Több mint 89 millió Switch talált már gazdára

  • Írta: Baloo
  • 2021. augusztus 5.
  • Biznisz
Link másolása
A kiotói cég közzétette a legfrissebb pénzügyi jelentését, amiből kiderült, hogy nem fogyott olyan jól a Nintendo Switch, mint egy évvel korábban, amikor a pandémia miatt extrém nagy volt a kereslet a hibrid konzolra.

Tavasz végén már beszámoltunk róla, hogy egészen elképesztő számokat hozott a koronavírus-járvány a Nintendónak, amit úgy látszik, még nekik is nehéz lesz überelniük. A cég legújabb pénzügyi jelentéséből ugyanis kiderült, hogy a pandémia gyengülésével párhuzamosan a Switch lendülete is alábbhagyott, amin talán majd az októberben érkező új modell ellensúlyozhat valamennyit.

Ettől függetlenül azért nem kell félteni a Nintendót, hiszen a Switch eladásai már átlépték a 89,04 millió darabot világszerte, amiből 4,45 milliót csak az elmúlt három hónapban produkált a hibrid konzol. A játékeladásokra szintén nem panaszkodhat a vállalat, hiszen 45,28 millió szoftver talált gazdára ebben a rövid időszakban, de az is igaz, hogy éves összehasonlításban ez még így is 10,2 százalékos visszaesést jelent a cégnek. A Nintendo ezek mellett azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy hogyan teljesít a New Pokémon Snap, a Mario Golf: Super Rush és a switches Miitopia:

  • Super Mario 3D World + Bowser’s Fury – 6,68 millió
  • New Pokémon Snap – 2,07 millió
  • Mario Golf: Super Rush – 1,34 millió
  • Miitopia – 1,04 millió


A tíz legjobban fogyó Switch-játék listája pedig így alakul a jelenlegi állás szerint:

  1. Mario Kart 8 Deluxe – 37,08 millió
  2. Animal Crossing: New Horizons – 33,89 millió
  3. Super Smash Bros. Ultimate – 24,77 millió
  4. The Legend of Zelda: Breath of the Wild – 23,20 millió
  5. Pokémon Sword & Shield – 21,85 millió
  6. Super Mario Odyssey – 21,40 millió
  7. Super Mario Party – 15,72 millió
  8. Pokémon: Let’s Go, Pikachu & Eevee! – 13,57 millió
  9. Splatoon 2 – 12,45 millió
  10. Ring Fit Adventure – 11,26 millió
12.
12.
Gerzson95
#11: Vagy csak nyitott szemmel járok Tudom manapság már ez a ciki.....
11.
11.
DIABLO_HUN
#6: Félig (nálad mindig)üres a pohár igaz? Konzol,játékok,felbontás.grafika,ár,élmény stb.... nem teljesen mindegy ? Megvetted a konzolt és gondoltad akciósan 1000HUF lesz rá minden game? Tipikusan mint aki megveszi az almás telefont de a fóliát nem húzza le mert tokra sajnálja a pénzt :D akinek van pénze majomra......
10.
10.
Ooorky
#8: Mióta Switch-en játszok Animal Crossing-hoz volt bugfix patch, meg talán Mario Kart-hoz vmi exploit miatt, azon kívül az összes 1st party cím bugmentesen került a kártyára.
Na ezt rajtuk kívül már senki se csinálja, pedig PS2 era-ban pl. addig nem kerülhetett rá egy játék dobozára a Sony pecsétje amíg azt a belső tesztelőstábjuk jóvá nem hagyta...
9.
9.
delphijos
#6: Nem is nagyon értem ezt a kommentet, őszintén kiváncsi vagyok az olcsó indie listádra ami csapja az N játékokat. A magas ár meg inkább abból a szempontból problémás hogy nem nagyon engednek belőle. Persze vannak akciók, de ha nincsenek, egy Zelda ma is 60.
8.
8.
Zuzmo
#6: Az exkluzívok néhány kivételtől eltekintve minőségben nagyon magasan vannak, gondolok itt játék design-ra, optimalizáltságra, grafikára (a hardwarehez képest, és a saját kategóriáján belül), és főleg: játékélményre.
Ne hasonlítsunk már egy Mario Odyssey-t, 3D Worldöt, Mario Kartot, akármelyik Zeldát, Donkey Kongot, Splatoont, Smash Brost, Bayonettát stb. 15 dolláros indie játékokhoz.
7.
7.
Ooorky
#5: Az új gyártású joy-con-oknál már javítva van, Lite-oknál nem tudom mikorra lesz, talán karácsonyi széria.
Nekem 3 év alatt egy drift-elésem volt,legelső szériás cuccal.
6.
6.
Gerzson95
Switch tulajként írom hogy nem igazán dobom magam hátra a játékaiktól. Nem rosszak de amilyen fillérb@szó a nintendo mindent túláraz. 60 eurót biztos nem érnek a játékaik. Ilyen minőségeket indie kategóriában találasz negyed ennyiért.
5.
5.
C0m1n65un
Engem az érdekelne, hogy a joy con drift pontosan mennyit érintett. Nekem ez egy felfújt ügynek tűnik, de mivel most szeretnék egy Switch Lite-t beújítani, gondoltam rákérdezek. Van valakinek tapasztalata? Lite esetében valódi félelmet jelent a dolog? Mivel én tényleg csak kézikonzolként használnám, így nem szívesen venném meg a nagy testvért.
3.
3.
GemForge
#2: akarommondani 89 milla
2.
2.
GemForge
#1: Jaja... :) Azért erre a 98 millióra nem sokan számítottak sztem. És akkora mennyiséggű eladott konzolra aztán természetesen megint csak megéri újabb és újabb exeket gyártani.
1.
1.
Ooorky
Na igen, ilyen amikor minőségi exkluzívokat gyárt egy cég.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...