Szabad a fegyverválasztás a Devil May Cry 3-ban

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 3.
  • Hír
Link másolása
Míg a Devil May Cry első két része szimpla portot kapott Nintendo Switchre, a harmadik résznél már alaposan kitesz magáért a Capcom, és több változtatást is hoz magával az átirat.

A Capcom három változtatást ígért be a Devil May Cry 3 Nintendo Switchre szánt átirata kapcsán, ezek a jelek szerint elsősorban olyan módosítások lesznek, amelyek révén kényelmesebbnek és így korszerűbbnek hathat az eredetileg 2005-ben megjelent anyag játékmenete.

Arról már beszámoltunk, hogy a port dinamikus stílusváltást hoz majd magával, a múlt héten pedig azt is megtudtuk a készítőktől, hogy a fegyverváltás terén is nagyobb szabadságot fogunk kapni. Míg az eredeti játékban két-két közelharci és távolsági fegyver között váltogathattunk, addig az átirat egy jóval korszerűbb körmenüt kapott, amelyben az összes csecsebecsénkhez hozzáférünk majd.

A Devil May Cry 3 február 20-án jelenik meg Nintendo Switchre - az utolsó újdonság bejelentésére február 13-án számíthatnak a rajongók.

1.
1.
HA ebbe belegondolnék, akkor úgy képzelném el, hogy harc közben nyomva tartunk egy gombot, amire megáll az idő és úgy választunk. Ettől akár az is lehetne, hogy megszakad az akció tempója. És korszerűnek is lehetne nevezni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...