Enyhén szólva is sok minden múlt az MCU-féle Daredevil-sorozat sikerén. Ugyebár a Stan Lee és Bill Everett fejéből kipattant, nappal ügyvédként, éjjel pedig ördögjelmezbe bújt igazságosztóként tevékenykedő vak szuperhős önálló szériájának első évada 2015-ben debütált a Netflixen, és egyből kispadra ültette a műfaj akkori felhozatalának összes képviselőjét. Felnőttes megközelítésével, realisztikus stílusával, vérgőzös akciójelenteivel és az olyan kultikus bűnügyi történetekre, mint pl. a Drótra hajazó hangulatával nem csak a képregényolvasók millióit, de még azokat is meggyőzte, akik amúgy egyáltalán nem rajonganak a szuperhősökért. És bár a streaming szolgáltató marveles sorozatai mind szépen indultak, a Jessica Jonestól kezdve a Luke Cage-en át a The Punisherig bezárólag végül mindegyik fejest ugrott a középszerűség és a jelentéktelen karakterek még jelentéktelenebb vergődésének mocsarába - és a Daredevil lett az egyetlen olyan produkció, ami végig képes volt magabiztos minőséget hozni.
Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zseniális első, az itt-ott kissé döcögős, de még így is remek második és a szintén nagyszerű harmadik szezonnal a Daredevilt zokszó nélkül Christopher Nolan Batman-trilógiájához lehet mérni, és noha a befejezés azért hagyott néhány elvarratlan szálat, tulajdonképpen annyira tökéletesre sikerült az egész, hogy szigorúan nézve nem is lett volna baj, ha ott pont kerül Hell’s Kitchen védelmezőjének éjsötét pályafutására. De nem került, sőt miután a jogok visszaszálltak a Marvelhez, Kevin Feige-ék egyből bevezették a hőst az MCU-ba, mi több, neki is álltak egy új Daredevil-sorozat fejlesztésének. Meg sem kell különösebben magyaráznom, hogy egy ilyen lépés miért volt vékony jég a Marvel Studiosnak.
Azzal, hogy a franchise hova jutott a Végtelen Sagát követően, mindenki tisztában van, de a Daredevil az MCU csúcsán is teljesen más kávéház volt a már akkor is könnyedebb, gyermetegebb és humorosabb szórakozást képviselő mozifilmekhez képest - annyira markánsan elkülönült tőle, hogy egyenesen összeegyeztethetetlen ez a két megközelítés. Aztán az utóbbi években a Marvel Studios rengeteg jobb sorsra érdemes koncepciót cseszett el, Fenegyerek integrálása is hol egy jópofa cameóban (Pókember: Nincs hazaút), hol egy viccesre vett másodosztályú mellékszerepben (Amazon: Ügyvéd), hol pedig egy kétperces bunyóban (Echo) merült ki. Ez utóbbi konkrétan azért volt fájó, mert a stúdió pont ahhoz a szellemiséghez akart igazodni, amit a Netflix is prezentált, ám végül még csak megközelíteni sem sikerült azok legjobb pillanatainak a színvonalát.
Ennek fényében nem csoda, hogy a Daredevil: Újjászületés gyártása egyáltalán nem ment zökkenőmentesen, a hollywoodi sztrájkok mellett jó pár dolog beárnyékolta a munkálatokat: a fejesek nem voltak elégedettek az irányvonallal, a színészek is aggodalmukat fejezték ki, majd a showrunnert is lecserélték, és szinte az egész koncepciót újragondolták. Szóval nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, többen is úgy gondolták (a baljós hírek miatt teljesen jogosan), hogy Marvel ezúttal sem lesz kompetens, ami mondjuk mostanság gyakran előfordul, de itt mégsem egy wannabe szuperhős minisorozatáról vagy egy Zs-kategóriás karakter színre lépéséről van szó, hanem Fenegyerekről, akit a piedesztálra emelt netflixes széria után egyszerűen nem lehet elgagyizni. Minden bizonnyal a készítők is érezték ennek a súlyát: ha rosszul csinálják meg, akkor talán a megmaradt rajongókat is könnyen elveszthetik - igen, ennyire komoly a tényállás.
Nos, utólag megállapítható, hogy szerencsére felesleges volt félni. A Daredevil: Újjászületés nem csak a legjobb MCU-s sorozat a WandaVízió és a Loki óta, de nyugodtan oda lehet tenni az előző három évad mellé is. Totálisan önazonos, tiszteletben tartja a netflixes alapokat, jól használja a karaktereket, a narratíva okosan, következetesen van felépítve, emellett egy-két elhanyagolható problémától eltekintve tökéletesen illeszkedik a franchise nagy, egységes egészéhez, és nem lóg ki a 17 esztendeje építgetett univerzumból. A sztori nagyjából ugyanott veszi fel a fonalat, ahol a harmadik etap, illetve a tavalyi Echo letette: Matt Murdock továbbra is ügyvédként dolgozik, közben Vörös Lovagként is védi az ártatlanokat és az elesetteket, Wilson Fisk pedig a bűn alvilágát maga mögött hagyva politikai babérokra tör.
Az Újjászületés nem lacafacázik sokat, a legelső epizódban bedob minket a mélyvízbe, amelynek hatására Matt végül szögre akasztja a szuperhős jelmezt, ám ahogy az lenni szokott, az újabb pálfordulás ismét csak elkerülhetetlen. Ez ugyanúgy igaz az egykori Vezérre is, aki a piszkos gengszter-módszerek helyett most legálisan akarja elérni a céljait, de mivel a polgármesteri székbe kerülve megint vérre szomjazó cápákkal kell megküzdenie, a régi énje is egyre hangosabban dübörög az ajtón. Az Újjászületés legfrappánsabb húzása, hogy éles párhuzamot von Matt és Fisk között: mindketten elnyomják valódi személyiségüket, mindketten próbálnak mások lenni, mint amilyenek eddig voltak, azonban a kőkemény valóság rendre eltapossa a törekvéseiket, mígnem szembesülnek vele, hogy ironikus módon pont az a törvényes rendszer ássa alá azokat a dogmákat, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodni kívánnak.
Ehhez remek, egyben meglepően hiteles táptalajt biztosít New York, ahol a rendőrség egyik fele korrupt, a másik fele teljesen töketlen, a városvezetés meg egy normális hétköznapot is képtelen megrendezni. A közbiztonság valahol a béka segge alatt agonizál, az utcákon folyamatos a káosz, normális kiutat pedig sem a hivatalos szervek, sem a saját pecsenyéjüket sütögető pénzemberek nem tudnak kínálni. Sok mindent láttunk már az MCU-ban, de megkockáztatom, ennyire pesszimistán még sosem ábrázolták az áldatlan állapotokat. Az itteni New York leginkább James Ellroy bűntől belterjes Los Angelesével és Dennis Lehane lelket, emberséget egyaránt felőrlő Bostonjával mutat rokonságot - egy könyörületet nem ismerő kegyetlen betondzsungel, ahol a ragadozó vadállatok (drogdílerek, gengszterek, maffiózók, zsaruk, gyilkosok, erőszaktevők, politikusok) így vagy úgy, de bárkit széttépnek, aki fényt hozhatna a sötétségbe.
A készítők szigorú ecsetvonásokkal megfestett metropolisza több mint nyugtalanító: nemhogy elképesztő naivitásra, hanem zokszó nélkül emberfeletti ostobaságra vall azt képzelni, hogy itt bármit is meg lehet oldani törvényes úton. Matt erre a tárgyalóterem falai között döbben rá, Fisk pedig a polgármesteri iroda asztalánál ülve. Csak idő kérdése tehát, hogy mikor térnek vissza a kaptafához, ám a narratíva nem siet sehova, lassan, fokozatosan építkezve, brilliáns rendezői és technikai megoldásokkal (pl. párhuzamos vágásokkal) jutunk el a végső katarzisig. Mert persze a két őserő egymásnak feszülése eleve elrendeltetett, nem is történhet másként - amikor a hős és ősellensége rögtön a nyitó epizódban egy asztalhoz ül (a la Szemtől szemben), már nincsenek kétségeink afelől, hogy így lesz (egyébként Charlie Cox és VIncent D’Onofrio alakítása ismét kifogástalan, a két karakter jelenléte, kémiája, hasonlósága, egymáshoz fűződő viszonya szinte már Vincent Hanna-Neil McCauley léptékű).
Emellett az Újjászületés több ponton is reflektál a való világra, hol véletlenül, hol szándékosan, mert bár az, hogy a premier és ezzel együtt a sztoriban látható Fisk politikai győzelme egybe esett az amerikai politikai eseményekkel, csak egy jópofa hab azon a bizonyos tortán, a Megtorló ikonikus koponyás szimbólumát viselő korrupt rendőrosztag teljesen egyértelmű, hogy milyen apropóból született meg. Tartok tőle, hogy megint azoknak nem fog átjönni az üzenet, akiknek valójában szól (gondolok itt a hazájuktól több ezer kilométerre masírozó katonákra, a militáns eszméket valló szélsőjobbos amcsi polgárokra, vagy a Capitoliumot ostromló bűnözőkre), ettől függetlenül az írók rendesen odapirítottak a jelképet nyilvánvalóan félreértő csoportoknak. Tették ezt fifikásan és intelligensen, kiegyensúlyozott komolysággal és humorral - hadd ne mondjam, hogy mennyire más dimenzió ez, mint a jó öreg MCU-s óvodás marhulás.
Ráadásul ezen a történetszálon keresztül nagyszerűen implantálják bele a cselekménybe Jon Bernthal Frank Castle-jét, megrajzolva ezzel egy olyan szikár, cinikus és brutálisan kompromisszummentes Megtorlót, aki már tényleg csak egy apró lépésre áll a Garth Ennis-féle értelmezéstől. A sorozat nem csak a visszatérő karaktereket kezeli az elvárt hűséggel, hanem a friss belépők terén is brillírozik (mondjuk a kötelező erős és független nőt ide is sikerült bepasszírozni, akit természetesen már most gyűlöl a teljes rajongótábor), sőt, akiket más, elhülyéskedett szériákból rángattak be, még azokat is képesek az írók éretten és komolyan használni, hogy illeszkedjenek a Daredevil felfogásához. Persze az Újjászületés nem minden ízében tökéletes, de ez csak a szokásos Marvel-method: megszokott dolog, hogy a stúdió kötelező jelleggel mindig elcsesz valamit, ha jó a sztori és jók a figurák, akkor a CGI a gagyi, bár az első néhány epizód után valamicskét emelkedik a minőség, ahogy összességében az akciójelenetek is a netflixes sorozat színvonalát hozzák.
Ezek a kis problémák azonban senkinek se szegjék a kedvét: az Újjászületés képében hosszú idő után végre egy tényleg remek MCU-s produktum gördült le a futószalagról, és ha belegondolunk, hogy mennyi gikszer történt a gyártás körül, akkor mindent összevetve innen tényleg szép volt nyerni. Bőven lehet miért szidni a Marvelt, de a rengeteg, javarészt jogos kritikától függetlenül ezúttal valóban megérdemlik a vállveregetést. Mi több, a sorozat mennybemenetele a franchise idei felhozatalának elkövetkezendő képviselőit is simán zárójelbe teszi. Ettől fogva lényegében teljesen mindegy, hogy hogyan alakul majd a Marvel számára 2025, mert legalább a Daredevil: Újjászületés jól sikerült. Más meg nem számít.
Gamekapocs értékelés: 8.5
Eredeti cím: Daredevil: Born Again Season 1
Készítő: Dario Scardapane, Matt Corman, Chris Ord
Rendező: Aaron Moorhead, Justin Benson, Michael Cuesta, Jeffrey Nachmanoff, David Boyd
Producer: Rudd Simmons
Író: Dario Scardapane, Matt Corman, Chris Ord, Jill Blankenship, David Feige, Jesse Wigutow, Grainne Godfree, Thomas Wong, Heather Bellson
Szereplők: Charlie Cox, Vincent D'Onofrio, Margarita Levieva, Devorah Ann Woll, Elden Henson, Wilson Bethel, Zabryna Guevara, Nikki M. James, Genneya Walton, Michael Gandolfini, Ayelet Zurer, Jon Bernthal
Zene: The Newton Brothers
Operatőr: Hillary Fyfe Spera, Pedro Gómez Millán
Vágó: Cedric Nairn-Smith, Melissa Lawson Cheung, Stephanie Filo
Gyártó: Marvel Television
Forgalmazó: Disney+
Játékidő: 42-60 perc
Epizódok száma: 9
Premier: 2025. március 4. - 2025. április 15.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.