A keret pedig nem más, mint a címszereplő apartman. Ezt a lakást - otthont? zugot? menedéket? - pedig Malik renoválja, miközben lányára, Dilarára vigyáz. Mert be vannak zárva az iskolák. 2020-ban. A játékos tehát rögtön érezheti a játék világának súlyát, ám megijedni sem kell. Erre a 3-4 órára megszűnik kültér, és csak az apartman fog létezni. Dilara - akit mi alakítunk a kerettörténetben - segít apjának a munkában, igaz, inkább játszik és láb alatt van. De hát mit is várhatnánk el egy gyerektől, aki éppen halálra unja magát. Persze, hogy elkezdi - elkezdjük - felfedezni a szobákat. Így találunk különös tárgyakat, fotókat, rajzokat elrejtve, amik felkeltik a kislány érdeklődését. Malik pedig, hogy nyugodtan tudjon dolgozni, ,,elmeséli” annak a volt lakónak a történetét, akihez az a bizonyos emlék tartozott.
Egyfelől, Malik is, Dilara is és a játékos is tudja, hogy ez csak egy játék apa és lány között. Malik persze, hogy nem tudja az ő élettörténetüket. Mégis az elmúlt valóságokat fogjuk átélni ezekben a mesékben. 1989-ben, mikor az ablakból látjuk a berlini falat, 1945-ben, mikor a szomszéd szobát már lebombázták, 1933-ban, mikor Josef egy hosszú útra pakol a bőröndbe sietősen, és 1967-ben, mikor szárnyaló kreativitásunkat próbáljuk papírra vetni. Németország, Berlin viharos pillanatainak leszünk szereplői, átélői. Annyit elárulok, hogy a játék írói ,,megkegyelmeztek” nekünk, nem vitték el a végletekig az eseményeket, hiszen mégiscsak a másodikos lányának mesél Malik. Viszont az, aki csak egy kicsit is tisztában van azzal, hogy a dátumokhoz miért azokat az eseményeket emeletem ki, amiket, neki el fog szorulni így is sokszor a torka.
Főleg azért, mert játékmenet szempontjából premierplánban fogjuk megtapasztalni ezeknek a falaknak az emlékét. Belső nézetből járjuk be a helyiségeket, interaktálunk a tárgyakkal, tapasztaljuk meg a múltat. Különös feladatunk nem lesz, ízig-vérig egy walking-simet kapunk. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a videójáték jelleg a történetek személyesebb átélését szolgálja. Hiszen más az, mikor a döntéseink következményeit nekünk kell átélnünk, meglépnünk, még ha csupán egy kattintásról, csuklómozdulatról is van szó.
Mert a The Berlin Apartmentben kevés, apró, de annál jelentőségteljesebb, súlyosabb döntéseket hozhatunk. Igaz, történetenként eltér ezeknek is az ereje és gyakorisága - 1989 például inkább egy lineáris élmény, míg 1967-ben a játék szabadsága kiteljesedik. De játékos legyen a talpán az is, aki 1945-ben hirtelen akarja eldönteni, hogy feltegyen még egy kérdést a vacsoraasztalnál, vagy sem. (Olyan szívesen említenék még meg temérdek hatásos részletet, finoman elhelyezett gondolatot az alkotóktól, de ezt a néhány órát olyan hatásosan dramaturgizálták, építették fel, hogy minden előre elárult apróságért kár lenne.)
Mint látjátok - és hallhatjátok - audiovizuálisan nem vállaltak sokat a fejlesztők. Nem is baj, ezekhez az egyszer szívszorító, máskor meghitt pillanatokhoz nem is kell több. Az enyhén képregényes, gyerekrajzokra emlékeztető színvilággal rendelkező környezetek teszik a dolgukat, ahogy a ritkán, de jókor megszólaló dallamok is. Hagyományos értelemben vett zene talán nincs is a programban. A narratívát azonban mindig felerősíti egy jó pillanatban elhelyezett zenefoszlány, vagy pont annak a hiánya. Az angol szinkronszínészek is remekül végzik a dolgukat, még közelebb hozzák a valósághoz a figurákat. A Dilarát megszólaltató színész hangja pedig egyszerűen bűbájos. Egyedül az animációk tudnak belerondítani a képbe. Előfordulnak mozdulatonként egymásba csúszó modellek és ,,kiugró” kamera miatt kicsavart testtartások. De igazából ennyi, ami negatívumként felhozható.
Tehát a The Berlin Apartment egy antológia. Egymástól független életek összegyűjtött pillanatai vannak ebben a játékban, amikben mégis van annyi közös, hogy egyazon történelem folyamában léteztek. A szereplőik emberek voltak 1933-ban is, 1945-ben is, 1967-ben és 1989-ben egyaránt. És 2020-ban is. Ma is. A tegnapból a holnapba vezető közös élet egy megemlékezése ez a játék, aminek írói kitettek magukért mind az öt történetben. Csak azt ne felejtsük el a credits lepörgése közben, hogy ez a közös eseménysor nem csak egy berlini apartman falai közt lehetséges.
A The Berlin Apartment november 17-én jelent meg, Xbox Series X/S-re, PlayStation 5-re és PC-re. A teszt az utóbbi alapján készült.
A cikk elején linkelt trailer végén nem ez az infó.
Amúgy köszi a tesztet. Szeretem az ilyen rejtett gyöngyszemeket. És csak 25 dolcsi, sztem ránézek.
Szerk.: Ps-en és Xbox-on is megjelent.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.