Aether & Iron teszt

Ebben a szerepjátékban Gia karakterét vesszük fel, aki csempészként keresi szerény kenyerét, miközben arról álmodozik - több más sorstársával egyetemben -, hogy az alsó lebegő városnegyedekből, a Lowers rideg és árnyékos zugaiból a felső városrészek, az Uppers napsütötte, bárányfelhős tereire költözik. Ebben megcsappant renoméja nem segíti, így minden munkát kénytelen elvállalni, ami csak szembejön vele. Egy jó noirhoz megfelelően pedig a leginkább rutinmelónak ígérkező megbízás rángatja bele egy olyan összeesküvésbe, ami egész New York sorsát megpecsételheti a felhők között.

Kezdjük talán azzal, hogy az Aether & Iron világa meglehetősen izgalmasra sikeredett. Nemcsak az antigravitációs technológiának köszönhetően, de a negyedeket uraló bárók, a városrészek jellegzetességei, a fent és lent klasszikus ellentéte és a karakterek jellemei miatt is élvezet már az első pillanattól ebben a világban élni. Ami pedig hab a tortán, hogy minden szereplő, a legkisebb NPC is kapott szinkront, így nem csak a fantáziánk kelti életre a látottakat. A játék dizájnja, grafikája pedig rendkívül pofás. Az art déco keveredése az eltiport munkások szürkeségével, és a futurisztikus világ a dübörgő húszas évekbe oltva olyan vonzó környezetet teremtenek, amibe minden continue után jó érzés visszatérni.

Ezekhez, a több értelemben is színes külsőségekhez igazodik valamennyire a játék írása is. Gia folyamatos belső monológja fantasztikusan megteremti a noir hangulatot. A tragikus komorság és a zavarba ejtő túlzás mezsgyéjén táncoló hasonlatok és leírások a játékost egy pillanat alatt a cigarettafüstös és whiskypárolgásos félhomályba rántja. A szinkronszínész pedig elképesztő módon, végig hozza a túl sokat megélt csempész karakterét is. Mellette fontos megjegyezni, hogy ez a noir nem az a fajta, ami végig a felhőkarcolók sikátorainak sötétjében tartja a hangulatot. Kissé felvizezték, valamennyire könnyedebb lett a maga drámai pillanataival együtt is. Ez pedig nem feltétlenül baj. Engem először meglepett, és csalódásként ért a felismerés, de mivel ez a szelídített noir hangulat konzisztensen van jelen a játékban, ezért hamar működőképessé válik. Nem gyenge írás ez, hanem megcélzott és elért atmoszféra.

A játékmenet gyakorlatilag párbeszédek levezényléséből áll, miközben döntéseket hozunk, valamint végigkattintgatjuk a helyszínek érdekesebb pontjait. Döntéseink és cselekedeteink pedig mind százalékos eséllyel sikerülhetnek. Ehhez két dobókockát kapunk, amikkel meg kell dobnunk, vagy túl kell szárnyalnunk az adott kihívás célszámát. Saját és egyszerre egy csapattársunk módosítói pedig hozzáadnak a dobott végeredményhez, valamint különböző tárgyakkal is javíthatunk a végeredményen. A szintlépések után pedig több, lineáris képességfán oszthatjuk el pontjainkat. Háromszor három tulajdonsággal alakíthatjuk főszereplőnket - társainkat ennél korlátozottabban -, hogy olyan karakter váljék belőle, amilyet mi szeretnénk. Ez mind ismerős lesz a tapasztalt játékosoknak. Egyszerűsége miatt az újoncokat nem fogja elriasztani, de pont elég változó tényező van a veteránoknak is.

A narratíva során gyakorlatilag munkákat vállalunk el, hogy renoménkat és tőkénket felépítsük. Mit írtam, minden küldetéshez egy társat választhatunk, aki, illetve akik egy közös tapasztalati csíkkal rendelkeznek, így szintlépésük kezelése nem okoz problémát. Tárgyakat használunk a történetben, valamint autóinkat és lőfegyvereinket a harcban. Ez utóbbi ötletessége engem el is varázsolt. A játék harcai New York utcáin zajlanak, autóinkban ülve. A körökre osztott üldözések során figyelnünk kell helyezkedésünkre, energiapontjainkra, képességeink és fegyvereink cooldownjára és használható irányaikra. Eközben a forgalom is mozog a sztrádán, akadályok jelennek meg, az út szétágazik és egybeolvad, valamint különleges szabályokkal rendelkező feladatok is megjelennek időnként. Mindeközben a sebességélményt is érezzük a környezetnek köszönhetően. Nem nehézségével és elképesztően mély taktikázásával varázsolja el a játékost a harc, hanem éppen ellenkezőleg: könnyű, de azért figyelmet igénylő kihívásaival, és jellegzetes hangulatával éri azt el.

De valamiért a tesztpéldány nagyon nem akarta, hogy élvezzem a játékot. Sokáig gondolkodott egy-egy betöltésen, hogy elinduljon-e, illetve előszeretettel omlott is össze közvetlenül mentés előtt. Bízom benne, hogy ezen javít a csapat a teljes megjelenésre. Azt is remélem, hogy a mentések számát is korlátozni fogják. Mert jelenleg minden autosave és gyorsmentés is új fájlként jelenik meg, így időnként kénytelen voltam törlés-szeánszokat véghez vinni, hogy ezzel is segítsem a játékot a betöltéseiben. Emellett igazán hibát nem találni a programban. A jó fajta indie életérzés árad az Aether & Ironból, így bőven ajánlom a Seismic Squirrel játékát a noir szerepjátékok rajongóinak. Egyedül arra figyeljetek, hogy ne a szélsőséges komorságot várjátok el, illetve nézzétek meg, hogy megjelenésre hogyan fut a játék, akár a demó segítségével. De ha ezután is minden klappol, bátran vágjatok bele!

Az Aether & Iron 2026. március 27-én jelent meg Steamre. A tesztelési lehetőségért köszönet a Plan of Attack csapatának!