A minőségi free-to-play játékokra fókuszál a Ubisoft

  • Írta: gorien
  • 2021. május 12.
  • Biznisz
Link másolása
A minapi pénzügybeszámolója során a Ubisoft részéről elhangzott, hogy a jövőben kissé visszább venne a prémium AAA-játékok sorozatgyártásából, és helyettük arra fektetné a hangsúlyt, hogy a free-to-play játékokat húzza fel AAA-szintre.

Egy hete jelentette be a Ubisoft, hogy a The Division-franchise-t egyebek mellett egy free-to-play játékkal is kívánja bővíteni, amely a Heartland címet viseli – ezzel együtt pedig a „Ubisoft Originals” címkét is bevezeti, amellyel a belsős stúdiók által készített alkotásokra fog hivatkozni mostantól. A Heartlandről sokat még nem tudunk, de az már biztos a legújabb üzleti helyzetjelentés után, hogy nem egyedülálló jelenség lesz a Ubisoft palettáján.

Frederick Duguet pénzügyi vezető ugyanis elmondta, hogy a cég felhozatala már így is elég változatos, ezért innentől kezdve nem kell arra támaszkodniuk, hogy minden évben kitoljanak három-négy prémium AAA-játékot, helyette a figyelmüket arra fordíthatják, hogy prémium free-to-play játékokat is készítsenek. Duguet többek közt a Call of Duty: Warzone-ra mutatott, mint annak a jelzője, hogy a játékiparban a hangsúly a magas minőségű free-to-play játékok felé tolódik.

A Ubisoft már többször kokettált az ingyenes modellel. Hozzájuk tartozik már a Brawlhalla (amiből Duguet elmondása szerint sokat tanultak), tavaly dobták piacra a Hyper Scape-et, de az idén megjelenő Roller Champions is free-to-play cím lesz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Ubisoft felhagy az AAA-játékok gyártásával, azokat továbbra is várhatjuk. Sőt, Duguet megerősítette, hogy a korábban elhalasztott Far Cry 6 és Rainbow Six Quarantine, valamint a Riders Republic megjelenése még az idei pénzügyi évük első felében (tehát szeptember 31-vel bezárólag) esedékes. A Skull & Bones azonban még továbbra is odébb van.

28.
28.
Guba32
#27: Megértem,de attól,hogy szereztél creditet a Type-pal még nem tudtál jobban.Azt hiszem egy kompetitiv játék lényege,hogy minél jobb legyél vagy a lazítás.
Ezt momentumnak hívják a Fifában.
Ezt aláírom,de akik igazán jók azoknak mégis 65%-os winrate-jük van.
Ezért is írtam,hogy a regular az gyakorló,az hogy hol tartasz játéktudásban az rating,de inkább tournamenten derül ki.Ha rááldozol annyit az idődből.
Ha nem,akkor lődözöl amennyit jól esik,és elfogadod a szabályokat és társakat a regularban...
27.
27.
Ooorky
#25: Pont ezt védette le 2011/12 környékén a wg.net, amiről írsz.
Hogy mindenkit 50% winrate környékén tart a matchmaker, annyi fűszerezéssel, hogy prémiummal gyakrabban vagy top tier.
Asszem ők játékosok egyenlőségére meg kezdők segítésére hivatkoztak.

Ezért volt anno, hogy a vadonatúj Type 59-cel szartam az egészre, berongyoltam előre, kilőttem 1-2 tankot aztán dőlt a lé, közben néztem a Jóbarátok maratont a másik monitoron:D
26.
26.
delphijos
#25: Amit írsz az abszolút valós és nem csak itt. Ma már szerintem sokkal inkább igény az AZONNALI sikerélmény, és ez meg is látszik a játékokon is amúgy. A durva az , hogy magamon is észreveszem ( bár ez nálam inkább az időhiány ) hogy egyre kevésbé van türelmem olyan játékba belevágni ahol “izzasztó” a továbbjutás, egyszerűen bele kell tenni az időt… Egy kompetitív játéknál ez az idő meg még hosszabb ( persze “tehetség” függő is )
25.
25.
Guba32
#24: Az a baj,hogy még ha úgy is lenne ahogy mondod,akkor sem tűnne fel,hogy kicseszik velem a matchmaker,mert regularban annyi visszafogott szellemi képességű játékos van,hogy az már fel sem tűnne.Régebben elfogadott volt,hogy ha egy játékban jó akarsz lenni,bele kell tenni az időt,pl. a Colin 2-ben,hogy egy idő után már új csúcsot akartunk tenni egy adott szakaszra,akkor nagyon sokat kellett gyakorolni.Nyomattuk addig míg ki nem hoztuk amit tudtunk magunkból.No most egy ilyen f2p játéknál leül Béluska és azonnal jó akar lenni.Nem érdekli,mi van,hogy van,ő baro akar lenni,de azonnal.8-as tierig szerintem nagyon gyorsan el lehet jutni,és addig ragadna is rá valami esetleg,de nem, neki annyi ideje nincs,azonnal a szülők bankkártyája és már is van egy 8-as tankja.A WG meg dörzsöli a markát.Az igaz,hogy semmit sem ért hozzá,szerintem 10k csata alatt egy átlag játékos csak kapizsgálja a lényeget amúgy is.És akkor megtörténik a csoda, Béluska tankjának mondjuk legyen 175-ös átütése és szemben áll vele az ellenfél akinek 250 a frontpáncélja.Ő lövi veszettül,persze lepattan és annyi nem jut el a tudatáig,hogy talán az oldalába kerüljön,nem.Lövi míg bele nem döglik.Aztán csodálkozik,hogy ez milyen átverés...Na ha ilyenekből több van a te csapatodban szívsz,ha az ellenfélnél nyersz.Ezek után már eszembe sem jut a matchmakinggel foglalkozni.
24.
24.
Ooorky
#19: Akkor nézz utána a wargaming.net által LEVÉDETETT matchmaker-nek...
Anno elég nagy felháborodást keltett mikor előkerült, gondolom mai napig meg lehet találni :-)
23.
23.
Stranger
Úgy csináltok mintha PC-n nem lenne már több mint egy évtizede jelen a f2p stílus. Tök jól működik. Az csak mobilon van, hogy X pálya után nem enged tovább a játék, vagy örökké grindelni kell. Még a legratyibb, eldugott koreai MMORPG sem volt olyan gusztustalan mint egy mai f2p mobil játék. Tök felesleges ahhoz hasonlítani.
22.
22.
Guba32
#20: Fuuu,de utáltam a középkezdéses glitchet.Egy játékossal sem értem oda,mikor beszólózott az ellenfél,miközben Div 1-es játékos voltam,de annak semmi köze nem volt a fizetéses rendszerhez.
21.
21.
Guba32
#18: Nos,a grind az maga a tank megismerése x csatán keresztül,Blitzben annyi free xp-t lehet így-úgy szerezni,hogy nem is játszom stock tankkal,ki free xp-zem a modulokat és utána kihúzom a tankot,de ez az idő kell,hogy egyáltalán tudjam mi az az adott tank,hogy tudjam forgatni legalább alap szinten.A regularban nyomulás kb. mint CoD-ban a kampány,egyfajta gyakorlás,a játék sava-borsa a tournament.Esetleg egyedül még a rating mód.
Aki nem akar többet grindelni akkor tolja tier 5-ben mindig és meg van oldva,attól még élvezheti,de ha az egészet melónak érzi akkor tényleg jobb abbahagyni.
20.
20.
delphijos
#19: Ez is olyan mint a FIFA-ban a középkezdés “bug”. Meg hogy egy idő után rosszabbak lesznek a játékosok FUT-ban. Vagy igaz vagy nem….
19.
19.
Lacek896
#14: Ha ez igaz volna akkor 5000 WN8-am lenne 90%-os winrate-tel nem pedig 1900 WN8 52%-al, ugyanis cirka 5 évből 4-t biztos hogy prémium fiókkal játszottam.

Ezt a konteót már évek óta olvasom, semmi valóságalapja sincs.
18.
18.
Ooorky
#16: Évekig toltam a WoT-ot és WT-t is, WoT Blitz-et én is Switch-en kezdtem el, de áttértem mobilra mivel szebb a grafika és jobb az irányítás (sztem) + néhány reklám megnézésével napi 100 aranyat lehet farmolni.
De aztán tier 5-nél jött a WoT-ból ismert griiiiiiiiiiind és hagytam a csába.
Azért nem fogok grind-olni, hogy utána még többet grind-olhassak.

WT-ben meg Panzer III N volt a fétisem, 3 hónapig pörgettem prémiummal, aztán amikor lejárt látványosan nem tudtam ott átütni az ellenfelet ahol addig lazán átvitte...
Azóta meg olyan szinten p2w lett a játék, hogy már kedvem sincs felrakni, pedig anno beleraktam vagy 2000 órát a repülős részébe.
17.
17.
markoci555
ha az előrehaladásért lehet fizetni, meg teleb***k skinnel és jön a pénz, akkor tegyék, én úgy is ingyen hétvégéken tolom az újabb "exkluzív" játékaikat, nem mindegy akkor már?
16.
16.
Guba32
#14: Amúgy ezt én magyarázkodásnak szoktam venni,mert láttam sok jó és még több gyenge játékost,és aki jó teheted bármilyen pályára,mindet ismeri tudja hol bukkanhat fel az ellenfél,barmilyen lowtierbe mert ismeri a saját és ellenfél tankjának a gyengeségeit,erősségeit,ismeri a játék mechanikáját.Aki meg vak az mehet bármilyen tankba,akkor is vak marad.Egyszer egyszer a kóbor kutya seggét is érheti napfény,de hosszútávon kijön a tudásbeli különbség.
15.
15.
Guba32
#14: Ezt pl. nem tudtam,de el is hiszem,de azt is ha nem így van.És mi a helyzet azzal a prem előfizetéssel ami nekem is van mindig szinte,de én azt kijátszom a játékból vagy a WG-től kapom,tehát nem költök rá?Az is jobb csapatba sorsol?
14.
14.
Ooorky
#12: WoT-ban (és rokonaiban) évek óta nyílt titok, hogy ha premium előfizetésed van jobb csapatba sorsol a matchmaker és nagyobbat sebzel, pontosabban találsz.
Ugyanez miatt utáltam meg a War Thunder-t is...
12.
12.
Guba32
#11: Switchen WoT Blitzben is így van,ha nem költesz rá is ugyanúgy tudsz játszani,és nyerni.Nyilván nem lesz szipi-szupi premium tankod(de még az is lehet,ha sokat játszol,mert a játék jutalmazza a sokat játszókat), meg mindenféle festés a tankon,de a játék ugyanaz.Akinek fontos a külsőség(persze rajta kívül még sokan megveszik ugyanazt,ergo nem egyedi) azt leveszik pénzről,ennyi.
11.
11.
delphijos
#8: Már írtam hogy néha beszállok a fiamhoz Fortnite-ra és eddig összesen 1 skin-t vettem hogy ne valami alap legyen. Neki már van egy tonna cucca, és egy fillért se költöttem neki rá. Szóval oké ha valaki utálja pl. a Fortnite-ot, de ha nem akarsz egy vasat se kell költened hogy játszhass. És semmi hátrányod nincs. Vagyis lehet ezt is “kulturáltan” csinálni.
9.
9.
#8: és a 10. alkalomra már 100%
4.
4.
zsocc-nrg
Ubisoft már nem igazán lehet ennél szánalmasabb... pedig régen a nevük egyet jelentett számomra a minőséggel
3.
3.
Hoki György
Alig várom, hogy játsszak egy játékkal, ahol lépek kettőt, aztán a játék leáll, és feldobja a store ablakot, ahol csak most, csak én - mert ugye különleges vagyok - megvehetem akciósan a "További 50 lépés" pakkot. Nem sok, csak vagy 2500 forint.
1.
1.
Caleon
Free to play = nem egyszer 23999 ft, hanem 10 perc oktató mód, közben elköltesz 100 kristályt, amit a játék oda is ad. Később kristály nélkül megtorpansz a játékban. Ja igen, a teljes végigjátszáshoz 100 ezer csillió ft-t kell költeni. Kb ez a free to play lényege, mobilon már ismerős a modell, köszi szépen uborka.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...