Szeptemberben eldől a Halo-mozi sorsa?

  • Írta: fojesz
  • 2007. május 29.
  • Cooltúra
Link másolása
Peter Jackson, a Halo-mozi producere (továbbá a méltán híres és népszerű rendező) nyilatkozott a Bungie FPS-e alapján készülő filmről.
Peter Jackson, a Halo-mozi producere (továbbá a méltán híres és népszerű rendező) nyilatkozott a Bungie FPS-e alapján készülő filmről.



Tavaly októberben mind a Universal Pictures, mind pedig a 20th Century Fox bejelentette: nem kívánják finanszírozni a Halo-filmet. Akkor a Microsoft bejelentette, hogy a mozi munkálatai szünetelnek, ami egyértelműen azt jelentette, hogy a 2008-ra ígért film jövőre sem fog megérkezni.

Peter Jackson szerint mindez megváltozik szeptember végétől, mikor is boltokba kerül az Xbox 360-exkluzív Halo 3 - Jackson elmondása szerint akkor mindenki egy kissé Halo-mániákussá válik majd. A két említett filmgyárnak eszébe jut, hogy nem is olyan rossz ötlet a készülő film, s megéri befektetni - így legyen! Az úriember végül elmondta, hogy a rendező továbbra sem lesz más, mint a dél-afrikai Neill Blomkamp: semmiképpen sem akarják őt lecserélni.
9.
9.
Mililiter6527
én kiakasztottam az 1-et és a 2-t nagyon nagy kirájság volt!!
8.
8.
Ca$h
6: A Halo2 7 millio példányban kelt el a Halo3-ra csupán az előrendelés 4milliós. Ha PJ filmet akar belőle csinálni akkor annak komoly oka és jelentősége van. Szerintem csupán az ő neve elég ahhoz hogy el lehessen adni a filmet és hogy kasszasiker legyen, minden csak a marketingen és a reklámon múlik.
7.
7.
Shagy
így van utys a halonak a világa és maga a története egy sci-fi rajongó számára maga a tökély .....sztem silent hill népszerű de bukott,doom meg ...hagyjuk is
6.
6.
Utys
Adama: engem a világ és a történet fogott meg. Dehát én scifi szempontból vérfan vagyok :D
5.
5.
asadasad22
Részben meg lehet érteni az Universalt és a 20th Century Fox-ot. Akárhogy is nézzük, a Halo-k csak xboxra jelentek meg (illetve az 1 PC-re), így nem elég népszerűek ahhoz, hogy támogassák ezek a nagy nevek. Az Xbox eladások elenyészőek a PS eladásokhoz képest, így maga a játék sem lehet olyan népszerű. A Doom nevét tényleg mindenki ismeri, ahogy a Tomb Raider vagy a Resident Evil vagy a Silent Hill nevét is sokan ismerik. Ezeknek a népszerűségétől még messze jár a Halo.
4.
4.
KD
a halo az ... kurva jó legyen ennyi elég
3.
3.
KD
nem simerek egy filmet se ettől a Neill- től.
2.
2.
fojesz
Ráadásul abszolút igaza is van. :)
1.
1.
Ca$h
Én bízom PJ véleményében 150%-ig! :)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...