A Bend Studio ambiciózus nyitott világú címe is előkerült az idei PlayStation Experience-en, noha a vadiúj látnivalókról ezúttal le kellett mondanunk. Ellenben a Sony Worldwide Studios elnöke, Shuhei Yoshida megemlítette, hogy a Days Gone 2018 folyamán jelenik meg.
Ez az első alkalom, hogy a Sony nyíltan beszélt a megjelenési ablakról. Yoshida már játszott az anyaggal, ami állítása szerint az elejétől a végéig játszható, a fejlesztők jelenleg a teszteléssel, a hibajavítással és a polírozással vannak elfoglalva. Ez egy "nagy játék" lesz, ahol a hangsúly a narratíván van.
Ettől eltekintve egy vérbeli akció-kalanddal van dolgunk, ahol a játékosok többféleképpen is megoldhatják az adott helyzeteket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.