Szemfényvesztők 2 filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2016. június 17.
Link másolása
A négy lovas visszatér, hogy újabb látványos bűvészmutatványok kíséretében leplezzenek le egy ravasznak hitt számítógépes gurut. Nagy kár, hogy ezúttal nem csak a történet, de már a trükkök se olyan lenyűgözőek.

Három évvel ezelőtt a Szemfényvesztők sikerének összetevői közül a legfontosabb az elvárások teljes hiánya volt. Mert hiába sorakoztatott fel tehetséges színészgárdát a mozi, Louis Leterrier rendező neve nem igazán jelentett egyet a minőséggel. Ehhez képest a Szemfényvesztők egy elejétől a végéig szórakoztató színpadi mutatvánnyal ért fel, ráadásul a kapott élményt nem csak a jól megkomponált bűvésztrükkök garantálták, hanem a csavaros, feszes tempójú történet és az abban elhelyezett karakterek is. A film így olyan volt, mint egy jól átgondolt trükk, ahol a néző nem azzal van elfoglalva, hogy megfejtse, mi állhat a rejtély hátterében, hanem az illúzió okozta sokkból felocsúdva már a következő mutatványra áhítozik. A Szemfényvesztők valami ilyesmit nyújtott, így a folytatás kapcsán nem is igazán lehetett más elvárásunk. Ehhez képest a második részben nem csak a történet, de a trükkök is megbicsaklanak. A lendület, a feszesség ezúttal is megvan, csak útközben nem sikerült olyan tartalommal megtölteni, ami annyira leköti a nézőt, hogy ne foglalkozzon azokkal a logikai buktatókkal, amelyek sajnos a folytatás egészét végigkísérik.

A négy lovas már közel egy esztendeje bujkál az első részben történtek miatt. Atlas (Jesse Eisenberg), McKinney (Woody Harrelson) és Wilder (Dave Franco) azonban nem csak arra vár, hogy az árnyékból előbújva ismét lecsapjanak egy rosszfiúra, de arra is, hogy Henley (Isla Fisher) kiválásával ismét négytagúvá bővüljön a csapat. Itt lép a képbe a kissé idegesítő, nagydumás ripacs, Lula (Lizzy Caplan), akivel már nekivághatnak a következő Robin Hood-küldetésnek. A célpont ezúttal egy pénzes technikai guru, aki olyan telefonkészüléket szeretne piacra dobni, amivel a tulajdonosok beleegyezése nélkül bárkit szabadon lehallgathatna. A nagy bemutatót látszólag sikerül megtréfálnia a lovasoknak, de hamar kiderül, valaki őket is csőbe húzta. Egy rövid menekülés után Makaóban találják magukat, ahol kiderül, hogy a szálakat egy látszólag unatkozó milliárdos, Walter Mabry (Daniel Radcliffe) mozgatja. Persze Mabry se a semmiért utaztatta el a csapatot Hongkongba. Ha szeretnék tisztára mosni magukat, kénytelenek ellopni egy olyan mikrochipet, aminek tulajdonosa szabadon és nyom nélkül befolyásolhatja a világgazdaságot vagy az országok politikáját.

A történet ugyan semmivel se nyújt többet vagy kevesebbet, mint amit az első részben megismertünk, mégse áll jól neki, hogy elképesztő sebességben robog előre. Egyrészt azért, mert az első felvonáshoz képest sokkal több szereplőt igyekszik mozgatni a cselekmény, a kapkodásban pedig nem csak a karakterek közötti interakció, de a motivációk is rendre elvesznek, ahogy a jelenetek közötti kohéziót se érezni. Másrészt a rendezői széket megöröklő Jon M. Chu nem érti az illúzió lényegét, így ahelyett, hogy végig kételyek és kérdések között hagyná őrlődni a nézőt, elvette a filmből azt a varázslatos összetevőt, ami igazán mágikussá és nagyon szórakoztatóvá tette ezt a közel kétórás bűvészmutatványt.

Látszólag a szereplők se igazán tudnak mit kezdeni az őrült kapkodással. A Dylan Rhodesot alakító Mark Ruffalo hiába a történet egyik fontos mozgatórugója, szerepe és jelenléte fájóan elenyésző. A lovasok se tudnak úgy kibontakozni, ahogy tették azt az első részben, McKinney ezúttal egyáltalán nem vicces, az Atlast alakító Jesse Eisenberg pedig megint pont annyira idegesítő, mint a filmjei többségében. Dave Franco is háttérbe szorul, pedig kártyatrükkjeit napestig elnézegettük volna. Sajnos a filmbéli gonoszt alakító Daniel Radcliffe se járt jobban, pedig az egykori Harry Potter az évek során ügyesen és tudatosan levetkőzte magáról a varázslótalárt, így nem meglepő, hogy ezúttal is szórakoztató tud lenni szerepében. Óriási kár, hogy a készítők nem sok időt adtak neki, hogy kibontakozzon Mabry egyébként kissé sznob, szerencsétlenkedő, anyuci kedvence szerepében. A Lulát alakító Lizzy Caplan Isla Fisher karakterével szemben legalább kapott egy valamennyire megírt, kissé hálátlan szerepet. Lula ugyanis egy baromi idegesítő, harsány, állandóan a nagydumás szerepében tetszelgő laza csaj, amit egyébként Caplan tökéletesen hoz.

Menthetnék a menthetőt a bűvésztrükkök, de Jon M. Chu rendező ehhez pont úgy nem ért, mint a rendezéshez. Amíg az első részben a jól befogadható, földhöz ragadt, kreatív trükkökkel vonták el a figyelmünket az ott is jellemző logikai bukfencekről és a cselekmény hiányosságairól, addig a folytatásban minden elmésnek szánt rejtélyt túltoltak a készítők. Szemben a történetvezetéssel itt nem az volt a cél, hogy robogjunk előre, hanem, hogy a nézőt minél inkább elkápráztassák a CGI uralta trükkökkel. Ez sajnos visszafelé sült el, mert például a mikrochipes rablásos jelenet ide-oda dobált kártyatrükkje úgy a jelenet harmadánál már kezd nagyon unalmas és felesleges lenni. 

Éppen ezért a második rész minden tekintetben átesik a ló túloldalára. Görcsösen igyekszik túltenni az első rész sikerén, pedig ha a készítők megelégedtek volna azzal, amit három évvel ezelőtt nyújtottak, akkor talán most nem azon bosszankodnánk, hogy a helyenként még így is szórakoztató Szemfényvesztők 2 összességében mekkora mellélövés lett. Az első rész se volt tökéletes, de a finoman, jó érzékkel tálalt mutatványok vagy a történeti csavarok bőven elfedték a hiányosságokat. Hiába lendületes a történetmesélés, mégse érezni a frissességet és a szórakoztatófaktort a filmen.

A lehetőség viszont adott, hogy mind a készítők, mind a lovasok kijavítsák ezt a hibát, hiszen a stúdió már a premier előtt berendelte a folytatást, amiben remélhetőleg visszatérnek a készítők az első részben bevált recepthez, így a kevesebb néha több elvét követve visszavesznek a CGI-től tocsogó trükkökből és egy fokkal jobban figyelnek a forgatókönyvre is. Azért így se volt olyan rossz a Szemfényvesztők második része, de az a varázs, amit az első rész nyújtott, az most abszolút nem jött át.

Gamekapocs értékelés: 5.0

Szemfényvesztők 2.
Eredeti cím: Now You See Me 2
Rendezte: Jon M. Chu
Írta: Pete Chiarelli, Ed Solomon
Szereplők: Mark Ruffalo, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Lizzy Caplan, Daniel Radcliffe, Dave Franco, Morgan Freeman, Michael Caine
Játékidő: 130 perc
Magyarországi premier: 2016. június 9.

24.
24.
Zsancííí
ÉÉÉÉÉS kíváncsian várom a folytatást!!!!!!! Remélem lesz ;)
23.
23.
Zsancííí
Nem tudom mi bajotok vaaan, Nekem iszonyatossan bejött mind a 2 rész!! Igaz a második kicsit gyengébb és "érthetetlenebb" volt mint az 1. ,de akkor is, összességében teljesen jó!
22.
22.
dcba
#21: En teljesen osztom a velemenyet, Ez a film (marmint az elso, a masodikra soha nem vetemednek) egy borzalom. Szornyu volt, idegesito es muvi. Jesse Eisenberg, meg az utobbi 5 ev legidegesitobb alakja, ha meglatom, h szerepel vmiben, akkor inkabb nem nezem meg (a Superman v Batman is nagyon pengeelen tancol, h megnezzem e). A srac kb olyan, h szivem szerint bevinnem a WC-be es fejjel beallitanam a klotyoba es rahuznam a klotyot, majd elvennem az osszes penzet es meg bele is rugnek. Pedig nem vagyok egy bully tipus, de Jesse annyira unszimpatikus kis fereg, h belolem ugyanazt a duhot valtja ki, mint az 1es hozzaszolobol.
21.
21.
hamoribalu
#1: Senki nem volt ilyen véleményre kíváncsi. Kultúráltan is ki lehet fejezni a nem tetszésed filmel kapcsolatban.
20.
20.
hamoribalu
Én láttam moziban és sajnos nem nyújtott akkora élményt mint az első rész. Meglehet hogy az első résszel túl magasra tették a lécet. Egyszer megnézhető a film úgy gondolom.
19.
19.
Lovy11
Ez inkább csak 3 pont volt sztem...
18.
18.
Rockefeller
A Zombieland-be sem volt rossz a srác.
17.
17.
logic5
#11: +1 !!!! Ez ennyi.. Harrelson még a Ki nevel végén trafó szerepében is jobb volt :D Mondjuk azon szakadtam :D Galaxya powaaa :D :D
16.
16.
Chrysh
15.
15.
felegyi
Jesse E.... nem értem, mi van benne ami színészi? Ránézésre is egy troll, a játéka meg kritikán aluli. El kellene felejteni, vagy rakjon le valamit amire pozitívan lehet emlékezni, kilóg mindig a sorból ez a srác.
14.
14.
Rockefeller
#13: A szabaduljkiasziklafogságából az jó volt a bratyesztól szvsz.
13.
13.
greenmelon
Mondjuk a bátyjára még inkább igaz ez.
12.
12.
greenmelon
Dave Franco minek kellett bele? Nem láttam még filmet, aminek javította volna a színvonalát...
11.
11.
DzsonRembó
Sosem értettem, hogy miért vannak oda ezért a filmért. Nálam a buszos jelenet a hídon b@szta le az ékszíjat, a csattanónál pedig felsírtam, komolyan! Így értetlenül állok a folytatás előtt, minek és kinek?? Harraelson szégyellje magát ezért a szerepért, a többi majomnak meg tök mind1, nekik belefér. Hulladékégető az egész projekt!
10.
10.
GothamKnight95
#2: huhhh.... :D hirtelen eszembe sem jut hasonlat ami ennyire merész volna
9.
9.
Rockefeller
#8: Az igazat megvallva azért néztem végig mert annak ellenére hogy hemzseg a szartül muszáj végignézni, de amit a végén kaptam attől majdnem teliberugtam a tv-t, hát az mi volt.
8.
8.
maktub
#7: Az első rész nekem a maga lehetetlen fordulataival együtt is szórakoztató volt.
7.
7.
Rockefeller
Szerintem minden szinésznek szégyen aki ebbe és az elsőbe játszott. Nem igaz hogy nem vették észre mennyire logikátlan szar az egész és nem dobták inkább a kukába a melót.
6.
6.
maktub
Szörnyű egy folytatás, Woody Harrelsonnak egyéni mélypont. Egy filmben nyújtja pályája egyik legunottabb és legripacsabb alakítását.
5.
5.
Rockefeller
Akkora hulladék volt az első hogy azt nem lehet szóval kifejezni. Valamelyik este elkaptam a tv-be de bár ne tettem volna. Már az elejétől hemzsegett a hibáktól de mondom csak megnézem mit hoznak ki ebből a fosrakatból. Ugy felkúrtak a végén azzal a szar lezárással hogy felkuszott vagy 180-ra a vérnyomásom tuti.
4.
4.
kirschakos
Nekem az nem jött be az első résznél, hogy rendkívül unszimpatikusak voltak a főszereplők... én pont az ellenfelüknek szurkoltam ez miatt, meg hát a trükkök sem bűvésztrükkök voltak. Nem csodálkozom, hogy a folytatás sem lett jó.
3.
3.
_NMI_
#1: Hát kb annyi volt az első rész is. Nekem az tette be annál a kaput, hogy a trükkök lehetetlenek voltak, így nem hogy a varázsa nem volt meg, de folyamat azon járt az agyam, hogy mi a rákért nem tudtak valami létezőt bemutatni. A csattanó meg kalap szar volt minden tekintetben...
2.
2.
Chrysh
#1: Kedvencem az, amikor valaki összehasonlítja a Szemfényvesztőket a Tökéletes trükkel és azt mondja, hogy az előbbi jobb...na akkor kb csak röhögni tudok...
1.
1.
GothamKnight95
Már az első része is egy okádék volt.
Rettenetes csattanóval,Eisenberg meg mint egy LSDn nevelkedett hiperaktív gyógyegér.
Francnak ennek első rész nemhogy MÉG MÁSIK kettő....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...