Az új Top Gear - sorozatkritika

  • Írta: Daks
  • 2016. augusztus 2.
Link másolása
Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May távozásával átalakult a Top Gear. A huszonharmadik évad új műsorvezetőket és új formát kapott, az alapokhoz viszont senki nem mert nyúlni. És ez okozta az egész vesztét.

A BBC tavaly márciusban rúgta ki Clarksont. Nem tűrte tovább a hisztijeit, és azután főleg nem akarta a londoni stúdióban látni, hogy a műsorvezető megütötte a sorozat producerét, mert az nem gondoskodott az általa kitalált steakvacsoráról. A huszonkettedik évad félbeszakadt, Hammond és Captain Slow még kamerák elé állt egy befejező rész kedvéért, de ennyi volt. Önszántukból követték társukat. A három legendás műsorvezetőt aztán az amerikai Amazon vette a szárnyai alá, idén szeptemberben pedig jön is velük a The Grand Tour, míg a BBC úgy gondolta, hogy minek változtatni azon, ami egyszer már működött. Új műsorvezetőkkel folytatta a Top Geart, és alig mert hozzányúlni az alapokhoz.


A huszonharmadik évadot ez a hozzáállás pecsételte meg. A forgatókönyvet nem nagyon bolygatták, de a régi stúdió is megúszta az átállást minden komolyabb arculatváltás nélkül, miközben az emberek kicserélődtek. A rendezőtől kezdve az írón át a műsorvezetőkig, mindenki. Az elsőszámú showman Chris Evans lett, akinek a neve bár nekünk nem mond semmit, ő Nagy-Britannia leghíresebb rádiós műsorvezetője, ráadásul legendás autórajongó is. Ő vette meg 2010-ben azt a Ferrari 250 GTO-t, amiért akkor rekordárat, 16 millió dollárt kértek, és amit 3 évvel később újabb rekordért, 42 millióért adott tovább, de ezen kívül imád helikoptert vezetni, és vitorlázni is. Igazi nagymenő. A britek imádták mindig, a Top Gear miatt viszont rengeteg kritika érte, félig joggal, félig jogtalanul. Hiszen bár semmitmondó hozzáállása, és ripacskodó stílusa miatt nem volt képes elsőszámú műsorvezetőként a hátán vinni a műsort, a többiek közül még ő volt a legjobb.


Társa a Jóbarátok megőszült, kisebb pocakot növesztett sztárja, Matt LeBlanc lett. Joey a teljes évad során egyszer se tudott maradandót alkotni, általában csak ismételgette a többieket, meg olyanokat mondott, hogy nagyon fáznak a golyói a motoron, a következő évadot mégis ő fogja vinni egyedül. Pár hete Chris Evans közös megegyezéssel távozott a Top Gearből, vagyis finoman fogalmazva kirúgták őt is, úgyhogy jelenleg teljes az összetörés, a műsor rekord alacsony nézettséggel zárt, és még az egyetlen valamire való karakterét is elveszítette. Merthogy a többiek nem ilyenek. Eddie Jordan neve aranyba van foglalva az autóversenyzés világában, 1991 és 2005 között még saját Forma 1-es csapata is volt, illetve olyan pilótákkal dolgozott együtt, mint Damon Hill, Ayrton Senna és Michael Schumacher, a műsorban mégse csinált soha semmi értelmeset. Úgy viselkedett végig, mint egy öreg bohóc, csak hülyét csinált magából végig, talán May stílusát akarta felvenni, de egyáltalán nem sikerült neki.


A középutat a német autóversenyző, Sabine Schmitz képviselte. Ő már hajlandó volt megszólalni és értelmesen beszélni, de autótesztjei, bemutatói nem voltak se igazán szórakoztatóak, se alaposak. A csapatot viszont megmentette Rory Reid és Chris Harris, akik professzionális újságíróként tényleg úgy tesztelték le a rájuk bízott autókat, ahogy azt elvárhatja bárki, viszont reviewt csináltak, nem műsort. Szakmailag rendkívül felkészültek voltak végig, utánanéztek mindig mindennek, részletes és kerek bemutatót tartva a rájuk bízott autókról, aztán gyorsan lekeverték őket állandóan, és folytatódott a majomkodás. Ettől függetlenül a teljes csapatból én őket tartom a legjobbnak, érdemes megnézni néhány Chris Harris on Cars vagy Chris Harris Drives videót a YouTube-on, tényleg nagyon jók.


A műsorok felépítése kritikán aluli lett. A Top Gear állandó tesztpilótája, Stig ugyanazt a felkonferálást kapta meg most is, mint korábban, és bár lettek új autós tesztek, illetve folytatták a vidéki, külföldi kirándulásokat is, csak sikerült mindennek elveszíteni az eredeti élét, a magával ragadó, és semmihez se fogható hangulatát. A sztárvendégeket egy megfizethető árú hétköznapi autóból átültették egy rallysportra felkészített Minibe, a tesztpálya felét pedig saras, ugratós offroad szakasszá alakították, amivel egy csapásra odalett a gazdag filmsztárok állandó rácsodálkozása a helyzetre. Manuális váltó, alulkormányzás, 14-es kerekek, gyorsulás 100-ra 10 másodperc alatt, ezeket egy több tízmilliós sportautóból átülő ember már nem tudja könnyen megemészteni, arról nem beszélve, hogy a beszélgetés szörnyen hosszú, és unalmas lett minden adásban. Valljuk be, Clarksonék alatt se ez volt a legerősebb USP-je a műsornak, de csak romlott a színvonal.


Ami viszont ennél is szörnyűbb, hogy minden adásban volt valami, amiben tényleg, igazán nagyot kellett csalódni. Az első részben például azonnal előkapták a háromkerekű Reliant Robint, amit Clarkson is előszeretettel állított mindig tetőre, aztán volt egy rész, amikor egy-egy régi amerikai és brit terepjáróval elmentek vidékre. A felütés szerint az egész egy verseny lett volna a két fő műsorvezető között, aztán hamar céltalan lett az egész, nem volt mögötte se koncepció, se bármi egyéni ötlet. Az afrikai szafari tetszett, ott modern luxusterepjárókkal vágtak neki a vadonnak, hogy a tolatókamera segítségével természetfotókat csináljanak, az ötlet szuper, aztán ezt is elcseszték. Kitaláltak egy feladatot, melyben egy óriás teli pohár koktéllal kellett offroadozni, szétlocsolták a piát a harmincmilliós terepjárókban, idiótán röhögve végig. Ja, és Eddie Jordan még el is csalta az egészet, végig tagadva mindent. Szánalmas volt. Ugyanígy nem volt semmi poénos abban se, amikor sztárséfekkel kellett menet közben főzniük, az egyikük lazán teliöntötte a csomagtartót jéggel, majd bevágott egy halat, ahogy volt. A régi autókat Clarksonék se tisztelték, de legalább izgalmasan tették őket tönkre. Elvitték valami isten háta mögötti dél-amerikai vagy ázsiai terepre, ahol kilehelték belőlük az utolsó szuszt is. Legalább nem egy London melletti parkolóban.


Nagyon más emlékezeteset nem is tudok mondani az új évadból. Méltatlan, amit a műsorral csináltak, bármi jó lett volna, tényleg bármi. Csak ez nem. Unalmas lett az egész, koncepciótlan és messzemenően kínos. Az új műsorvezetők betegesen ragaszkodtak ahhoz a felálláshoz és forgatókönyvhöz, amit Clarksonék fejlesztettek ki, majd emeltek tökéletesre, csak épp arra nem voltak képesek, hogy rendesen helyt álljanak benne. Vagy legalább ne kellemetlenül rosszul. Mint show tehát, az új Top Gear leszerepelt hat rész alatt, azt el kell viszont mondanom, hogy mint autós műsor, még mindig nem rossz. A tesztek végig jók voltak, a záró rész Mustang-bemutatója például kifejezetten élvezetes lett, és megmaradt az is, amiben a BBC-műsorok a legjobbak a világon. Ez pedig a tökéletes minőségű, természetfilmes képi világ. Olyan gyönyörű helyeken jártak végig, és olyan tájakat láttunk, hogy az ember itt hagyta Magyarországot, itt hagyta az életét, és egy pillanatra ott volt velük, a nyílt utcán, a csodálatos vidéken. Ez pedig továbbra se mindennapi dolog.

Új Top Gear
Író: Paul Kerensa
Rendező: Mark McQueen
Műsorvezetők: Chris Evans, Matt LeBlanc, Eddie Jordan,
Sabine Schmitz, Rory Reid, Chris Harris
Évad: (23-)
Epizódok az új évadban: 6
Eredeti sugárzás: 2016. május 29. és július 3. között

Gamekapocs értékelés: 4/10

5.
5.
user101
Nem azért mert kedveltem volna azt a három idiótát, de pont azóta nem nézem a műsort, amióta ők nincsenek. Egyszerűen érdektelenné vált az egész. Meg sem közelítik az olyan klasszikusokat, amikor motorral mentek Ázsiába, vagy a halálúton autókáztak, dzsungelbe Suzuki jimmivel, Autó autó hátán verseny...stb.stb.
4.
4.
Nothing
Nem semmi, ahogy a jó öreg Clarksont is piszokmód megfertőzte az akut Hollywooditis és totális hisztérika lett belőle. :D
Mondjuk még ezek a szedett-vetett új műsorvezetők is nagyságrendekkel jobbak, mint a két ripacs pojáca a totalcar-ban...
3.
3.
leviske
Őszintén szólva nem lennék a műsorvezetők helyében. 13 év alatt felépített karaktereket nehéz helyettesíteni. Lemásolni pedig lehetetlen, próbálkozni vele pedig hiba (szerintem).

Ráadásul egy 6os fogat dinamikailag se tud ugyanúgy működni mint egy trió.
2.
2.
Kronik
#1: Hát, az ironikus az, hogy Chris Harris kurva jó a YouTube-on... inkább nézném tovább ott, mint a Top Gearben, pedig ebből a bagázsból még a ő legjobb messze :O
1.
1.
ollie92
Hát a Top Gearnek leáldozóban van, bár kiváncsi vagyok Clarksonék mit hoznak össze az Amazon szárnyai alatt, mostanában a kedvencem a Motortrend :) Youtubon sok mindenről van eléggé minőségi és színvonalas műsoruk :) Jason Camissa & Jonny Lieberman az új Top Gear :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...