A vicces az, hogy a rekordot beállító úriember a saját csúcsát döntötte meg, méghozzá 387 ezredmásodperccel. Most megnézhetitek a teljes végigjátszását, nem fog sokáig tartani!
Előfordul, hogy valakinek annyira beakad egy játék, hogy számtalanszor hajlandó végigjátszani azt, hátha ezúttal gyorsabban sikerül befejeznie, mint legutóbb. Ez a megfogalmazás persze nem adja át megfelelően azt az iszonyatos mennyiségű gyakorlást, amit Darbian tett bele a Super Mario Bros.-ba: a kolléga tavaly októberben állította be a játék speedrun-rekordját, a minap pedig sikerült megdöntenie a csúcsát egy 4 perc 57 másodperc 260 ezredmásodperces idővel.
Habár a hozzáértők azt mondják, még tudna faragni az idejéből, Darbian szerint nagyjából ennyi volt neki a Super Mario, most már csúcsra járatta magát benne.
Én általában GTA speedrunokat szoktam nézni, mert tele van érdekes bugokkal, és glitchekkel.Volt egy időszakom, amikor én is speedrunoltam, GTA Vice Cityt PS2-őn végigvittem speedrunba, persze igaz hogy borzalmasan rossz eredményt értem el, de azért örültem neki.
Bár nekem ez a speedrun-dolog már túl hardcore. A stopperórás evőverseny helyett inkább az ízek élvezetét helyezem előtérbe.
Nem is szeretem az időlimit alapú értékelést - kivéve persze a versenyjátékokban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.