Sherlock Holmes: Chapter One - a fejlesztő válaszol

  • Írta: gorien
  • 2021. január 22.
  • Videó
Link másolása
A Sherlock Holmes: Chapter One bejelentése óta viszonylagos csönd van a játék körül, ezért a fejlesztők most leülnek velünk, hogy megválaszolják a leggyakrabban feltett kérdéseket.

Tavaly májusban derült ki, hogy a Frogwares ismét visszatér Sherlock Holmeshoz, ezúttal a híres nyomozó fiatalkori kalandjait mesélik el a Chapter One alcímű játékban. A Chapter One fejlesztői később a Future Games Show-n is részt vettek, majd pedig a történetnek otthont adó szigetet is bemutatták. Ezt leszámítva azonban nem sokat beszéltek a játékról, egészen mostanáig.

Egy ötperces videóban, ami a számozás alapján első a sok közül, a fejlesztők most megválaszolták a leggyakrabban feltett kérdéseket. Így például megtudtuk, hogy öt főbb és harminc mellékküldetés lesz benne, ami akár 40-50 órás játékidőt is kitehet, már csak azért is, mert az egész szigetet bejárhatjuk, miközben Sherlock anyjának halála után nyomozunk.

Ezúttal is fontos szerepet játszanak a játékos dedukciós képességei, mert a nyomozás végeredménye többféle is lehet, attól függően, hogy mi magunk mire következtetünk a nyomok alapján. Ha pedig ráunnánk az elmetornára, Holmes birtokát is átrendezgethetjük néhány dísz vagy bútor megvásárlásával.

A fejlesztők azt is elismerték, hogy még nincsenek készen olyan gameplayjel, amit megmutathatnának. A Sherlock Holmes: Chapter One 2021 során várható PC-re, Xbox One-ra és Series X/S-re, valamint PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...