2024-ben érkezne a Terrifier 3?

  • Írta: osan
  • 2023. szeptember 4.
  • Cooltúra
Link másolása
A Terrifier első része még 2016-ban látta meg a napvilágot és vegyes fogadtatása ellenére sikerült egy kicsi, de masszív rajongótábort maga köré gyűjtenie. Úgy látszik 2024-ben megint részesei lehetünk Art, a bohóc őrületének.

Nem egy mainstream műfaj a keményvonalas slasher – főleg a splatter -, de azért akadnak gyöngyszemek benne bátran. Az egyik ilyen a Terrifier sorozat. Egy sokat látott, egyszerű történet a filmsorozat alapja, melyben még az áldozatok sem túl kimunkáltak, mondhatni fölöttébb sablonosak. Art, a bohóc karaktere viszont olyan zseniális, hogy egymaga elhordja vállán a filmek súlyát.

Damien Leone – a rendező/író, aki megalkotta Artot – debütáló alkotásában, az All Hallows’ Eve-ben tűnt fel először a gyilkos bohóc és azóta sorra szedi kreatívabbnál kreatívabb módon az áldozatait, melyeken mi jól elszörnyülködhetünk. A Terrifier 2 2022-ben jelent meg és szerény 250,000 dolláros költségvetéséből 15,4 millió dollárt csinált a mozik kasszáinál. A Bloody Disgusting riportjából kiderül, hogy Leone már dolgozik a folytatáson és valószínűleg 2024-ben meg is kapjuk azt.

David Howard Thornton formálja meg Art karakterét, és minden egyes rezzenése, ami a bohócruhában történik, csak egyre jobban és jobban a képernyő elé szegezi a nézőt. Nem egy gyerekmeséről van szó, hanem kőkemény kaszabolásokról, olyanokról melyek szemnek-szájnak igazán nem ingerei. Sajnos valószínűleg ahogy az első két rész sem, úgy a harmadik etap sem fog magyar premiert kapni, de több online videóportálon is megtalálhatóak az alkotások szinkronosan.

1.
1.
kivenoko
Én ronggyá néztem már mindkét részt, valamiért a hangulata nekem sokkal jobban "halloweenes" mint maga a Halloween filmeknek. Az viszont nekem új, hogy "több online videóportálon is megtalálhatóak az alkotások szinkronosan." Pontosan hol? Sehol nem találom őket.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...