110 millió eladott példánynál jár a PlayStation 4

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 17.
  • Biznisz
Link másolása
A Sony is helyzetjelentett a hét folyamán, innen tudtuk meg, hogy a PlayStation 4 eladásai mára átlépték a 110 milliós mérföldkövet. A kifutó generációt erősítő konzol lendülete ugyanakkor jelentősen alábbhagyott az előző évhez képest.

A Sony legutóbbi pénzügyi helyzetjelentése alapján a PlayStation 4 eladásai átlépték a 110 millió példányt, egészen pontosan a március 31-gyel zárult negyedév végére 110,4 millió eladást tudhatott maga mögött a konzol. Habár a szám gyönyörű, ez alapján már valószínűtlen, hogy a konzol megdöntheti a PlayStation 2 eladási csúcsát.

A gyártó ezzel felülmúlta a korábbi várakozásait, a remélt 13,5 millió helyett 13,6 millió masina talált gazdára az elmúlt tizenkét hónapban, érdemes persze megjegyezni, hogy ez így is 4,2 milliós visszaesés az előző üzleti évhez képest. Mivel a PlayStation 4 a kifutó konzolgenerációt erősíti, egyre kevesebben ruháznak be rá, az elmúlt negyedévben például alig 1,5 millió darabot adtak el belőle, ami 1,1 millióval kevesebb eladást jelent, mint ami a tavalyi év hasonló időszakában összejött. A Sony nem is árulta el, hogy mennyi PlayStation 4-en szeretne túladni az aktuális üzleti évében.

Amit viszont bukott a hardveren, azt visszahozták a szolgáltatások és a játékok. A PlayStation Plusnak 41,5 millió előfizetője van jelenleg, 5,1 millióval több, mint tavaly, míg a játékokból csak a legutóbbi negyedévben 59,6 millió példány fogyott, ami 5,5 milliós ugrás az előző üzleti év utolsó negyedéhez képest. Érdekesség, hogy a játékeladások 66 százaléka digitális úton történt, míg tavaly ugyanilyenkor mindössze az értékesítések 45 százalékáért feleltek ezek a csatornák - ez jórészt a koronavírus-járvány hatása.

A Sony azt is elárulta, hogy bár a vírus okozott nehézségeket a PlayStation 5 munkálatai kapcsán, egyelőre minden a tervek szerint halad, és a konzol változatlanul az idei ünnepi szezonban rajtolhat el. Egyelőre a játékfejlesztéseknél sem tapasztalható jelentős fennakadás, ami szintén jó hír, tekintve, hogy az iparági szereplők egy emberként hangoztatták, hogy a járvány csúszásokat hozhat magával.

98.
98.
sittes79
Mondhatjuk, hogy már csak a playstation tartja életben a sony-t?
91.
91.
Duken
#90: Jól beszélsz barátom! :)
83.
83.
Duken
#82: Holnap lehet írok is róla egy blogot pár képpel ha érdekel valakit? Vannak itt még motoros emberkék? Simson is ér! Kedvencem. Azt többet is használom, mint a vrod-o, fainul felújítottam! :) Van pár vid is róla!
81.
81.
jarlaxle
https://youtu.be/jN2Hiyc0EM0

Ő Duken..
Azt hitte 3 hét alatt elmúlik..
Ne bántsátok!
A végén még megöli a polgármestert!
80.
80.
Fata Morgana
#79: Bakker jóbban beleolvasva a dolgokba még vadabb, a tag mint bárki is hinné ez csak a Tajgetosz-al lehetne gyógyítani.
72.
72.
kryszisz
#66: A Dead Space 2-ből elment 10 milla, mégis bukás lett, úgyhogy elég széles skálán mozog ennek a szónak a jelentése. De emlékszem az a HL2: Episode one után is ment a hüledezés, hogy hogyan lehet egy Valve játék 90%-os metaátlag alatt. Ergo szerintem eléggé a helyén kezeltem ezt a szót. És amúgy nem magamról beszélek, én még a közepes játékokkal is nagyon jól el tudok lenni, nem fog zavarni, ha "csak" egy jó játék lesz. De ha te egy akármilyen munkád után csak azt hallanád mindenkitől, hogy "de az előző jobb volt!!", azt nem élnéd meg bukásként? Mert akkor irigyellek..
71.
71.
Fata Morgana
#70: Az lehetséges, hogy ez ugyan az kis csávó akit folyamatosan kibaxnak a GS-ről, és más oldalakról mert annyira PS búza??
68.
68.
Őrnagy
#19: Ha jól tudom, az Obsidian játéka már félig kész volt, amikor megvette őket a Microsoft. Amúgy igazad van.
66.
66.
delphijos
#63: Leírhatod még többször, a “kvázi bukás” szöveg akkor is bullshit. Ha teszem azt a CP nem lesz akkora siker mint a W3 akkor az is “kvázi bukás” ? Hagyjuk már tényleg. Nem lehet mindig mindenből jobbat csinálni.És az ugyanakkora vagy jobb siker még akkor se garantált. Kezeljük már helyén a “bukás” szót.
63.
63.
kryszisz
#60: Na, akkor leírom 5x-re is hátha: nem a dolog anyagi oldalára gondoltam, elég sanszos, hogy abból a szempontból jól fog teljesíteni.
60.
60.
delphijos
#58: “ Na most, ha a Lou 2 mondjuk 85 ponton állapodik meg, vagy picivel felette, az a ND portfólióját (na meg az első rész értékeléseit) tekintve kvázi bukásnak nevezhető, de mindenképp presztizsvesztésnek, hisz az már "csak" egy jó játékot takar.”

Hát igen, ez a fajta hozzáállás mint ami manapság van. Ha egy cég nagy profitot csinál, de az kevesebb esetleg mint előző évben, akkor már “súlyos bajban a cég” cikkek vannak. Ja, és akkor a One is tényleg “bukás”.... ;) Hagyjuk már ezt a “kvázi bukás” szöveget.
56.
56.
Nothing
Szép szám. Örülök, hogy nemrégiben magam is hozzátehettem egy egyest. :)
55.
55.
Nothing
Szép szám. Örülök, hogy nemrégiben magam is hozzátehettem egy egyest. :)
54.
54.
delphijos
#50: Azért elég más szitu. A TLOU még meg sem jelent, a “botrány” ahogy nevezed meg inkább vihar a biliben. Az Andromeda meg nem megjelenés előtt “bukott meg” hanem megjelenés után HEMZSEGETT A HIBÁKTÓL. Nem mondom hogy tényleg feltétlen megérdemelte amit kapott, de egész más szitu.
52.
52.
#49: Pontosan az van, amit írsz. Nem tudnak semmit, nem ismernek semmit és akkor is megveszik. Ha tetszik utána valakinek, ha nem, mindegy, már ki van fizetve.Ezek az emberek, akik annyira nem kapnak és igy nem is ismernek jó játékokat, hogy fél éve még az volt a bajuk, hogy hol van a Days Gone az év játéka listáról, ők bármi exre megmondják, hogy csoda. Már várom a lasztofaszos sztorikat is. Amúgy ha ez a TLOU jó nagy szar is, még a Ghost of Tsushima szerintem elég jól néz ki és még a zenéje is wicser klón. Bár ezt is ki kell várni, lehet, hogy csak egy gagyi AC játék lesz.
51.
51.
Duken
#49: +1 Kb mint a pókembernél a pocsolyák!xD
50.
50.
kryszisz
#49: Nagyon remélem, hogy igazad van. Csak hát pont az említett példám szemlélteti elég jól, hogy egy ilyen műbalhé mire képes. A játék (mármint az Andromeda) oly mértékben a földbe állt, hogy még a tervezett DLC-k sem készültek el hozzá, volt 2-3 patch, ami nagyjából rendbe rakta a hibákat (szerencsére én már úgy játszottam, így a kezdeti problémákat nem nagyon tapasztaltam) aztán csókolom. Pedig a Mass Effect sem az a noname sorozat, aminek ne lenne igen széles vásárlótábora. De ismétlem magam: inkább neked legyen igazad. Kivéve, ha valóban egy gender-propaganda lesz az egész, ahogy sokan mondják, akkor tényleg megérdemli ha elhasal. De ezt döntse el mindenki maga, miután megvette a kész terméket.
49.
49.
Bobby Kotick
#26: kizárt dolog hogy bukjon a last of us, a potenciális játékosok fele kb nem is hallott a "botrányról", aki hallott azok közül se mindenki döntött úgy hogy nem veszi meg, aki meg most úgy érzi hogy nem fogja megvenni még azok közül is lesz aki végül mégis megveszi, minimális hatása lesz csak a műbalhénak
48.
48.
Obi Wan Kenobi
#45: Pont erről beszéltünk a blogunkban.
47.
47.
kryszisz
#45: Ha vetted volna egy picit a faradtságot, hogy feljebb olvass észrevehetted volna, hogy a játékosok reakciójára értettem, nem kritikai, vagy anyagi szempontból. Mert amilyen fiaskó van körülötte, már most borítékolható, hogy mihelyst megjelenik a gém, csak úgy repülnek majd rá a 0 meg 1 pontok, olyan emberektől persze, akik - értelemszerűen - egy percet sem játszottak a programmal. De hát ugye menő. Példának okáért az Andromeda, ha nem is kiemelkedő játék, de mindenképp okésnak mondható. Mégis 4.9 a metaátlag, ami minimum túlkapás. És ahogy látom a helyzetet a Lou 2 körüli botrány már most nagyobb, mint annál volt, pedig ott sem volt épp kicsi a megjelenéskor. Persze örülnék nagyon, ha nem így lenne, de szerintem te is nagyon jól tudod milyen lelkes tud lenni a játékos társadalom, ha túlzásokról, vagy divatfikáról van szó.
45.
45.
delphijos
#26: “ a Lou 2, csak annak a bukása meg kvázi már most borítékolható”

Szerencsére az időutazók és / vagy jövendőmondók innen se hiányoznak.
39.
39.
Norbiii
Grat Ps4. Szerintem egy nagyon jó játékkonzol, sok jó játékkal. Megérdemli a sikert!
37.
37.
supair
#31: Akkor egy kis Winstrol Depot......a jellemednek is jot tenne........
35.
35.
godach
Persze a moderátorokat megint nem ~rdekli hisztiboy ámokfutása.
33.
33.
kryszisz
#32: Igen, sorry, azt nem fogalmaztam meg tisztán: a játékosok szemében lesz bukta, mivel a többség már most temeti az egészet. Ezt jól tükrözi, hogy a kapcsolódó videók like-dislike aránya a szivárgás óta bőven az utóbbi felé billen. Ami igencsak szomorú, tekintve, hogy a játék még meg sem jelent, és alig egy órányi átvehető miatt megy az ítélkezés:/ Sajnálom az ND-t, őszintén. Persze simán lehet, hogy igaza lesz a felháborodóknak (egy spoilerbe sikerült csak belefutnom, de az nem a kiakadás tárgya szerintem, így továbbra sem tudom - szerencsére -, hogy min borult ki ennyire a bili), de szeretném ezt azután eldönteni, miután láttam a játékot az elejétől a végéig. Addig meg csak megúszom már a spoilereket, ebből a szempontból mindenki normális az oldalon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...