Előzetest kapott a Szörnyella-előzményfilm

  • Írta: gorien
  • 2021. február 17.
  • Cooltúra
Több mint egy évvel azután, hogy először láttuk Emma Stone-t Szörnyella de Frásznak öltözve, a Disney végre előzetes formájában is megmutatta, mire számíthatunk a szőrmeőrült divatmegszállott korai éveit elmesélő filmtől.

Szörnyella de Frásszal először 1956-ban találkozhatott a világ Dodie Smith Száz meg egy kiskutya című regényében, de a figurát a Disney rajzfilmes, majd élőszereplős feldolgozása tette igazán híressé. Ha gyakran marcangolt titeket a kérdés, hogy Szörnyella miként vált azzá a dalmaták foltos bundájára áhítozó gonosszá, akit mind ismerünk, akkor a Disney most megválaszolja.

A Cruella inkább a Demónával rokon, mintsem a legtöbb Disney-remake-kel: az alkotás egyik mellékesebb szereplőjét teszi főszereplővé, és meséli el annak eredettörténetét. Így utazunk vissza az 1970-es évek punk-rock Londonjába, hogy Emma Stone alakításában megismerjük a divat világába még csak belekóstoló, de önmagát is pszichopatának bélyegző Szörnyellát. Ellenfelét, egy divatház fejét, Emma Thompson alakítja.

A Craig Gillespie rendezésében készült film premierje május 28-án lesz.

16.
FortniteFuN
#15: Így igaz! Szerinted nem az, szerintem igen. Attól még lehet számomra érdekes egy film és a benne szereplő színészek, hogy a kiadó/gyártó/forgalmazó/anyacég nevezd ahogy akarod, diktatórikus módszerrel vágja ki a filmekből/sorozatokból a másképpen gondolkodó színészeket! A náci németország is egy érdekes pontja a történelemnek (csakhogy maradjunk a Disney/Lukas szívcsakrájánál) tanultam róla, tanulok róla ettől még nem muszály szeretnem, és nyugodt szívvel tiltakozhatom a faji alapú megkülönböztetés ellen. Nem értem ezen mit nem lehet érteni. Jó étvágyat az ebédhez!
15.
sloth
#12: "tiltakozol" ellenük, mégsem tudnád őket kihagyni az életedből, szerintem ez nem épp a legjobb felfogás
14.
FortniteFuN
#6: Belelátni valamibe olyat ami nincs ott és még utalás sincs rá az finoman szólva sem ízléses dolog. Természetesen jogod van másnak értelmezni a szavaimat, pont úgy ahogy a Disney tette Gina Caranoval. Szép napot!
13.
FortniteFuN
#5: Bennem nincs harag, sem pedig gyűlölet, pusztán élek azokkal a lehetőségekkel amik által kifejezhetem nemtetszésemet a cenzorok és a véleménydiktatúrát alkalmazók ellen. Én egy tök videám fiatal vagyok. Szép napot!
12.
FortniteFuN
#10: Én nem írtam, hogy sz.r, és nem is köcs...tem. Amit leírtam abban benne van a tiltakozásom oka, hogy miért nem nézem majd moziban és miért nem támogatom ezeket a cégeket. A magam fajta fiataloknak nincs más tiltakozási eszköze, csak az amiket leírtam. Szerintem csak az nem érti, aki nem akarja, vagy az aki vakon és süketen tengeti életét a mindennapokban, nem akarva észre venni azt a véleménydiktatúrát ami az említett cégeket jellemzi. Most a facebook és a Twitter féle nulltoleráns cenzorokat már nem is említem. További szép napot!
11.
sloth
#9: ez semmi, most megy a profitmaximalizálás, hatalmas leépítések vannak a cégnél, miközben a bevétel a maximumon, igazából ennek sokkal kiasztóbb, mint az egyes mellékszereplők szexuális beállítotsága, de hát az sokkal felháborítóbb nemde?
10.
sloth
#2: ez egy szar, ezért letorrentezem, megmutatva, hogy lényegében én sem vagyok több babadüh, most jól megmondtad a köcsögöknek
9.
user101
Most azt a diznit védjük aki szerint az nincs rendben, ha valaki nem politikailag korrekt vagy megsért egy embercsoportot vagy csak spontán túl sok fehér férfi játszik egy filmben, de ha kína pénzeli, akkor bármit átírnak, népcsoportokról felejtkeznek meg és elismerik, hogy nincs is Tibet ? Aha mindent értek... :)))
8.
Ooorky
Szerintem nem eléggé színes a szereposztás.
Még a főszereplő is fehér. Pfujj.
7.
balint23h
Hihetetlen, hogy erre van igény...
6.
Bobby Kotick
#2: Na megint a komcsi hergelés...
5.
FlexSteel
#2: Úr Isten mennyi harag és gyűlölet tölti meg a szívedet. :O
4.
Nate Hope
Én eddig azt sem tudtam, hogy lesz ilyen.
2.
FortniteFuN
Ment rá a dislike, mint mindenre ami disney, netflix és egyéb véleménydiktatúrát alkalmazó szörnyvállalatra. És persze csak torrentezve nézve, egy fillért se kapjon a bohóc társaság.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...