Az Amazon hozza majd az élőszereplős Silk-sorozatot

  • Írta: fojesz
  • 2022. november 19.
  • Cooltúra
Link másolása
Formálisan is bejelentették, hogy saját élőszereplős sorozatot kap Silk, amelyet az Amazon Prime kínálatába szánnak az alkotók.

MCU ide vagy oda, a Sony még mindig szorgalmasan építgeti a saját Pókember-univerzumát, amelyhez a minap formálisan is bejelentették az első élőszereplős sorozatot: a Silk: Spider Society az Amazon Prime Video kínálatában lesz majd látható, az adaptációért pedig Angela Kang, a The Walking Dead showrunnere fog felelni. Hozzá biztosan csatlakozik még producerként a Pókverzum két veteránja, Phil Lord és Chris Miller, illetve a Sony-főnök Amy Pascal is.

A sorozat főszereplője a koreai származású Cindy Moon, vagyis Silk lesz, akit a történet szerint ugyanaz a pók csípett meg, mint amelyik Peter Parkert is Pókemberré tette. A karakter 2014-ben született meg Dan Slott és Humberto Ramos munkájaként, és már 2018-ban felmerült, hogy filmet készítenének a főszereplésével - végül ebből születhetett meg a sorozatváltozat, amelyről 2020 óta pletykálnak. Cindy egyébként már feltűnt az MCU filmjeiben is, mint Peter osztálytársa, ezekben a mozikban Tiffany Espensen alakította a lányt.

Az Amazon egyébként több projektre szóló szerződést kötött a Sonyval, tehát jó eséllyel érkezik még tőlük hasonló feldolgozás.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...