Westworld sorozatkritika

  • Írta: fojesz
  • 2016. december 9.
Link másolása
Egy androidokkal teletömött vadnyugati vidámpark, ahol a gazdagok kedvükre dorbézolhatnak - jól hangzik, igaz? Pedig a Westworld attól igazán jó, hogy az alapötlet csak a kezdőlökést adja meg, és az a legkevésbé érdekes benne.

Az HBO-n futó Westworld rengeteget ígért, valószínűleg már az is elég lett volna, ha a készítők a biztonsági játékra gyúrnak, és hozzák a minimumot. Szerencsére továbbmentek ennél. Az előzetes reklámkampány az 1973-as, azonos című filmből merített koncepció és a húzónevekkel teletömött stáb hájpolásával telt, ami megtette a hatását, pedig akkor még nem sejthettük, hogy a Westworld éppen azért lesz az év egyik legjobbja, mert képes rávenni a nézőt, hogy hagyja a cukormázat, inkább mélyüljön el a részleteiben, és hangolódjon rá a karaktereire. Ha olyan sorozatot kerestél, ahol végre nem a random elhalálozások tartanak izgalomban, megérkeztél!


A történet szerint a Westworld egy olyan park, amely egy vadnyugati kalandra invitálja a gazdagokat, de a szó legszorosabb értelmében: a hatalmas területen terpeszkedő komplexum látogatói autentikus díszletek és különböző karaktereket megformáló androidok között szerepjátszhatnak, vagy épp ellenkezőleg, kedvükre élhetik ki magukat. Hogy mit hoz ki belőled a park, az csak rajtad múlik: valaki a féktelen dorbézolás miatt jár oda, mást pedig a történet érdekel, megbízásokat vállal, vadászni indul és megpróbál együtt élni a helyiekkel.

A Westworldben mindenkinek megvan a maga története, és szerencsére ezekbe mi is bepillantást nyerhetünk - mindhárom oldalról. A cselekmény több szálon fut, több vendéggel is megismerkedünk, az alkalmi “játékostól” kezdve egészen a hardcore-ig, aki megszállottan igyekszik feltúrni a park valódi mélységeit. Az androidok által alakított karakterek sztoriját is kibontják nekünk lassacskán, nemcsak a napi rutinjukba látunk bele, de azokba a narratívákba is, amelyekben érintettek. És végül ott vannak a Westworld üzemeltetői, akik a park közepén elrejtett bázisukról ügyelnek a biztonságért, javítják a hibás androidokat és közben folyamatosan dolgoznak az újdonságokon és fejlesztéseken.


Ha úgy képzeled el a Westworldöt, mint a hirtelen vadnyugati világba csöppent ficsúrok kalandjait összefoglaló mesét, tévúton jársz, sőt azt is elárulhatom, hogy az eredeti film történetét is sikerült jócskán meghaladni. A fent felvázolt körítés természetesen csak a felszín, az egyes karakterek szintjén sokkal érdekesebb és mélyebb kérdéseket feszegetnek az írók. Dobálózhatok nevekkel, belemehetek az egyes sztoriszálakba, de nem biztos, hogy megéri belevágnom: a Westworld egész egyszerűen túl komplex, hogy kellő teljességgel és pontossággal össze tudjam foglalni az üzeneteit. Nemcsak azért lennék bajban, mert többszörnézős a sorozat, hanem azért is, mert lényegében lehetetlen spoilerek nélkül beszélni róla.

A felvezetést olvasva biztosan beugrott néhány potenciális fordulat, ami elsüthető egy ilyen sorozatnál, és igen, ezek tényleg beköszönnek majd. A park mindenkiből kihozza a valódi énjét, amely sokszor szöges ellentétben áll a külvilágban játszott szereppel, és az eredeti filmhez hasonlóan az androidok meghibásodása is jár majd némi galibával. Szívem szerint ezeket a “meglepetéseket” le is lőném, mert egyáltalán nem fontosak, és éppen ezt szeretem nagyon a Westworldben: mikor napjaink sorozataiban sokszor az a nagy kérdés, hogy ki hal meg a következő epizódban, nagy kincs az olyan anyag, amely a köztes részekben is képes izgalomban tartani.


A Westworld Jonathan Nolan és Lisa Joy kezei alatt épült és szépült, a sorozat kiváló tempóban építi fel a világát és a karaktereit. Már az első epizódba rengeteg információt zsúfoltak a készítők, az évad során pedig egyre több részletet tudunk meg a park játékszabályairól, fokozatosan értjük meg a működését és a főszereplők motivációit. A Westworldben néha még a legapróbb részletnek, dialógusnak és szimbólumnak is van jelentősége, jóllehet ezeknek csak egy része fog feltűnni, illetve értelmet nyerni első blikkre. A zsúfoltság semmi esetre sem az öncélú altatás vagy összezavarás szerepét szolgálja, igenis rengeteg következtetést levonhatunk belőlük. Imádunk teóriákon agyalni, és ezek után inkább bóknak számít, hogy az internet előre meg tudta fejteni az egyik fő fordulatot, pedig az egyáltalán nem volt triviális.

A Westworldben tehát nemcsak az a fontos, hogy hová jutunk el, hanem az is, hogy miként, ebben pedig a karakterek, illetve a kiváló színészgárda is óriási szerepet vállal. A parkot alapító Dr. Robert Ford (Anthony Hopkins) zseniálisan játssza el a hóbortos nagypapádat, miközben nagyon is tudatos hatalmi harcot vív a mögötte álló vállalat menedzsmentjével, és az ő víziója az, amely leginkább formálja a Westworldöt, és befolyásolja a stábja munkáját. Videojátékos szemmel külön érdekes, ahogy a Bernard Lowe (Jeffrey Wright) által vezetett programozógárda dolgozik, nap mint nap olyan dizájneri kérdésekben döntenek, amelyek tulajdonképpen a játékok tervezésekor is felmerülnek. Mennyire alakítsuk át a történetet? Meddig mehetünk el, hogy ne borítsuk fel az egyensúlyt?


A látogatók élményeibe William (Jimmi Simpson) és a Feketeruhás Ember (Ed Harris) története enged betekintést. Előbbi a már említett casual játékos, aki a leendő sógora unszolására érkezik a parkba, és értelemszerűen nem egyszerű feldolgoznia, hogy a Westworldben mindent szabad. A gátlásaival nehezen megbirkózó karakternek éles ellentéte a kalapos veterán, aki évtizedek óta visszatérő vendége a komplexumnak. Igazi hardcore felhasználó, őt már rég nem a sztori érdekli, megszállottan kutatja fel a park maradék titkát. A legfurább szerzetek viszont nyilván az androidok (Evan Rachel Wood, Thandie Newton és a többiek), leginkább azért, mert rettentő nehéz kiigazodni rajtuk: a park üzemeltetői között is akadnak néhányan, akik szerint túlzottan élethűek, ezzel pedig a sorozat készítői is előszeretettel játszanak.

Habár a Westworld körül J.J. Abrams is ott sertepertélt, aki attól tartott volna, hogy ez lesz az új Lost, megnyugodhat: lehet, hogy menet közben nem igazán látod, hová fut ki a történet, az évad végére kerek lesz minden, a készítők minden fontosabb szálat elvarrnak, és pont olyan cliffhangerrel vonulnak vissza, amilyennel kell. A másfél órás évadzáróban történtek tökéletesen viszik tovább az elmúlt pár hétben felvázolt logikai ívet, és remek alapot szolgáltatnak a folytatás keretsztorijának, nem marad hiányérzete az embernek.


Pontosabban de, mert bár a Westworld remekül sikerült, a második évad 2018 előtt biztosan nem készül el. Ettől függetlenül csak ajánlani tudom a mihamarabbi megtekintését, ha meg már végeztél vele, úgyis megnézed még egyszer. Ez a sorozat pont olyan, mint maga a park: a színes-szagos hirdetésekre tuti felkapod a fejedet, de csak akkor mutatja meg, milyen valójában, ha már beléptél a kapuin.

Gamekapocs értékelés: 9/10

Westworld
Showrunnerek: Jonathan Nolan és Lisa Joy
Rendezők: Jonathan Nolan, Richard J. Lewis, Neil Marshall, Vincenzo Natali, Jonny Campbell, Frederick E. O. Toye, Stephen Williams, Michelle MacLaren
Írók: Jonathan Nolan, Lisa Joy, Michael Crichton, Daniel T. Thomsen, Ed Brubaker, Dominic Mitchell, Halley Gross, Charles Yu, Dan Dietz, Katherine Lingenfelter
Szereplők: Evan Rachel Wood, Thandie Newton, Jeffrey Wright, James Marsden, Sidse Babett Knudsen, Ed Harris, Jimmi Simpson, Anthony Hopkins
Zene: Ramin Djawadi
Fényképezte: Brendan Galvin, Robert McLachlan, Paul Cameron, David Franco, Jeffrey Jur
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 10

16.
16.
Szóbel százados
Nagyszerű sorozat. Mint minden értékes művészeti alkotásban, itt sem rágja szánkba mondanivalót, hanem csak kérdéseket tesz fel, de ránk bízza a választ. A kérdés tipikus sci-fi probléma: kell e félnünk a velünk egyenlő, vagy a tőlünk fejlettebb mesterséges intelligenciától? A válasz szerintem nem tipikus: Egyáltalán nem kell félnünk, félni önmagunktól kell, az embertől, aki használja a technológiát.
A kritikához annyi hozzátennék, hogy az a bizonyos vállalalat, a DELOS, nem Ford mögött, hanem felette áll, s aki megnézi a sorozatot, az rájön, hogy ez nem mindegy.
15.
15.
RangerFox
Abszolút felírva a listára!
14.
14.
Daks
#13: Ugyanígy voltam vele. :) Három nap.
13.
13.
giga321
Alig vártam, hogy befejeződjön mert mindig úgy nézek 1 évadot, hogy egyszerre letudom darálni. Utálom hetente nézni. Hétvégén szerintem neki is esek.
12.
12.
mestermagyar
Amikor már azt hinnéd hogy kicsit pozitívan alakul a 9. epizód és azelőtti alapján, az utolsó rész olyan nyomasztóvá és darkfuturologyssá teszi az egészet hogy a black mirror előtt sem szégyenkezhet már.
11.
11.
kopic
Királyul hangzik ! Tuti meglesem majd !
10.
10.
Nando
#5: Teljes, egész történet az első évad, kár kihagyni! Az utóbbi évek legjobb sorozata, mondom úgy, h utálom a western műfajt... :)

9.
9.
Beniciodeltoro
#5: Mennyit tudtok rinyálni :))))
Nézd az Aranyéletet akkor, vagy a Válótársakat :)
8.
8.
Dízel
#7: Aranyélet hatalmas! :) Westworld ugyszintén, agyalós, érdekes, nagyon ott van!
7.
7.
zsoze
Végre valami aminek van története. Remek a színészi játék a forgatókönyvnek van eleje közepe vége és nem hagy egy nagy ? jelet a sorozat végén igaz vannak bfejezetlen szálak ,de amire kell arra fény derul. Kellemes évad nyitó volt ezt Űberelni..... reméljuk lehet ha az Arany életben sikerut akkor itt is fog. :) sry az elfogultságért .de az Aranyélet az nagy kedvenc lett.....
6.
6.
Balazska4
#5: én is így vagyok sorozatokkal eddig háromra pazaroltam az időm végül mindegyik elkezdett másról szólni vagy a rövid sorozatnak olyan záró évadja volt és vége hogy nevetséges.Ezért nem szeretem sorozatokat csak azokat a rövid sorozatokat nézem meg amiket lezártak és pozitív lett.
5.
5.
maktub
Az ilyen sorozatoknál mindig fennáll a veszély, hogy addig húzzák őket, míg elfogy a kraft és végül csak egy hangzatos blöffre futnak ki. Majd, ha lement az egész és azt olvasom, hogy normálisan lezárták, akkor elkezdtem. Addig kizárt.

4.
4.
Daks
#3: Jó döntés. Nagyon jó végig, a befejezés meg egyenesen a legjobb idén.
3.
3.
Yanez
Épp két napja olvastam róla, és azonnal megszületett a gondolat: - Hmm, nem olvastam róla a GK-n. Erre tessék! Ezt a sorit majd én is kipörgetem!
2.
2.
Grabowsky30+
Tényleg remek sorozat, még nem tartok a végén, de eddig tetszik amit láttam!
1.
1.
_Tappancs_
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...