A masszív szivárgás azután vette kezdetét, hogy a kiválasztott sajtó munkatársai és az influencerek már hetekkel a május 15-én esedékes premier előtt rátették a mancsukat a Doom: The Dark Ages teljes változatára, ami 77 GB-ot nyom Xbox Series X/S-en, és 82 GB-ot PlayStation 5-ön. Szóval, valaki eléggé rugalmasan kezelte a titoktartást.
Ám hiába lesz meg nekünk a lemezes változat, azon kb. 80 MB-nyi adat van, így mindenképp le kell töltetünk a klienst hozzá, azaz internetkapcsolat nélkül nem lehet játszani az új Doommal. Úgy látszik, a Bethesda is beállt a sorba, a játék lemeze úgy működik, mint a Switch 2 Key Cardja.
De visszatérve a szivárgásra, szinte mindenről született kép, a pályákról, a fegyverekről, skinekről és az ellenségtípusokról is, gyakorlatilag már nincsen olyan része a Doom: The Dark Agesnek, amire ne derült volna fény a megjelenés előtt 5 nappal. A Redditre felkerül anyagok megtekintését nem ajánljuk, ha el szeretnénk kerülni a spoilereket.
A Doom: The Dark Ages tesztjei már élesek, ezek alapján megéri kivárni ezt a pár napot, hiszen ha forradalmi FPS nem is lett belőle, simán hozták a kötelezőt az id srácai. A launch trailert itt nézhetitek meg.
Gyakorlatilag a 8. generáció után már 1 játékot sem adtak ki ténylegesen lemezen.
Nem is lenne értelme. 100-120-150 GB egy játék.
Lásd Oblivion Remastered 125 GB.
Nézzétek a jó oldalát a digitális játék. Nem karcolódik/ sérül.
És nem kell cserélgetni a lemezeket sem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.