Tharsis teszt

Az űrben senki sem hallja a sikolyod - kivéve persze az űrhajós kollégákat, akik ebbe bele is őrülhetnek. Űrhajó, aljas véletlengenerátor, kannibalizmus, szerencsejáték, misztikum! Bemutatjuk a Tharsist.

Napjainkban is meglehetősen lenyűgöző és hálás téma az űr, annak minden szépségével és veszélyével együtt. A Tharsis is beillik a műveknek azon sorába, ahol egy balesetet szenvedő űrhajó legénysége próbál meg elkövetni mindent a túlélés érdekében. Ilyenkor természetesen csőstül jön a baj, és nincs ez másképp az Iktomi hajó esetében sem; a hat asztronauta közül kettő életét veszíti egy katasztrófában. Természetesen, hogy ne legyen egyszerű a dolog, a túlélőknek nem csak társaik sokkoló veszteségével kell szembenézniük, hanem a robbanásban megsemmisülő éléskamra hiányával is.

Nem indul tehát valami jól a Marsra tartó utazásuk második fele, szerencsére azonban nincs minden veszve - a csapat jól képzett vészhelyzetek kezelésében, persze csak ha nem egyszerre ütnek be. Az anyag viszont erősen próbára teszi majd őket (és minket is)... 10 hét alatt elérjük a Marsot, amennyiben nem pusztul el a hajónk, vagy a teljes legénység. A játék az űrutazást körökre osztva tárja elénk, hétről-hétre pedig eseményeket sorsol, amelyek az Iktomi hét megmaradt moduljában keletkezett károkat reprezentálják. Ilyen például a meghibásodott légszűrő, a lyukas tartályok, vagy a tűz a fedélzeten - igazi jelentősége a leírásnak nincs, "csak" meg kell oldanunk a problémát.

Minden túlélő rendelkezik bizonyos számú dobókockával, az ezzel végzett dobásokat pedig javításra, a karakter saját speciális képességére vagy az űrhajó moduljainak használatára költhetjük. Ha űrhajósunk cselekszik a héten, a tartalékából egy kockát fixen veszít, ezt pedig a konstans fogytán lévő élelemből pótolhatjuk. Itt szembe is találhatjuk magunkat az első komoly döntéssel: vajon számít bármit a morál ilyen távol a civilizációtól? Mit jelent a kannibalizmus fogalma, mikor hetekig szenvedsz az űr magányában? Hogy élünk-e vele, az csak rajtunk múlik, de tuti, hogy a többiek iszonyat stresszesek lesznek.

Eléggé tipikus.

Az egyedi képességek egyébként a hajótest javításától a gyógyításon át egészen az extra dobókockák biztosításáig terjednek. Abban az esetben, hogy ha egy emberünk nekiáll javítani egy modult, dob az összes rendelkezésre álló kockával, az ebből kapott értéket oszthatjuk be a fent említett cselekvésekre, illetve foglalkozásuktól függően újra is dobhatunk egyes kockákat. A kabinok különböző hasznos funkciókat rejtenek, mint a morál javítása, az üvegházban pedig alkalomadtán élelmet szerezhetünk.

Minden krízisesemény megoldásához szükség lesz bizonyos mennyiségű javításpontra és értelemszerűen minél nagyobb ez a szám, annál nehezebb dolgunk
lesz. Amennyiben az adott héten nem sikerül teljesen kijavítani a modult, büntetésre számíthatunk, ez pedig csökkentheti űrhajósaink kockáinak számát, életerejét, esetleg az azóta megszerzett élelemnek mondhatunk búcsút, leggyakrabban pedig a hajótestben okozott jelentős kárral fogunk találkozni.

Amellett, hogy elegendő javítást kell végeznünk az adott sérült kabinban, leggyakrabban extra nehezítést is kapunk, ha bizonyos értéket dobunk a kockákkal. Egy adott érték befagy és nem dobhatunk újra helyette, elveszítjük azt, vagy sérül a túlélőnk... Minden hét elején kötelezően egy nehéz döntést is meg kell hoznunk, ahol kapunk valami pluszt, de természetesen hátrány is van. Itt ráadásul túlélőink klikkesedni fognak, és ha nem az adott csapat megoldását fogadjuk el, további negatívumokat kapunk. 

Oké, az talán látszik, hogy ez a kockadobós, véletlenszerű megoldás ebben a formában eléggé aljas dolog. Biztos van valami, amivel nagyban növelhetjük esélyeinket, igaz? Nos, nem, nincs. Pontosabban, nem sok: körönként kapunk egy segítséget (ebből maximum három lehet), amely az előbb említett extra nehezítések közül semlegesít egyet, illetve fölösleges dobásainkat kutatásokba is fektethetjük, ezek pedig az apró segítségtől egy szoba teljes kijavításáig terjednek, de nyilván nehéz összevadászni a fejlesztésekre valót.

Hiába priorizáljuk az eseményeket a büntetések fényében, ha valamit mégsem tudunk megoldani, az kőkeményen vissza fog ütni, márpedig ez igen gyakori. A kezdéstől a game over képernyőig átlagosan 2-3 perc telt el, úgy öt óra után sikerült egy jobb játékot összehozni, a győzelemig körülbelül félórás út vezet - ha a sors is úgy akarja.

Az egész rendszer egyébként alapvetően iszonyatosan gonosz, más szempontból pedig eléggé jól ki van találva. Rengeteg múlik azon, hogy milyen csapattal vágunk neki a küldetésnek, azaz fel tudjuk-e értelmesen használni a karakterek spéci képességeit vagy sem, de ehhez unlockolnunk kell extra embereket. Tényleg mindenre kell figyelnünk, és néha nehéz választani, hogy kutatásba öljük-e a kockát, esetleg tudunk-e többet javítani a hajótesten, mint amennyit sérülni fog, netalán javítsuk ki a hibát.

Ha az ember nem adja fel, lesz annyi rálátása a játékmenetre, hogy a kevés segítséget sokkal taktikusabban felhasználhassa, és kevésbé érezze randomnak az események kimenetelét. Ettől még persze ha csupa egyest dobunk, szívni fogunk, és az első két körben is simán meg lehet halni. Szóval a játék unfair, tiszta sor, ezt a roguelike cuccoktól megszoktuk már, de ezúttal készüljünk különös kegyetlenségre.

A Tharsis tehát kőkemény, komplex, de magjában mégiscsak csak egy szerencsejáték, ahol az odds nem nekünk kedvez. Hogyan húztak a készítők egy sci-fi köntöst erre a szerencsejátékra? A rengeteg próbálkozás közben végtelenszer elnyomott átvezető videókon kívül az egész játék során kizárólag az űrhajót látjuk majd, ahogy rettenthetetlenül halad célja felé. Ezen kívül benézhetünk egy-egy modulba, melynek belseje az épp érvényben lévő eseménytől függően változhat. 

A színskála hideg, a hangeffektek tompák és kétségbeejtőek, a zene a standard űrzenékre hajaz, de nyugtalanító és feszültséggel teli - az anyag által felépített valóságnak megfelelő elkeserítő képet festenek. Más nincs. Nincs történet sem - illetve van egy rejtélyes adás, amelyet a Marsról sugároznak, és végeredményben eléggé meta, de nem lesz jobban kifejtve. Nem kapunk másik helyszínt vagy kameraállást. Az asztronauták csak egy név és egy spéci képesség csupán, semmilyen kötődést nem fogunk érezni irántuk.

A játék brutális nehézségét jobban elviselhetővé tette volna, ha a fentiek esetében egy hangyányit több tartalmat vagy lehetőséget kapunk. Jelenleg sokadik próbálkozásra már csak azt érzi az ember, hogy egy űrhajó hátterű asztalon kockapókerezik - ez a játékmenet magával vonzza az ismétlődést. Nyilvánvaló hibája ezeken felül nincs, az alapötlet pedig jó: pár kellemes/kellemetlen óra garantáltan eltölthető a Tharsisszal, de ne számítsunk maradandóra.

A Tharsis PC-re és PlayStation 4-re jelent meg, mi az előbbi változatot teszteltük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...