Rendezőt váltott a The Division-film

  • Írta: fojesz
  • 2021. március 1.
  • Cooltúra
Már a harmadik rendezőjénél tart a The Division-film, miután David Leitch kiszállt a projektből időhiányra hivatkozva. Helyette az utóbbi években Dwayne Johnson-mozikban utazó Rawson Marshall Thurber érkezik.

Rendezőt váltott a Netflixnél készülő The Division-film, miután David Leitch (Deadpool 2) kifarolt a projekt mögül. A Deadline értesülései szerint időhiány miatt szállt ki, jelenleg ugyanis a Bullet Train című mozijával van elfoglalva.

Nem maradt azonban sokáig direktor nélkül a projekt, az ő helyére Rawson Marshall Thurber érkezik majd, aki az utóbbi időben főleg Dwayne Johnson-filmekben utazott; ő készítette a Central Intelligence, a Skyscraper és a szintén netflixes, még premier előtt álló Red Notice-t is. Thurber a forgatókönyvírásba is beszáll Ellen Shanman társaságában.

A The Division-filmet egyébként még 2016-ban jelentették be, a főbb szerepekre Jake Gyllenhaalt és Jessica Chastaint szerződtették le. Leitch - aki producerként továbbra is a tűz közelében marad - korábban azt mondta, hogy szeretné "megtörni a videojátékos adaptációk átkát" a mozival.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...