Nem zárt szép pénzügyi félévet a Ubisoft

  • Írta: gorien
  • 2021. október 29.
  • Biznisz
Link másolása
A Ubisoft közzétette a legutóbbi pénzügyi féléve értékelését. A franciáknak nem kedveznek a számok, mind a bevételeik, mind a nyereségük csökkent. A kimutatásokon túl a közeljövő játékairól is szó esett.

A Ubisoft megtartotta a szeptember 30-cal záruló pénzügyi félév értékelését, amelyből az derül ki, hogy hiába erősödtek meg a bevételek a második negyedévben, összességében rosszabbul szerepeltek a játékai, mint egy évvel ezelőtt. A félév során 751 millió eurónyi bevételre tettek szert (ez 1 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor), ám ebből csak 1,6 millió eurót jegyezhetnek nyereségként – ez az előző év 22,1 milliójához képest már látványos visszaesés.

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója kiemelte, hogy „az ipar virul és gyorsan változik, ami új kihívásokat és lehetőségeket rejt”, és habár az elmúlt két negyedév közül az első rosszabb mutatókkal jellemezhető, a második bőven az előirányzott fölött teljesített. A siker mozgatórugóját a Ubisoft portfóliójának erejében látja. Az általuk jegyzett címek közül az Asssassin's Creed: Valhalla különösképp kivette a részét a bevételekből, a kiadó történetének második legjövedelmezőbb játékává lépett elő.

A beszámolón megerősítették, hogy idén még olyan játékok érkeznek a kiadótól, mint a Just Dance 2022, a Monopoly Madness és a Far Cry 3: Blood Dragon remasterje. Más címek azonban csúszni fognak: a Rocksmith+, a The Division: Heartland és a Prince of Persia: Sand of Time remake-je kiesik a jelenlegi pénzügyi évből. Ez azt jelenti, hogy a megjelenésükre 2022 áprilisa és 2023 márciusa között számíthatunk.

A Roller Championsnak továbbra sincs biztos megjelenése, de a tervek szerint ez a játék még belefér a mostani pénzügyi évbe. A Heartland mellett egy másik free-to-play cím, a Ghost Recon: Frontiline is szóba került, amelynek első tesztjét a bejelentéssel ellentétben mégsem indították el.

Mindkét cím a Ubisoft új, free-to-play központú törekvését fémjelezné: a franciák elismerték, hogy a fogadtatásuk (különösen a Ghost Reconé) nem volt bátorító, de a terveikről nem tesznek le, a fejlesztők továbbra is hisznek ezekben a játékokban. Az is kiderült, hogy a nyáron bejelentett, live service-nek ígérkező Assassin's Creed: Infinity nem az ingyenes címek táborát fogja erősíteni.

9.
9.
DarkCrash
Division-ön kívül nem igen érdekel tőlük semmi.
7.
7.
Ooorky
#6: Azért vannak jó franchise-ok náluk, csak akarat kellene normális játék fejlesztésére, szerintem fejlesztők is örülnének ha kikerülnének az ow mókuskerékből.
6.
6.
delphijos
Én egyedül a Mario Rabbids folytatást várom.
5.
5.
hedzsooo
#4: + Faxantos, otletes ujitasokban is gazdag Splinter Cell-t, + Prince of Persia-t osszehoznanak, megnone a bevetel naluk ismet de hat ok az uborkaek ugye...

Kb. 1 szinten vannak az EA-val, egyikuktol sem nagyon vettem mar joideje semmit, utobbi durvan 6-7 evben az EA-tol csak a Mass Effect LE vettem meg elso nap, teljes aron, + vagy 2-3 cikket learazva, felaron talan...
4.
4.
Marcus88
Rayman,POP,Splinter C
A többit hanyagolni pár évig!
3.
3.
Aanash
Az assassins creed 2 környékén még bírtam ubiékat, de ma már nagyon unalmasak a játékaik.
2.
2.
Verte meg  a rivotrill
Nem csodálkozom őszintén szólva évről évre közepesnek is alig mondható cucokkal jönnek .
1.
1.
Geribácsi
Sokáig húzták, de most már új ötletek IP-k kellenek, átskinezést megunták a népek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...