A Drag x Drive egyszerre próbál meg érvényesülni két olyan kategóriában, melyek alapból a legkockázatosabb típusai a játékoknak. Egyik oldalról egy új konzol spéci tulajdonságainak a bemutatása már önmagában roppant rizikós feladat. A Sonynál volt, hogy ez remekül sült el (Astro’s Playroom), volt, hogy kevésbé (gondoljunk csak a PS Vita hátlapját simogatós Little Deviants-ra), a Nintendo Switch 2 esetében viszont a Welcome Tour mondjuk úgy, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Másik oldalról az is rendkívül nagy kockázat, amikor egy kvázi újonnan megkomponált sportágra épül egy játék: nyilván mindenkinek a Rocket League sikerei jutnak az eszébe, miközben ott volt a Ubisoft-féle Roller Champoins, a Steel Circus sci-fi kézilabdája, az EA Knockout City-je, vagy a futurisztikus fénycsóvaterelős Laser League: World Arena csúfos bukása. Ráadásul utóbbi címek majd mindegyike relatíve pozitív fogadtatásban részesült a kritikusoktól, viszont nem tudták felépíteni a megfelelő játékosbázisukat, így multis címként hamar teljesen ki is haltak. Na és akkor jön a Drag x Drive, ami mintha csak valami szintetikus tesztelőprogramból játékká avanzsált címként egyszerre mindkét kategóriában próbál szerencsét, ráadásul nem is ingyenes címként.
Szóval azt érezni lehet, hogy a játék nincs könnyű helyzetben, és nagyjából ismét csak a szokásos köröket futhatjuk végig kritikusként… Tudjátok, leírjuk, hogy a játék szabályrendszere újszerű, érdekes, teret enged a taktikázásnak, érdekes újításokra épül, ehhez társultan az irányítás is szórakoztató vagy legalább érdekes, csak nincs benne elég kontent, ami lekötné a játékosokat hosszabb távon, és így a 20 eurós ár mellett garantált a pár hónapon belüli bukása. Láttunk már ilyent párszor, nem?
Az alapkoncepció ugyebár az volt, hogy a Switch 2 Joy-Conjai egérként is képesek működni az asztalon (vagy nagyjából bármilyen szilárd felületen) toligálva, amivel remekül lehetne leutánozni a kerekesszékek hajtását is. Bal kezünkkel a bal kereket, jobb kezünkkel a jobb kereket lökhetjük meg, egyik kezünkkel hirtelen fékezve élesen fordulhatunk, egy helyben pöröghetünk, sőt, a játékban, ha már megvannak az alapok, akkor még trükközni is megtanulhatunk. Mert ugye ki ne akarna egy hybrid konzol által meghajtott low budget világ szimulációjában kerekesszékkel ugratni és egykerekezni?!
És valahol ezen a ponton ment félre a játék. Az remek, hogy az egész kerekesszékezéshez kaptunk egy 3v3-as felállású kosárlabdára hajazó új sportágat, a minijátékok is pár percig szórakoztatóak, mint ahogyan tényleg lenyűgöző a technológiai háttere az egésznek, ahogyan a toligálást érzékelő szenzorok és a kezünk mozgását VR-os controllerekre hajazó módon leutánzó gyroscopok közt teljes folyékonysággal tud váltani és boldogulni a rendszer, csak hát ott marad a kérdés, hogy minek.
Az ember szíve egyszerűen fáj a beleölt munkát látva, konkrétan több jót lehet elmondani a játékról, mint rosszat, egyes részei tényleg példaértékű odafigyeléssel készültek. Mert valóban szórakoztató az irányítás, és meglepően jól összerakott a meccsek felépítése és szabályrendszere, na meg a menetek közti szocializációs online hub is egyedi élmény, ahogy 12 kerekesszékes emberke integet egymásnak mint egy őrült, és mindenki összevissza ugrál a kerekesszékével egy helyben. De mégis az egész játék környezete annyira steril, a szürkés csarnok annyira laboratóriumi, és az egészből annyira hiányzik a hangulat, hogy egyszerűen az irányításon jópofaságán kívül semmi sem szívja be a játékost, hogy ne lépjen le pár meccs után örökre. Emlékeztek arra, hogy anno milyen iszonyat nagy élmény volt gyerekként az első pár Tony Hawk-játék? A remek zenék, a színes és érdekes pályák, a poén tennivalók, az ügyességünket és kitartásunkat állandóan meginogtató kihívások… Na itt pont mindez hiányzik.
Valamilyen szinten talán röhejes is az egész, hogy pont a Nintendo csinál egy ennyire új és klassz irányítási lehetőségre egy olyan játékot, ami talán a japán cég teljes játékrepertoárjának legszürkébb és legnyomasztóbb alkotása, és közben még meg is próbál kiépíteni valamilyen torz inkluzivítást a kerekesszékesek világa felé. Pedig mennyire szórakoztató lett volna, ha inkább egy Tony Hawk koppintást csinálnak, ahol kerekesszékekkel trükközgethetünk meg ugrálhatunk a háztetőkön, az állatkertekben, vagy a sípályákon! Hatalmas csavar lett volna egy amúgy is ügyességi játékhoz egy ilyen irányítási lehetőség. Vagy ugyanerre a metódusra mehetett volna bármilyen harci járművekkel kapcsolatos koncepció is, ahol a lánctalpakat irányíthattuk volna külön-külön, hogy egy Star Wars-os fogatversenyről már ne is beszéljek…
De nem, mindezek helyett kaptunk egy multira fókuszáló kerekesszékes kosaras játékot. Ha valaki csak erre várt, akkor húzzon bele, mert ideig-óráig még lesz hozzá játékos, de szinte esélytelen, hogy pár hónap múlva is sikeres legyen a matchmaking 12 fővel. Aki viszont csak az újdonság varázsa miatt kacérkodik a játék megvételének gondolatával, az jobban teszi, ha inkább kivár még egy ideig: a Switch 2 rengeteg újfajta irányítási módot tesz lehetővé, szinte garantált, hogy ömleni fognak ránk a Drag x Drive-nál jóval szórakoztatóbb hasonszőrű alkotások.
A Drag x Drive kizárólag Nitnendo Switch 2-n érhető el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.