egész életét az emberek védelmére tette fel, de miután átváltozik, kénytelen majd súlyos döntéseket is meghozni.

A Vampyr 1918-ban, Londonban játszódik majd, amikor az első világháború borzalmai mellett a várost sújtó spanyol nátha is komoly gondokat okoz. A játék most tavasszal jelenik meg, PC mellett PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...