Hiába minden idők egyik legsikeresebb játéksorozata a Final Fantasy, azért bőven akadt példa, amikor a Square Enix nem megfelelően nyúlt legnagyobb játékcíméhez. És itt nem csak az egyes epizódokra gondolok, hanem például az olyan kitérőkre, mint a 2001-ben bemutatott Final Fantasy: The Spirits Within vagy a Final Fantasy VII "folytatása", a Final Fantasy VII: Advent Children. Egyik sem hagyott éppen mély nyomott bennünk, és ebben fontos szerepet játszott már maga a formátum is. Hiába az elképesztő, már-már élethű látványt ígérő CGI, ha a rövid játékidő miatt a karakterek, a történet és a mondandó elvész. A Square Enix azonban csak nem akarja feladni azon törekvését, hogy legnagyobb sorozatát szélesebb közönség előtt is népszerűsítse, pedig ha belegondolunk, a játékaik 50+ órás élményt és sztorit kínálnak, így két órában elmesélni valami hasonlót szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. A Kingsglaive: Final Fantasy XV azért ismét megkísérelte ezt.
A film története párhuzamosan zajlik a nemrég novemberre áttolt Final Fantasy XV cselekményével. Amíg Noctis herceg a barátaival egy körúton járja be a játék világát és igyekszik azt jobbá tenni, addig a film azt meséli el, hogy ugyanezen idő alatt mi történik Regis király (Sean Bean) udvarában. Merthogy amíg fia távol van, Lucis mágikus királysága a világot gyakorlatilag már teljesen meghódító Niflheim célkeresztjébe kerül. Nem véletlenül, hiszen Regis Lucis Caelum birodalma gyakorlatilag az utolsó olyan vidék, amit nem sikerült Iedolas Aldercapt (David Gant) császárnak meghódítania. A fővárost, Insomniát és környékét ugyanis a szent Kristály energiájából felhúzott és áthatolhatatlan védőburok védelmezi.
Niflheim így nem tehet mást, mint bizonyos feltételekhez kötött ultimátumot ad Regisnek. A békekötésért cserébe Noctis hercegnek feleségül kell vennie Aldercapt császár foglyát, Tenebrae hercegnőjét, Lunafreyát (Lena Headey). Az azonban nyilvánvaló, hogy a diplomáciai húzás mögött valami mögöttes szándék is lakozik, így színre lép Regis elit alakulata, a Kingsglaive, akik gyakorlatilag az utolsó védvonalat jelentik a béke és Niflheim dominanciája között.
Bár első olvasatra akár izgalmasnak is tűnhet a történet, valójában egyértelműen ez az egész film leggyengébb láncszeme. Egyrészt a készítők a játék univerzumát és hőseit nem ismerő nézők számára egy Gyűrűk Ura-szerű nyitánnyal igyekeznek felvezetni a cselekmény előzményeit, másrészt így próbálják meg elhelyezni a főbb szereplőket a sztoriban. Ez akár működhetne is, a gond az, hogy az egész filmet végig uraló felületesség, kidolgozatlanság erősen rányomja a bélyegét az egyébként meghatározó első pár percre is. Túl sok információt zúdítanak ránk, a fura nevű szereplők közül pedig irtózatosan nehéz követni, hogy akkor most ki kicsoda és kinek a kicsodája. Másodszor a papírvékony történet legnagyobb problémája (a kiszámíthatóság mellett), hogy képtelen érdekfeszítő módon elmesélni a motivációkat, a miérteket.
Például semmilyen információt nem kapunk Niflheim céljáról, hogy miért robban ki a régóta tartó háború, mi Aldercapt császár szándéka ezzel, de Regis király vagy éppen Nyx Ulric (Aaron Paul) háttértörténete is csak felszínes mázként van jelen. Hiába ők a főbb szereplők, hiába tűnnek (a kliséken túl persze) izgalmas karaktereknek, múltjukról, személyes tragédiáikról csak odavetett félmondatok árulkodnak. Ez akkor is édeskevés, ha a stúdió eleve a rajongókat célozta meg ezzel a tartalommal, mert függetlenül attól, hogy egy hatalmas univerzumról van szó, annak önálló történeteinek külön-külön is meg kellene állniuk a lábukon. Nincs azzal gond, ha vannak a filmben bennfentes utalások, apró easter eggek, de szerintem sem a Sony, sem a Square Enix nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen volumenű munka csak a hardcore réteg számára legyen szórakoztató.
És ez azért csalódás, mert egyébként a hosszúra nyújtott és üres mondandóval megtömött nyitány után a sztori a későbbiekben már mutat némi kohéziót, határozott léptékben robog előre, körvonalazódnak az erőviszonyok és a néző lassan el is tudja helyezni a szereplőket ebben a gótikus, mégis modern világban. Egyszóval látszik, hogy a Sony és a Square Enix tanult a korábbi hibákból, de még mindig nem igazi az összkép. Ehhez egyrészt olyan történetet kellene bemutatni, ami mindenki számára érthető, másfelől érdemes lenne a karakterekre is jobban rágyúrni, mert Regis, Nyx és Lunafreya hármasát leszámítva másokra már nem is igen emlékszem.
Amiért viszont egyértelműen érdemes rászánni a közel két órát a filmre, az az elképesztő CGI. A maga idejében a Final Fantasy: The Spirits Within és a Final Fantasy VII: Advent Children is ámulatba ejtett minket, és ugyanez a helyzet a Kingsglaive-vel is, ami a megvalósítás tekintetében egyértelműen kimagaslik a mai mezőnyből. Itt nem csak a már látott monumentális háborús jelenetekre, a sokszor tényleg követhetetlen akcióra kell gondolni, hanem a legapróbb részletekre; a gótikus motívumokban díszelgő Insomnia királyi város megvalósítására, a szereplők elképesztően részletes kidolgozottságára, az animációkra, egyszóval tényleg mindenre.
A Kingsglaive: Final Fantasy XV nem lett tökéletes, sőt, sokszor annyira bennfentes az üres története és karakterei miatt, hogy a sorozatot nem ismerők csak az elképesztően szemkápráztató látványban lelhetnek menedékre. Az viszont maximálisan kárpótolni fogja őket, így szerintem akkor is érdemes rászánni azt a nagyjából két órát, ha egyébként baromira távol áll tőled a Final Fantasy. Én utóbbi táborba tartozom, mégis egész jól szórakoztam a film nézése közben.
Ha van egy kis időtök, akkor a film után nézzétek meg a Final Fantasy XV 2013-as E3-as bemutatkozó videóját. Érdekes lesz látni, hogy az ott felvillanó jelenetekből mennyi minden került át a filmbe, ráadásul három év micsoda ugrást jelent még a CGI-ben is.
Gamekapocs értékelés: 6.0
Final Fantasy XV.: Ősök gyűrűje
Eredeti cím: Kingsglaive: Final Fantasy XV
Rendezte: Takeshi Nozue
Írta: Takashi Hasegawa
Szereplők: Sean Bean, Aaron Paul, Lena Headey
Játékidő: 110 perc
Világpremier: 2016. augusztus 19.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.