Fallout 76 - a Sony miatt nem lesz cross-play

  • Írta: Shifty
  • 2018. július 2.
  • Hír
Link másolása
Todd Howard, a Bethesda Game Studios rendezője a német GameStarnak adott interjúban elárulta, hogy azért nem lesz cross-play a Fallout 76-ban, mert a többi konzolgyártóval szemben a Sony abszolút nem nyitott az ötletre.

Az idei E3 után ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek éles kritikával illették a Sonyt, amiért elzárkóznak a konzolok közötti cross-play lehetőségétől. A legtöbb feltételezés szerint a cég a PlayStation 4-gyel szerzett előnyéből komoly összegeket szeretne kisajtolni az online térben, így a PlayStation Pluson keresztül is. Ebbe pedig nem fér bele, hogy a játékok online szekciói ugyanazzal a profillal minden platformon elérhetőek legyenek a játékosoknak.

A téma már majdnem elült, amikor Todd Howard, a Bethesda Game Studios rendezője a német GameStarnak adott interjúban úgy nyilatkozott: nagyon szeretnék, ha a Fallout 76 is kapna ilyen lehetőséget, már csak azért is, mert multiplayer-orientált kaland lesz a következő felvonás, de a Sony abszolút elzárkózott az ötlettől. A többiek persze nyitottak, így Howard szerint még bármit hozhat a jövő.

31.
31.
PaprikaJancsi
#28: Tipikus profi munka, nem is csodálkozom, hogy pont egy Cod-nál jött elő. XD
30.
30.
zozo76hun
jatszanak a kontrolleresek, kontrolleresekkel, ugyanigy, egeresek meg egeresekkel. igy mindenki boldog lehet, vagy nem, de az mar az o baja...
28.
28.
Ooorky
#27: Anno Infinity War bétájánál volt egy apró malőr, 2 napig tartott míg kijavították, hogy a PC-s verzióban ne lassuljon le a célkereszt mikor az ellenfélen van, ami konzolról portolásból maradt benne. Ennyit a precíz gamepad-es célzásról...
27.
27.
bitbandita
#24: Ez azért nem igaz. Lehet kontrollerrel is nagyon jól játszani, ez igaz. De csak egy bizonyos szintig (és az átlagos igények mellett az ez a szint elég is általában, kikapcsolódni, szórakozni). És ez nem szimpátia, ügyesség, vagy gyakorlás kérdése, ez ergonómia. Az egérrel sokkal nagyobb a mozgás fölbontása, hogy úgymond. A kar egy fix sebességre vagy kényszerítve. Ugye ha teljesen eltolod a kart, akkor mozdul a leggyorsabban. Ezt szoftveresen igaz lehet állítani, de egy szint fölött a maximális kitérés sebessége a lassú, ill. apróbb mozdulatok pontosságának a kárára fog menni. Értsd: éppen csak hozzáérsz az analóg karhoz, máris egy nagyot ugrik a célkereszt. Ha lelassítod, akkor igaz pontosabb leszel, de a maximális kitérésekor lassabban fog fordulni. A másik az izommemória. Az egérnél az egész kézfejed mozog, részt vesznek benne az ujjaid, az alkar, de főleg a csuklód Az agyad összeköti a célkereszt mozgását a kézfejed elmozdulásával. Ha elmozdítom x cm-t az egeret, a célkereszt y cm mozdul a képernyőn - sok gyakorlással kialakul az izommemoria. Na ilyen nem alakul ki a kontrollernél, mert csak a hüvelykujjad használod. Ezt nem én találom ki most, olvass nyugodtan utána. De még egyszer: kontrollerrel is lehet nagyon jól játszani, és ez a legtöbb embernek bőven elég is a szórakozáshoz. Akik viszont profi szinten nyomják, nem véletlenül játszanak egérrel. Ja, és ne vegyük már elő ezzel kapcsolatban is a pc vs. konzol című butaságot, semmi értelme. Nekem pl csak pc-m van (bár valószínű idén veszek egy PS-Prót), de legtöbbször XBox kontrollerrel tolom.
23.
23.
Anti4730
#18: Itt nem az a lenyeg, hogy kinek milyen konzolja van, hanem hogy konzolos tudjon jataszani pc-sel es konzolos konzolossal. Hagyjuk mar ezt allanodan hogy melyik a jobb konzol. Es itt nem csak a sonyrol van szo, ugyanugy microsoft es pc kozt is egy kezemen meg tudom szamolni hany cross platform cim van. 2018 at irunk, nem hiszem el, hogy ez olyan nagy dolog lenne ma mar. De szerintem eljon majd ez az ido is.
22.
22.
Skygameboy
Ezen lovagolni és ezt erőltetni teljesen felesleges. Erre a boxosokon kívül nem sokan vágynak. Nem a sony tehet arról hogy boxon konganak a szerverek és ezt nem a sony táborral kéne megoldani szerintem. Ez meg hogy a barátaim a konkurencia konzolán játszanak is egy vicc. Ha tudtam hogy velük akarok játszani akkor mért voltam olyan hülye hogy nem azt a konzolt vettem meg.
20.
20.
Hab
#9: Akkor valóban érdemes volt idehánynod ezt a kommentet.
18.
18.
#11: Látod, pontosan ezért csinálja a Sony. Ha együtt akartok játszani, be kell adnod a derekadat, és megvenni a konzolukat.
17.
17.
DeKor
A kommentbeli reakciók tökéletesen tükrözik, mennyire érdekli ez a felhasználókat. A PlayStation-ösöket kábé semennyire. :D
16.
16.
delphijos
Annyira genyó a Sony, hogy kell a heti 3 “nincs crossplay a Sony miatt” hír. Szerintem mindenképpen. :D
15.
15.
PaprikaJancsi
#14: Meg a Minecraft-nál is
14.
14.
PaprikaJancsi
#13: Fortnite, Rocket League ezeknél van cross play. Miről beszélsz?
13.
13.
shatterhand
#12: Cross play nincs, csak o ugyanugy elzarkozik mindenkitol. Ahogy az xbox is igy volt eddig.
12.
12.
PaprikaJancsi
#10: Nintendonál van cross-play XD
11.
11.
Anti4730
Szerintem meg ma mar illene minden jatekhoz crossplayt csinalni, pont abban a helyzetben vagyok, hogy az ismeroseim kozul mindejki pc-s meg ps4-es, es semelyik jatekon nem tudunk multizni, ami kijott mindharom platformra, kiveve a microsoft cimeit, az is kb max 3 jatek, es az is csak xbox-pc kozt. En szerintem a cross platform alap lenne mar a mai vilagban.
10.
10.
shatterhand
Szerencsere.
X360-nal miert nem volt siras? Nintendonal miert nincs siras?
9.
9.
KRAT0S
Pont leszarom a falloutot is meg a crossplayt is!
8.
8.
Josi21
Tv Sony, hang Sony... Konzol nem az, van pc is... De amit konzol terén művelnek, szánalmas ! Hajrá sanyi !
7.
7.
PaprikaJancsi
#1: Egy csalót nem láttam még, biztos rohadtul tele van akkor minden velük XD
6.
6.
Yanez
Ennyi. Gyertek, kövessünk el tömeges öngyilkosságot.
5.
5.
PiszkosFred
#4: Ennyire udvarias orosz csak a mi fejunkbe letezik :D
4.
4.
hadzsime
#3: Szerintem sem. Egy pillanatra elképzeltem a dolgot és szerintem így nézne ki:

-xxXPussyDestroyer69Xxx: FKIN CHEATER! REPORTED!
-SmokeWEED420: SHUTUP AIM ASSIST NOOB!!!44 I'LL NUKE U!
-CheekiBreeki: А ты говоришь по русски?
2.
2.
zozo76hun
#1: milyen csalas van a sea of thieves alatt? gondolom a pc-s oldalra gondoltal.
1.
1.
Thor Vath
Hálistennek. A Sea of Thievesben se lett volna szabad... Szegény konzoltulajok csak állnak dermedten amikor bezúdulnak a cheaterek, hogy ez mi a franc. Senki nem kérte.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...