Szenilla nyomában filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2016. július 1.
Link másolása
Igazán ráfért már a Pixarra, hogy az elmúlt évek felemás teljesítménye után ismét egy szerethető, tanulságos történetet meséljenek el nekünk. A Szenilla nyomában ugyan csak egy folytatás, de minden megvan benne, ami a Pixart régen jellemezte.

A legutóbbi két Pixar-film kritikáját mindkét alkalommal azzal kezdtem, hogy egyszerre védtem és támadtam a lámpás cég évek óta jellemző koncepcióját. Az akkori gondolataim azóta mit sem változtak, hiszen a Disney saját animációs stúdiója az egyedi, szerethető ötletek helyett még mindig az évekkel ezelőtt jól bejáratott, sikereket és Oscar-szobrokat hozó alkotásait igyekszik melegen tartani. Persze néha-néha becsúszik egy-egy újdonság, de azok minősége már korántsem olyan konstans, mint a cég kezdeti éveiben.

Éppen ezért a Szenilla nyomában megtekintése előtt már nem voltak meg azok a sztenderd elvárások, mint régen, ami viszont ahhoz a kellemes meglepetéshez és felismeréshez vezetett, hogy a Pixar még mindig képes azt a varázst szélesvászonra vinni, amitől gyerekként és felnőttként egyaránt elolvadtunk. A Szenilla nyomában ugyanis hiába merít nagykanállal a Némó nyomában történetéből, mégis képes egyedi hangulattal, friss mondandóval és nem utolsó sorban elképesztően szórakoztató újonnan behozott szereplőkkel mosolyt és könnyeket csalni az arcunkra. Ennek tükrében pedig alig várjuk, hogy végre láthassuk Mr. Irdatlan és Nyúlányka, valamint hihetetlen családjuk következő történetét.

Szenilla, a doktorhal még mindig komoly gondokkal küzd, ha a rövidtávú memóriájáról van szó. Ugyan békében éli mindennapjait Pizsi és Némó társaságában, egy nap azonban bevillan egy számára nagyon fontos emlékfoszlány, ami olyan elhatározásra ösztökéli, mint ami anno Némót is elcsábította az ismeretlenbe. Szenilla nyakába veszi az óceánt, és a régről előfurakodott emlék hatására a fejébe veszi, hogy megtalálja rég elvesztett szüleit. Ezt az utat azonban nem egyedül kell teljesítenie. Természetesen Pizsi és Némó is vele tartanak, de a kaland még így se lesz zökkenőmentes. Hőseink végül egy tengerbiológiai intézményben kötnek ki, Szenilla pedig zűrös helyzetek egész sorából verekszi ki magát, köszönhetően újdonsült, szintén nehézségekkel küzdő társainak.

A történet hasonló alaphelyzetből indul, mint a Némó nyomában, mégis egészen más a mondandója. Lehet, hogy a kaland során jól ismert ismerősök bukkannak fel, az is lehet, hogy a neurotikus Pizsi és Némó is részese ennek a sztorinak, a Szenilla nyomában mégis minden elemében friss, üde, szórakoztató, tanulságos mese benyomását kelti. Leginkább azért, mert a folytatásban nem a felnőtté válás a téma, hanem egy olyan útkeresés, aminek a végén hazaérsz, és teszed mindezt annak ellenére, hogy egyértelműen hátrányból indulsz a fogyatékosságod miatt. A film azonban minden pillanatban egyértelművé teszi, ezt nem hátrányként kell megélned.

Mit tenne Szenilla? - hangzik el rendszeresen a kérdés. Ez a kérdés pedig minden egyes szorult helyzetben rávilágít arra az egyébként teljesen egyértelmű, a hétköznapokban viszont rendre elfeledett tényről, hogy a fogyatékossággal élők is teljes emberek. A Szenillát hátráltató, belső tényező ugyanis kompenzálható, kitartással, bátorsággal. Ebben pedig példamutató a kis doktorhal, aki az elveszettnek hitt pillanatokban se törik meg és vagy újdonsült társaira hagyatkozva vagy saját ösztöneiben, leleményességében bízva, de megoldja a szorult helyzeteket is. Mert nincs veszett helyzet, még akkor sem, amikor a visszaemlékezések formájában bevillanó emlékmorzsák egyik pillanatról a másikra szertefoszlanak. A film egyik legmeghatóbb pillanata is egy ilyen memóriavesztéshez köthető, és ott bizony a mécses is könnyen eltörik.

A Pixar pedig azért alkot ezúttal emlékezeteset, mert ezt az egyébként közhelyes tanulságot nem szájbarágósan, hanem játékosan tálalja, és ügyesen egyensúlyozik a műfaji sajátosságok között is, így a kezdeti road movie hangulat ügyes átmenettel vált át a betörős filmek hangulatába. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a háttérbe szorult Némó és Pizsi helyett karizmatikus, érdekes és izgalmas karakterek segítsék Szenillát. A tengerbiológiai intézmény pedig legalább annyira izgalmas hely, mint a végtelennek tűnő óceán, így megismerkedhetünk a vaksi cetcápával, Sorssal, Bénivel, az echolokációs képességeit használni nem tudó belugával, valamint a film legjobb karakterével, Hankkel, a mindössze hét karral rendelkező polippal. De említhetném a dilis madarat, az oroszlánfókákat vagy éppen Kautzky Armand zseniális szerepeltetését is.

Merthogy a dráma mellett bőven jutott hely a humornak is, amit a készítők rendre ügyes ütemérzékkel vetnek be, ezzel oldva a feszültséget. Aggódni nem kell, nem csak gyerekeknek szóló, jól érthető poénokkal van megtömve a Szenilla nyomában, hanem olyan helyzetkomikumokkal is, amelyeket a szülők valószínűleg könnyes szemek törölgetése közben is értékelni fognak. Ahogy azt az eszeveszett tempót is, amiben a film kicsit több mint 100 percében magabiztosan végigrobog. Ezzel azonban nem elfedni akarták a hiányosságokat a készítők, hanem sokkal inkább intenzív, de mégis jól befogadható élménnyé akarták kovácsolni a filmet, ami az itt-ott felbukkanó újrahasznosítások ellenére egy csupaszív, szerethető és baromi szórakoztató folytatás lett.

Egy ilyen produkció után pedig joggal merül fel a kérdés: vajon mi történik a Pixarnál? Miért eshet meg a Toy Story alkotóival, hogy lassan minden második vagy csak harmadik alkotásuk esik az emlékezetes kategóriába, közte pedig minden csak a közepes vagy felejthetőbe? Az már az Agymanóknál is látszott, a Pixar nem felejtett el jó animációs filmet készíteni, csak mintha ez az évenkénti kötelező egy film kiölné belőlük a kreativitást. És bár a Szenilla nyomában se képes totális újdonságokat felmutatni, rengeteg eleme hozott anyagból állt össze, azokat viszont nagyon jól, ügyesen rakta össze a stúdió. Mi azonban mégis csak jobban szeretnénk, ha nem a folytatásokra, hanem eredeti ötletekre áldozná az idejét a Pixar, még akkor is, ha olyan szuper filmek születnek a folytatáscunamiból, mint a Szenilla nyomában. De ezt csak a Hihetetlen család folytatása után kezdjék el.

Gamekapocs értékelés: 8.5

Szenilla nyomában
Eredeti cím: Finding Dory
Rendezte: Andrew Stanton
Írta: Andrew Stanton, Victoria Strouse
Szereplők: Ellen DeGeneres, Albert Brooks, Hayden Rolence, Idris Elba, Dominic West, Diane Keaton, Kaitlin Olson, Ed O'Neill, Ty Burrell
Játékidő: 105 perc
Magyarországi premier: 2016. június 16.

 

2.
2.
patka21991
#1: Szerintem ez egy szójáték. Szenilla - szenilis
1.
1.
Perseus84
En nem ertem miert kellett Szenilla nevet adni Dory-nak :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...