I Hate This Place teszt

Az I Hate This Place egy izometrikus (vagyis felülnézetes) horrorjáték, ami tele van survival játékelemekkel, bázisépítéssel, craftolással, harccal és lopakodással. Fejlesztője a The Lightbringer című platformjátékot is jegyző Rock Square Thunder, a kiadója pedig a kisebb költségvetésű játékokkal foglalkozó Feardemic. Az I Hate This Place az azonos című, Eisner-díjra jelölt képregényen alapul, és igyekszik is visszaadni annak vizuális és hangulati elemeit.

Kezdhetjük is a játék erősségével, azzal a bizonyos képregényes stílusú tálalással, mert az tényleg igazán rendben van. Cel shaded grafikai megoldásai, a menüelemek rajzolt dizájnja, a naplóbejegyzések firkái és a ’80-as éveket idéző hangulat, amit a zenei aláfestések is fokoznak, abszolút megérdemelnek egy nagy piros pontot. Az persze látszik, hogy kevés pénzből dolgoztak, de így is kihozták ebből, amit ki lehetett. Ráadásul ilyen téren nem kell szégyenkeznie az Image Comicsnak és a képregény alkotóinak sem az adaptáció miatt.

Csakhogy hiába a stílusos, de szerényebb megvalósítás, furcsamód a PlayStation 5 konzolom keményen megküzdött az I Hate This Place-szel. Olyan rettenetes beakadások és szaggatások fogadtak a játék több pontján, hogy még azon is elgondolkodtam, mi van, ha a masina akar bedögleni. De nem… ez a játék pocsékul fut a Sony konzolján, nem sikerült optimalizálni. Ami igencsak problémás helyzeteket szül, ha főhősnőnk épp az életéért küzd. Az pedig elég gyakran előfordul.

Apropó főhősnő. Elena a barátnőjével érkezik haza, a régi ranchra, ahonnan lényegében el kellett menekülnie korábban. Anyukáját gyerekkorában elragadta a Szarvas Isten, és tulajdonképpen nagynénje maradt az egyetlen támasza, amíg ott élt. De felnőttként sem tudta elengedni a történteket, és amikor visszatér, egy borzalmas rituálénak hála elveszíti a barátnőjét is. Úgy tűnik, a területen egy elvakult szekta mutat be áldozatokat a Szarvas Istennek, és a háttérben valami gonosz kísérlet is zajlott földalatti laboratóriumokban. Elenának a napok folyamán fel kell fedeznie kell az erőforrásokat, készleteket gyűjteni, kertészkedni (a kaja miatt) és fel kell turbóznia a birtokot. De mindeközben az ellenséges lények folyamatosan borsot törnek az orra alá.

Alapvetően a történettel nincsenek is bajok, viszont a karakterek eléggé egysíkúak, modorosak és unalmasak. Hiába a teljes szinkronizáció, a színészek sem bizonyultak a leghitelesebbnek, el is lehet aludni rajtuk, főleg sajnos pont a főszereplő Elena hangján. Habár amikor elindul a sztori, a bevezető rész alatt egyáltalán nem zavart se ő, se más. Furcsamód a laboratóriumi, zártabb jelenetek egészen hatásosak, ijesztőek és izgalmasak voltak. A lopakodás jól működött, a szörnyek meg tudtak lepni, és még egyáltalán nem érződött, hogy az élmény hamarosan exponenciálisan romlani fog.

Igen, ugyanis a problémák a laboratóriumból kiszabadulva, az open world (de nem túl nagy) területen sorra előjöttek. Miután szembesültem a szaggatásokkal, és eljutottam a ranchra, kiderült, hogy a survival mechanikák teljesen félresikerültek. A craftinggal alapvetően nem lenne baj, kisebb bombákat és lőszereket gyártani remekül lehet; viszont ahogy a bázison elkezdünk kutakat építeni és kerteket felásni az étel reményében, hamar szembe találjuk magunkat az unalom és frusztráció legmagasabb fokával. Ugyanis ételeket craftolni egy többlépcsős folyamat, amit rettenetesen hosszú ideig tart kivárni. Az sem segít, ha addig Elena lefekszik aludni, mert míg ő mondjuk hat órán keresztül szundít, a kinti termelésre nem hat az eltelt idő. Márpedig a kaja irtó fontos, anélkül sajnos Elena staminája lenullázódik, és nem tud rendesen harcolni.

A harc pedig elkerülhetetlen, hiába tűnt úgy a bevezetőben, hogy minden szörny elől el lehet lopakodni. Nem, ugyanis egy rakás ocsmányság van, ami meghallja a guggolva járást is. Ha pedig nem ettél eleget, akkor hiába lóbálod a közelharci fegyvered, és hiába próbálod meghúzni a ravaszt. Természetesen nem azt állítom, hogy „jaj de kár, hogy túl nehéz a játék”, hanem azt, hogy indokolatlanul frusztráló mechanikákat építettek bele, amik sokkal jobban is működhetnének.

Szerettem volna élvezni az I Hate This Place nyomasztó világát, amit átjár a ’80-as évek slasher horror vibe-ja, de sajnos nem tudtam megtalálni a játékmeneti loopot, ami magával ragadhatott volna. A rettenetesen rossz mechanikák miatt folyton kiestem a lendületből, és ezen Elena monoton hangja sem tudott segíteni, se más szereplők, se a történet. Éppen emiatt nem tudom senkinek sem jó szívvel ajánlani a játékot; inkább lapozzátok fel a képregényt!

Az I Hate This Place PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switch-re és PC-re jelent meg 2026. január 29-én. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.