Spider-Man - új trailer és DLC-előzetes érkezett

  • Írta: szlav
  • 2018. szeptember 7.
  • Videó
Link másolása
Hosszas várakozás után végre megjelent a Spider-Man! Pókember PlayStation 4-es kalandja pedig egy vadiúj kedvcsinálóval indult, valamint lehullt a lepel az első DLC-kosztümről is.

Az ősz egyik legjobban várt PS4-exkluzívja, az Insomniac-féle Spider-Man végre a boltok polcaira került. A premiert egy vadiúj előzetessel ünnepelhetjük, ami tuti, hogy meghozza azok kedvét is a játékhoz, akik eddig vacilláltak. A videónak pedig egyszerű az üzenete: válj mégnagyobbá!

A fenti videó, csakúgy mint a lejjebb található DLC-kosztüm egyébként a játék megjelenését kísérő livestream során mutatkozott be először. Térjünk is át tehát Spidey legújabb jelmezére! A The Heist DLC részeként juthatunk majd hozzá az új felszereléshez, amelyet nem más, mint a Pókember-képregények egyik legprominensebb illusztrátora, Gabrielle Dell'Otto tervezett. Több ehhez hasonló maskara is érkezik majd az eddig bejelentett kiegészítőtartalmakkal, az itt bemutatott ruha csupán a kezdet!

A Spider-Man ma jelent meg kizárólag PlayStation 4-re.

8.
8.
delphijos
#7: Hidegen nem hagy, de beizgulva sem vagyok. Én majd egy PSN akcióban fogok beruházni rá. Alig van időm játszani sajnos , és még egy csomó minden van ami nincs befejezve. Feleslegesnek érzem hogy itt álljon a polcon most.
7.
7.
Van még rajtam kívül itt valaki, akit ez teljesen hidegen hagy?
6.
6.
KRAT0S
Basszus ezt nem lehet abbahagyni!!
5.
5.
mephi
Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor gyerekként megkaptam a Pókember első részét. Pár hét és benevezek erre a játékra, és gyanítom kicsit ismét gyerek leszek. :)
4.
4.
PaprikaJancsi
#1: Nyomták is a marketinget, bár a videójáték iparban a legjobb bornak is kell cégér.
Mindenkinek jó játékot hozzá! :)
3.
3.
Anti4730
Insomniac games, szoval tuti kiraly jatek
2.
2.
Darksiders84
#1: 40 valahány Gb 50 perc kb a telepítés de utána aztán nincs megállás tényleg nagyon állat lett.
1.
1.
kamgecam
Elég durván fogyhat. Előbb néztem meg ps4en a friends listemet és a most játszó 10 emberből kb. majdnem mindenki Pókemberrel játszik. Én hétfőn csapok le rá! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...