A 2013-ban útjára induló reboot trilógia kétségtelenül jó hatással volt a Tomb Raider brandre. A fanyalgók számára ellentmondásos volt, hogy a Lara Croft nyomdokaiban járó Nathan Drake játékait idézte a Tomb Raider, viszont ez nem csorbított a játékok egyébkénti élvezeti faktorán. Ugyanakkor sok rajongó számára Lara megmaradt annak, aki eredetileg is volt: egy kék felsőben, összefogott hajjal és két pisztollyal kincsvadászó amazon.
Az Embracer tarvágásának eredményeként számos feltámasztásra váró franchise került vissza temetőbe, és 29 játékot kaszáltak el még a bejelentés előtt. Ezért is nagy szám, hogy a szintén az ernyővállalat alá tartozó Crystal Dynamics a leépítések ellenére is megmaradt az új Tomb Raider játék készítése mellet. Legalábbis a hivatalos honlapon kioldható koncepció két alapján ez az egyértelmű következtetés.
Lara új dizájnja a régi és az új Lara összemosása, az eredeti és a reboot trilógia elemei is felfedezhetők rajta: arcra és testalkatra az új Lara, míg felszerelés tekintetében a régi köszön vissza a képen. Ha ide vesszük, hogy a Shadow of the Tomb Raider vége alapján Lara kalandjai folytatódnak, és minden jel szerint Egyiptomba tart majd, azt az érzetet keltik, hogy az reboot valójában előzmény. Hogy ez mennyire volt kész koncepció a trilógia készítése során nem tudni, minden esetre érdekes lenne ha nem csak a hősnő két megjelenését, hanem a történeti szálakat is összemosnák így.
Egy jó vámpíros címet a népnek végre Crystal Dynamics.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.