A müncheni SenAm Games első alkotása már címében elárul mindent, amit nyújtani akar: a Hauma - A Detective Noir Story érezhetően egy szerelemprojekt, ami a modern detektívtörténetekből és -játékokból táplálkozott, és aminek a fejlesztése közben remélem, az alkotók jól érezték magukat - legalább is erre utal pár dolog a játékban. Az más kérdés, hogy a lelkesedés néha önmagában nem elég.
Ebben a nyomozással kiegészített, teljes egészében szinkronizált, visual novelekre hajazó detektívsztoriban mi Judithot fogjuk alakítani. A fiatal ex-rendőrnő a szűk otthonában tengeti mindennapjait, olykor rémálmoktól zavartan, üres alkoholos üvegek társaságában. A falra a „balesetének” újsághíre van felragasztva, amiről meg van győződve, hogy gyilkossági kísérlet volt, legféltettebb kincse pedig elhunyt nyomozó nagyapja hagyatéka, egy apró fadobozban. Így, az első jelek alapján minden a helyén van ahhoz, hogy egy klasszikus noir történetet kapjunk, de sajnos hamar kiderül, hogy mindez csak külsőség.
Mihelyst elindul a történet, meghalljuk az első párbeszédeket és elkezdődik a bonyodalom, rájövünk, hogy mennyire amatőr az írói munka. Bájos, szerethető, de amatőr. Személy szerint végig olyan érzésem volt, mintha egy nagyon kreatív, a detektívtörténetekért rajongó tinédzser munkáját hallgattam volna. A felszíni elemek megvannak, de a hozzájuk tartozó mélység hiányzik. A főszereplő többet-már-nem-veszíthetek hozzáállása indokolatlannak érződik, a mérges kígyóként tekergő összeesküvések egy fanfiction szintjét ütik meg, a karakterek pedig mind egysíkúak. A történet egésze pedig a noir elemek gyakorlatlan egymás mellé helyezésének tűnik.
Az a bizonyos „kreatív tinédzser” kézlenyomat pedig minden téren érezhető. A játék mintha vizuális aspektusában is ezt a koncepciót szerette volna megvalósítani. A rajzok szépek, egységes munka minden képkocka, de egyediség helyett inkább tapasztalatlanságot sugallnak. Ráadásul a játék leírásai azt ígérik, hogy valódi, különleges müncheni helyszíneket járhatunk be a kaland során. Ez majdhogynem kimerül az Oktoberfest helyszínével, a rendőrkapitányság épületével és a müncheni Művészetek Házával. Ám megvalósításuk meglehetősen unalmas, ráadásul minimális érdekesség, történelmi tény hangzik el róluk, inkább csak a sztorihoz költött fikciók azok, amiket hallani fogunk. Így a beígért „tárlatvezetés” is csalódást okoz a játékosnak.
A program fő eleme, vagyis a nyomozások, logikai feladatok is hasonló minőségben készültek el. Nyomozni úgy fogunk hogy minden helyszínre megérkezve felvillannak az interaktív tárgyak és emberek körvonalai, tehát pixelvadásznunk elméletben egyáltalán nem kell (bár akadt egy helyszín ahol ez sem segített és váratlanul sokáig kellett keresgélnem). Beszélgetünk, közben tárgyakat és gondolatokat gyűjtünk az eszköztárunkba, amiket aztán a különböző információk alapján párosítanunk kell. Ezek a feladatok az egyszerű szövegértéstől kezdve az érthetetlen, sajátos logikával rendelkező feladványokig terjedhetnek. Mondanom se kell, hogy az utóbbi esetek igencsak bosszantóak. Még szerencse, hogy sosincs annyi tárgy és gondolat egyszerre a birtokunkban, hogy ne lenne lehetőségünk módszeresen összepróbálni mindegyiket. Ám sajnos nem csak ezeknél a feladatoknál van jelen a kétes minőségű megoldások.
Fogunk még kihívásokkal találkozni a világban is. Az ezekkel tapasztalt élmény is felér egy hullámvasúttal: vagy túl egyszerűek, esetleg pont eltaláltak, vagy a tervező saját gondolkodására kell rájönnünk a feladat megértése helyett. Azonban ezek is megoldhatóak egyszerű találgatással, igaz némely esetében ez a taktika tovább fog tartani. Vannak feladatok elrejtve párbeszédekbe is, talán ezek sikerültek a legérdekesebbekre. Itt se nagy dologra kell gondolni, de ezek a feladatok legalább átláthatóak voltak. Akad még három-négy Kaland Játék Kockázat jellegű szegmens is. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy az eseményekbe bizonyos pontokon beleszólhatunk úgy, hogy a végkifejlet nekünk kedvezzen. Viszont egyáltalán semmi utalást vagy rejtett nyomot nem kapunk, ezeket tényleg próba-szerencse módjára kell teljesítenünk.
A Hauma - A Detective Noir Story tényleg az a játék, amivel szemben igazságtalan a pontozás rendszere. Én minden elemében azt éreztem, hogy az alkotók szeretettel készítették el a munkájukat. Voltak pontok, ahol az írók még szórakozni is mertek apró kiszólásokkal vagy utalásokkal, máshol viszont nagyon is komolyan vették a feladatukat. De hiába a végül is bájos végeredmény, hiába az érezhető igyekezet, ha még a kezdő indie elvárásokat is csak alulról üti meg. Aki kíváncsi egy kezdő csapat első munkájára, az nyugodtan nézzen rá erre a körülbelül négy órára, de aki nem a már említett képzeletbeli tinédzser munkájára kíváncsi, az jobb ha máshol keresi a noir adagját.
A Hauma - A Detective Noir Story PC-re jelent meg. Valamikor a jövőben Nintendo Switch-re is várható.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.