Steve Jobs filmkritika

Nem ez az első alkalom, hogy az Apple egykori vezéréről, a 2011 októberében elhunyt Steve Jobsról film készül. Viszont ez az első alkalom, hogy a készítők egészen más aspektusból igyekeznek az almás cég innovatív látnokának személyét bemutatni, a vele kapcsolatban kialakult képet ábrázolni. Danny Boyle és Aaron Sorkin ugyanis annak a Walter Isaacsonnak a könyvét vette alapul, amelyben kendőzetlenül tárja fel előttünk a szerző Jobs valós, sötét oldalát. A készítők éppen ezért meg se próbálják elmismásolni Jobs valódi jellemét, így filmjük még akkor sem valami megváltás-történet, ha az utolsó jelenetekben azért igyekeznek az Apple alapítójának "zárt rendszerét" feltörve megmutatni azt az emberi oldalát, amit valószínűleg csak nagyon kevesen ismerhettek.

Boyle filmje pedig abban is egészen más utat jár be, hogy teljesen szakít az életrajzi filmek unalmas kereteivel. Ez persze magában hordozza annak lehetőségét, hogy magáról a központi figuráról csak nagyon keveset tudhatunk meg, a csupaszítás ez esetben viszont egészen jól áll a filmnek. A készítők ugyanis nem arra törekedtek, hogy megszerettessék a nézővel Jobsot, így az Apple-vezér mítoszának továbbmélyítése helyett inkább arra fektették a hangsúlyt, hogy életútja három meghatározó momentumára felfűzve feltárják Jobs énjének azt az oldalát, amit eddig a legtöbb esetben csak különböző elbeszélésekből ismerhettek a rajongók. És igen, Jobs egy könyörtelen, kollégáit semmire se tartó, őket a végletekig hajszoló szemétláda, aki képtelen volt sajátjaként elismerni lányát, Lisát. Mindeközben Boyle rendre eléri - köszönhetően Sorkin forgatókönyvének és a színészi játékoknak -, hogy a nézőben azért felcsillanjon a szimpátia apró szikrája. Jobs önfejűsége és mérhetetlen öntörvényűsége mögött ugyanis egy olyan zseni képe látszik körvonalazódni, akit tényleg csak kevesen érthettek meg, a filmben elhangzott érveivel viszont sokszor nem nagyon lehet vitába szállni.

Már csak ezért is óriási szerencse, hogy elkészült ez a film, pedig a kezdetek nem indultak zökkenőmentesen. A filmet eredetileg David Fincher rendezte volna, de a Sony nem igazán akart belemenni az általa szabott feltételekbe, később pedig Christian Bale is jelezte, hogy inkább kihagyná a neki szánt főszerepet, ahogy Leonardo DiCaprio is más projektet választott (igen, ez volt A visszatérő). Végül Danny Boyle kapta meg a filmet, aki a rá jellemző módon technológiai oldalról is igyekezett jól elkülöníteni a Steve Jobs keretét adó három, színházi darabokat idéző felvonásait. Így a Macintosh bemutatását övező szekciót még 16mm-es, a NeXT leleplezése által keretül szolgáló konferencia jeleneteit 35mm-es, az iMac bejelentésekor zajló utolsó felvonást pedig digitális kópiára forgatta, ezzel is érzékeltetve a technológia állandó fejlődését.

Ennek azonban jelentősége csekély, a Steve Jobs ugyanis elképesztően sodró lendülettel halad előre, így a történet kamaradrámára zsugorodó jellege se zavaró. A párbeszédek Sorkinra jellemző módon nagyon pergősek, lendületesek és szenvedélyesek, így a színészek játéka is ehhez igazodik. Michael Fassbender duzzad az energiától, teljes átéléssel hozza a megközelíthetetlen, a cél érdekében saját emberségét is megtagadó Jobsot. Ha szükséges, nyilvánosan alázza meg beosztottjait vagy keveredik szópárbajba korábbi barátjával, a céget közösen alapító Steve Wozniakkal (Seth Rogen), akit szintén képes nagyobb publikum előtt megalázni, mindezt csak azért, hogy a saját igazát sulykolja. Akad azonban valaki, aki ha kicsit is, de tudott hatni az Apple egykori vezérére. Ő nem más, mint Joanna Hoffman (Kate Winslet), Jobs jobbkeze, aki tökéletes ellenpólusa főnökének. Winslet kellő finomsággal, visszafogottabb játékkal képes egyenrangú partnerévé válni Fassbendernek, aki így éppen csak lecsúszik az egyszemélyes show-ról.

A végig a kulisszák mögött játszódó film sodró lendülete azonban nem csak erénye, de lényegében negatívuma is a Steve Jobsnak. Sorkin forgatókönyve ugyanis nem foglalkozik az előzmények megismertetésével, így sokszor elejtett félszavak utalnak a szereplők között kialakult konfliktusok és kapcsolatrendszerek alapjaira. Például Wozniak és Jobs egymás iránti tisztelete mindvégig jelen van, kettejük csörtéjének forrása mégis homályos. Éppen ezért óriási bravúr, hogy a cselekményt előrehajtó, Jobs jelleméből fakadó konfliktusok mégis érthetőek, kézzelfoghatóak és átélhetőek. Leginkább azért, mert a címszereplő jelleme folyamatosan változik a felvonások között, így közte és a többi szereplő közötti dinamizmus is újra és újra áthelyeződik.

Ebben a folyamatban játszik központi szerepet Jobs és lánya kapcsolata. Sorkin ezen a ponton kicsit átmerészkedett a fikcióba, így a látottak nem teljesen fedik a valóságot, az általa választott "enyhülés" beteljesülése mégis segít lehántani Jobs vastag burkának külső héját. Teljesen megismerni így se fogjuk ezt az elvetemült zsenit, de abban mindenképpen segít, hogy kislányához fűződő kezdeti ellenséges kapcsolata idővel finomodik, enyhül, így pedig Jobs olyan oldalát is feltárja előttünk Fassbender, amit valószínűleg tényleg csak a legközelebbi hozzátartozói ismerhettek. Szerencsére szó sincs piedesztálra emelésről.

A Steve Jobs érdekes megvilágításba helyezi az Apple elhunyt vezérét. Boyle és Sorkin a rájuk jellemző eszközöket felhasználva egy hihetetlenül intenzív, olykor már túlzottan is feszes, de mindvégig magabiztosan előre haladó film segítségével tárják fel előttünk Jobs énjének kevésbé ismert szeletét. Ettől még a mítosz nem fog megdőlni és igazából magát Jobsot se fogjuk jobban megismerni. Amit viszont a vásznon látunk, mind a történetet, mind a rendezést, mind a színészi játékot beleértve, egy olyan kétórás élmény, amitől egyetlen filmrajongónak sem szabad megfosztania magát.

Gamekapocs értékelés: 8.0
Metascore: 82/100
Rotten Tomatoes: 85% 

Steve Jobs
Eredeti cím: Steve Jobs
Rendezte: Danny Boyle
Írta: Walter Isaacson, Aaron Sorkin
Szereplők: Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen, Sarah Snook, Katherine Waterston, Jeff Daniels, Vanessa Rossi
Játékidő: 123 perc
Magyarországi premier: 2016. január 14.