Mobiljátékokban költött el egy pap 40 ezer dollárt az egyház pénzéből

Már évekkel ezelőtt is problémát okozott a pap költése, aki saját bevallása szerint “nem a részletek embere”, ezért nem vette észre, hogy nem a megfelelő bankkártyát használja.

Még ebben a hónapban bejelenthetik a következő Call of Duty: Black Ops-t

A Black Ops-sorozat hatodik részéről a vártnál is előbb, már akár ebben a hónapban leránthatják a leplet, legalábbis erre utal több adatbányász által kikutatott információ.

Várostérkép és 60 fps a Starfieldben

Egyelőre még csak a Steam Beta verzióban, viszont innen relatíve hamar átkerül majd a fősodorba, ami nemcsak a PC-s, hanem a konzolos verziót is érinti.

Még az idén új Batman-játékot kapunk

A Batman: Arkham Shadow valamikor 2024 végén érkezik, és már van is hozzá egy kis teaser trailer. Azt azonban érdemes szemelőt tartani, hogy a játékot nem a Rocksteady készíti, lévén egy VR cím lesz.

Távozik a Horizon Zero Dawn a PlayStation Plus Extra kínálatából

A játék Complete Editionjével még nagyjából két hétig játszhatunk, utána már csak az alap verzió lesz elérhető. Kérdés, hogy a Sony miért veszi ki a saját játékát a saját szolgáltatásából, de volt már ilyenre példa a közelmúltban.

Megvannak a PlayStation Plus Essential májusi címei

Összesen három játékot és egy kiegészítőt kapunk május 7-től, amelyek igen széles spektrumot fednek le, akár focizni, akár lövöldözni, vagy akár nindzsázni támad kedvünk.

Újabb részletek derültek ki a Diablo IV új szezonjáról

A Blizzard aRPG-jének immár negyedik szezonja indul a hónap közepén, és többek között a játék loot rendszerének újragondolását és számos más mechanika megújulását hozza majd el.

Steamen is megjelenik a Sins of a Solar Empire II

A jelenleg csak az Epic Games Store-ban elérhető, korai hozzáférésű formában játszható 4X-játék az idén a Valve áruházában is elérhetővé válik, a jelek szerint már teljes formájában.

Szerverproblémák mételyezik a TopSpin 2K25 egyjátékos módját

Bár azon, hogy egy játék single player tartalmaihoz is már kötelező az állandó netkapcsolat, nem illik meglepődni 2024-ben, ezzel együtt elvárható lenne, hogy a szerverek stabilan működjenek.

Szakszervezetbe tömörülnek a kanadai videójáték-fejlesztők

Quebec közel 15 ezer videójáték-fejlesztőnek ad otthont, a kezdeményezők abban reménykednek, hogy az összes stúdió életét jobbá tudják tenni egy széleskörű szakszervezet segítségével.

Júniusban érkezik a Star Wars: Hunters

Több csúszás után végre június 4-én érkezik mobilra és Switch-re az ingyenes, kissé bohókás, 4v4 arena shooter, első körben tizenhárom karakterrel.

A brit gamerek felét nem érdekli a GTA VI

Egy novemberben készített, azonban csak most publikált felmérés szerint a brit játékosok felét nem érdekli a GTA VI, azonban még így is több mint 15 millióan vásárolhatják meg a megjelenéskor csak a szigetországban.

Páros lábbal ugrik a belsős videojáték-fejlesztésbe a Hasbro

Az elsősorban társasjátékokról ismertté vált vállalat a videójáték iparban is tovább öregbítené a hírnevét. Jelenleg négy tripla-A csapat is az anyavállalathoz tartozik.

Crashel a Manor Lords, de a fejlesztők szerint nem náluk van a hiba

Múlt héten jelent meg a Manor Lords korai hozzáférés státuszban, a játék nemcsak népszerű, de úgy tűnik, hogy a technikai hibák is javarészt elkerülte. A fejlesztők szerint, ahol mégis baj van, ott a játékos a ludas.

Nyár elején érkezik iOS-re az Assassin’s Creed Mirage

Már elő lehet rendelni a játékot, ami a jelenlegi állás szerint június 10-én fog érkezi az Apple legújabb mobiljaira, ezzel pedig újabb friss darabbal büvül az iPhone-ra tartó tripla A-s játékok sora.

A játékosok imádják a Stellar Blade-et

A Metacritic felhasználói pontozása alapján a Shift Up játéka maga mögé utasította 2024 több PlayStation-exkluzív címét, és úgy fest, hogy pénzügyileg is sikerként könyvelhető el a játék.

Mindenkit elküldött a KeokeN Interactive

A fejlesztőstúdió minden egyes tagját elbocsájtották, az alapítók tervei szerint "téglánként" fogják újraépíteni a csapatot. A jelenlegi felállás egyszerűen nem volt folytatható.

Itt a Sea of Thieves PlayStation 5-ös launch trailere

Az előzetes az Xbox oldalán mint a 2024-es évet beharangozó videó látható, de tartalmilag ugyanarról van szó. A lényegen nem változtat: egy rakás új kalóz száll mától vízre.

140 millió dollárt bukott a Square Enix a törölt játékain

A kiadó számos címet kaszált el, melyeken az addigi munka kárba veszett. A pénzügyi évükre ez egy igen komoly negatívot nyomott, a kiadó azt ígéri, hogy a jövőben megfontoltabban választják meg a projekteket.

Új traileren a Dragon Ball: Sparking! Zero

Ezúttal a Dragon Ball-sorozat ikonikus mester–tanítvány párosainak harcaiba nyerhetünk betekintést, és ha valaki fogékony a nosztalgiára, annak bizony könny szökhet a szemébe.

Egy meglepetés műsor követi majd a júniusi Xbox Games Showcase-t

Az egyetlen címre fókuszáló műsor rögtön a már előre beharangozott adás után kezdődik, viszont még titok, hogy melyik is az a játék. Csak egy logó látszik, illetve annyi ismert, hogy egy szeretett franchise folytatásáról van szó.

Újabb jel utal a Hi-Fi Rush Switch-portjára

Ráadásul ez nem máshonnan, mint a PEGI oldaláról származik, a szervezet már be is sorolta a Tango Gameworks 2023-as sikerjátékát. Pontos megjelenési dátumról egyelőre nincs hír.

Megvan a Game Pass májusi felhozatala

Persze, csak részben, a hónap első két hetében érkező címeket hozta nyilvánosságra a Microsoft. Egy nagyobb és ismert cím, illetve egy első napos megjelenés is érkezik.

Xboxra és a Game Passbe tart a Humanity

A tavalyi év egyik legérdekesebb puzzlejátéka hamarosan új platformokat hódít meg. Xbox One-on és Xbox Series X/S-en is elérhető lesz a Humanity, ráadásul játszhatjuk majd az Xbox Game Pass könyvtárából is!

HWSW: Átverte a cyberpunk-maszk vevőit a Razer

Vissza kell fizetnie a vevőknek a Zephyr maszkok teljes árát a Razernek, mely 2021-ben minden tudományos alapot nélkülözve állította, hogy a kissé bizarr kütyüben lévő szűrők megfelelnek az egyik legmagasabb szintű normának - írja a HWSW.