A túlélőknek szól az új Humble Bundle

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 10.
  • Akció
Link másolása
A Humble-csapat ezúttal egy túlélőcsomaggal készült a játékosoknak, méghozzá szó szerint: a mellékelt játékokban a túlélés kapja a főszerepet, az a dolgunk, hogy minél tovább húzzuk és minden körülmények között helyt tudjunk állni.

A felállás a már szokásos, a két hét múlva véget érő akcióra annyi pénzt áldozol, amennyit szeretnél, ezzel pedig egyre több játékhoz férhetsz hozzá. Fizetéskor te döntheted el, hogy mennyi jusson belőle a fejlesztőknek, az akció szervezőinek vagy a résztvevő jótékonysági szervezeteknek.

A Humble Bundle weboldalát itt érhetitek el, lássuk, mi jó jutott nekünk ezúttal!

Legalább 1 dollárért lehet a tiéd:

  • Tharsis (DRM-mentes változatban is elérhető, vagyis 1 dollár alatti összeggel is kiváltható)
  • Savage Lands (Early Access-változat)
  • Kholat


A befizetések átlagán felüli összegért (most 5,27 dollár) jár:


14 dollár felett pedig ezt is megkapod:

  • Planetbase
14.
14.
Edgar26
#4: Ez nagyon szép hozzászólás lett, jó összefoglaló. Én beruháztam a közepes csomagra úgyhogy kipróbálom a Rustot valamikor.
13.
13.
Thevon
#12: Köszönöm, majd írok a supportnak, de szerintem leszarják.De azért furcsa, mert akkor amikor vettem még 5.37 volt, és utána még 10 percig annyi volt.
12.
12.
Ooorky
#10: De jó, hogy nincs szerkesztés:
Mindig ajánlott 10-15 centtel többet fizetni, hogy biztos legyen a dolog.
11.
11.
Ooorky
#10: https://support.humblebundle.com/hc/en-us/articles/202394324-How-To-Unlock-More-Games
10.
10.
Thevon
#9: És nem lehet utólag fizetni hozzá, hogy megkaphassam?
9.
9.
Thevon
#8: És most tényleg egy rohadt tetves cent miatt nem fogom megkapni?
8.
8.
Ooorky
#7: Pont annyit nem szabad fizetni, mivel míg lebonyolítod a tranzakciót előfordulhat, hogy megemelkedik néhány centtel a limit és bukod a cuccokat.
7.
7.
Thevon
Miért van az hogy én csak az 1 dolláros bundle-t kaptam meg, amikor direkt fizettem annyit, hogy megkapjam az 5 dolláros bundle-t?
6.
6.
grieves13
hát igen, én többnyire egyedül nyomom a Rustot és olyankor elég frusztráló tud lenni, amikor próbál az ember farmolni kicsit, aztán valami orosz idióta hátulról fejbe veri... Sőt, most hogy bejött az XP rendszer még csak a cuccot se szedik el, csak kidobálják a fenébe... Zseniális. :D Mindenesetre ennyi pénzért mindenkinek ajánlom kipróbálni. :) Kezdésnek valami kihaltabb szervert javaslok :D
5.
5.
dcba
#4: Szereny leirasod alapjan ez az a jatek, ami nem nekem valo :D
4.
4.
Normen1976
Rust-ot nem lehet végigtolni :) MMO, sosincs vége :). Rengeteget fejlődött az elmúlt hónapokban. Számomra megunhatatlan. Nagyjából havonta törlik a szervereket, szal mindig elölről kell kezdeni. Ilyenkor nagy verseny megy, ki jut el hamarabb a jobb fegyverekig, ki tud olyan házat, bázist építeni amit nem tudnak beraideli. Vagy éppen ki tud több bázist beraidelni. CSak azoknak ajánlom, akik nem akadnak ki attól, hogy amíg offline vannak, kipucolják, lerombolják amit napokon át épített, és tudnak a hibáikból tanulni, talpra állni, újrakezdeni. Ha rendbe tesszük a fejünkben, hogy ez egy olyan játék, ami keményen a PVP-ről, másik bázisának lerombolásából, kifosztásából áll, akkor máris szórakoztatóbb a játék :). HA a hisztire hajlamosak vagyunk, akkor messzire kerüljük el, mert ki fogja végezni az idegeinket.. leginkább a többi játékos :). A playerek 99% először lő, aztán kifoszt, és csak aztán kérdez. Ezt el kell fogadni. De ettől függetlenül, a legjobb túlélő játék. Akár egyedül is igen jól lehet boldogulni, persze csak már ha megtanultunk játszani. Pár száz órát bele kell tenni, pár raidet le kell szenvedni, pár bázist fel kell építeni mire megtanuljuk a módszereket, trükköket. Társaságban, 2-3 fő is már komoly eredményeket érhet el, és igen szórakoztató játékot tud generálni magának.
3.
3.
godach
Engem meg a Rust érdekelne. Végig lehet azt tolni?
2.
2.
crytek
Kholat elég jó lett. Ajánlott.
1.
1.
A Planetbase megvan valakinek? A Kholat + Rust miatt mindenképp befizetek a második csomagra, de érdekelne, mi a helyzet azzal a játékkal, megéri-e a ~15 dollárt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...