Phil Spencer a Kinda Funny Games lejjebb megtekinthető podcast-epizódjában vállalt vendégszerepet, a beszélgetés során pedig számos olyan kritikus téma felmerült, amelyek miatt a fejüket foghatják az Xbox ökoszisztémájában aktív játékosok. A legforróbb téma jelenleg nem más, mint a Redfall, egész pontosan annak szörnyen kiábrándító fogadtatása mind a kritikusok, mind pedig a játékosok részéről.
Spencer bevallotta, hogy ő is nagyot csalódott a játék alakulásában, kezdve a konzolokon 30 fps-re korlátozott sebességtől, a technikai problémákon át, egészen a kritikusok visszajelzéséig. A videojátékos divízió feje annyit megígért, hogy a Microsoft a jövőben sem fog erőszakkal hatni a náluk dolgozó stúdiók kreatív víziójára. A Redfall esetében sem történt ilyen, ez a szerencsétlen precedens azonban nem határozhatja meg azt, hogy milyen körülmények közt dolgozhatnak a lelkes és elhivatott játékfejlesztők.
Ami pedig magát a Redfallt illeti, az Arkane Austin csapata nem fogja magára hagyni a játékot. Érkezik konzolokra a 60 fps-es frissítés, ami pedig a játékmenetet és a tartalmat illeti: Phil Spencer bízik abban, hogy idővel a Sea of Thieves és a Grounded mintáját követve a vámpíros kaland is igazán nagyszerűvé válhat.
Az ilyen és ehhez hasonló bukták, illetve azok visszhangja az interneten az Xbox-főnök figyelmét sem kerülték el. A jelenlegi helyzet sajnálatos, világos az is, hogy a konzoljátékok piacán az Xbox harmadik helyet foglal el a rivális konzolgyártók mögött, Spencer szerint pedig ezen akkor sem tudnának változtatni, ha minden exkluzív játékuk átütő siker lenne. A játékosok akkor sem adnák el a PlayStation vagy Nintendo konzoljaikat, ha megjelenne a Starfield és a 10-ből 11 pontos lenne a játék. Ez azért van így, mert a Microsoft elveszítette a harcot a legfontosabb konzolgeneráció során.
Ez pedig az előző generáció, az Xbox One generációja volt. Phil Spencer szerint azért volt ennyire kulcsfontosságú ez az időszak, mert a játékosok ebben a generációban kezdték el kiépíteni a digitális játékgyűjteményüket. Ha egy felhasználó komoly digitális játékkönyvtárat épített fel a PlayStation 4 időszakában, akkor szinte garantált, hogy nem fog Xbox Series X-re váltani - helyette továbbviszi a gyűjteményét PlayStation 5-re is.
Éppen ezért a Microsoft célja az Xbox-szal nem az, hogy a megszokott pályán lépjenek versenybe a PlayStationnel. A redmondiak ehelyett arra törekednek, hogy bevonzzák a játékosaikat egy platformokat áthidaló ökoszisztémába. Egy olyan környezetbe, ahol a PC-s, konzolos és mobilos játékosok is együtt játszhatnak, a játékkönyvtárak közti átfedés pedig teljes. Ez persze nem újdonság, hiszen a kezdetektől tudtuk, hogy az Xbox Game Pass és az Xbox Cloud Gaming pontosan ezt a célt látják el.
Legjobb amikor egy céges supportja ajánlja hogy crackeljem az eredeti játékot :)
Mondjuk ms support is ajánlott már hogy vpn en aktiváljam a cumot..
Az hogy nem orulok neki hogy a Sony a PSNn az uj jatekokat 80 euroert adja, a 60 helyett az nem rinyalas. 33 szazalek ar emeles raadasul ugy hogy abban nincs arres egy koztes viszonteladonak. A boltban gondolom marhara orulsz hogy a hus meg a kenyer ara is megnott. De lehet hogy meg mama finanszirozza, tehat meg ezt a reszet nem erted.
A jatekokat meg melyeket emlitettel:
Ghost of Tsushima, Returnal, Deathstranding rendben. A forbidden west most megjelent hogy a DLCt lokje, am legyen.
Demon's Souls remake egy jo rancfelvarrasa egy 2008as (2009 ha europaban) jateknak. Csak a grafika lett felhuzva meg egy kis easteregget meg hozza tettek. Meg a frame info is ugyanolyan, mint az eredeti jatekban. Egyebken jo cim, es a gyujtemenyem gyongyszeme az eredeti ps3as verzio.
Kena, Stray, Sackboy ugyanolyan AA cim mint amit az Xboxon lenezel. Stray nem tetszett mint jatek, de szep nagyon oled tvn (kb a felenel lehetek), a Kena nem rossz (de nem latom hogy mitol tobb szerinted mint barmely mas indie cim), Sackboyt meg nem probaltam (de LBP nem lett a Sony Mario Makerje es az elso harom 2ds jatekot mind kiprobaltam). Miles Morales egy rovid DLC (kb 4-5 ora) mely nem rossz, de megint a teljes PS5s Spidermant melyet PS4en megvettem anno teljes aron, megint egy fizetes moge rejtettek, melyert nem voltam hajlando ujrafizetni. Ha PCn megveszem a spidermant egy 1660s grafikai kartyaval (minimum) es utana veszek egy uj 4080s PCt akkor a Raytracinget es tobb fpst ingyen megkapom, Xboxon is, csak PSn nem. Mindegy majd steamen valamikor, pcn ugy is jobban fog futni elobb utobb.
Tehat 4 igazi jatek, wao, hogy teged idezzelek. Es mind a negyre vartal 1-3 evet, mig a GPn az Xboxosoknak nem kellett varnunk.
Az en estemben a Returnalon kivul mind a harmat megvettem mivel volt nagy pangas a generacio elejen, de igen, nem orulok neki hogyha margninalis upgradere megint kell koltenem. Ez nem magyaros mentalitas. Ez a normalis es ez nem minoseg kerdese. Egyszeruen utalom ha atbasznak.
A GT7 meg most kapott egy 300,000 sales boostot a VR2vel (en is azert vettem meg), tehat ne gondold azt hogy iden jonni fog. Legalabbis meglepne.
Azt meg ne kepzelje itt senki hogy azert mert megvett egy jatekot, hogy az futni fog 10-20 ev mulva is. Megvan a MGS4, eredeti, nem tudom hasznalni hacsak nem veszem elo a ps3t es veszek hozza egy uj controllert (ha nem hasznalod oket egy par evig az aku tonkre megy). GTA4 megvan PCn 10 eve, mindenfele mod nelkul nem fut az uj MSI laptopomon (a kivett zenekrol ne is beszeljunk), megvan az eredeti Baldur's Gate 2 (tobb CDn) nem fut, megvan a Starcraft gyujtemeny (PCn es laptopon nincs mar lajatszo), Popolus 3 erdeti leirassal nem indul, GTA San Andreas es Diablo 2 egyik se fut, Van Wii es Wii U gyujtemenyem de eredeti jo controllert szinte lehetetlen beszerezni hozza (csak fake van), a regi DOSos jatekokrol mar ne is beszeljek stb stb. En mar 30 eve gepezek (C64, Gameboy fat, 386, 486, Celeron 166, 266,...) tehat tudom mirol beszelek. Ha egy jateknak szerencseje van akkor van egy community (lasd Age of Empires) vagy a GoG aki eletben tartja, ha nincs akkor meghal es a fizikalis vagy digitalis peldanyod semmit se fog erni. A jatekok amiktol ma hatast dobtok, senkit nem fognak erdekelni rajtatok kivul (igen nosztalgia nagyon eros) 10-20 ev mulva mivel az uj generaciok nem is fognak rola hallani. 30 eve a VR2 egy Scifiba valo muszer lenne amit Ripley hasznal hogy az Alien elleni csatara keszuljon a vilagurben, nem a nappalimban a foldon.
ŐŐŐŐ ha valami tetszik és teszem azt 0 day game passos vagy teszem azt fél év után tolják csak bele de akkor a cím ugyanúgy 60 euro és max addig 30%-os offot kapott (csak hasraütve mondtam valamit ,de ide most nem is lényeg.) Kérlek fejtsd már ki mitől lesz több az a game amiért kiadtam volna 60 (vagy akár) 30 eurot vagy végigjátszom ugyanazt 556ft-ból és mellette még 4 másikat a hónapban azaz mondhatni 556/4 ft-ért toltam le?
Tényleg érdekel a mesteri logikád...
Azért azt ne várd már el, hogy olcsóbban veszel PS4-es prevgen verziót valahol, de te PS5 verzióban akarod nyomni. Ez annyira magyaros felfogás. Tökmindegy, nem kell már rinyálni, mert nem lesz több cross gen a Sonytól.
Fontosabb nálam a minőség, mint a mennyiség.
Te meg meg harom jatekot se soroltal fel amely a ps plus szuperioritasat mutatna meg ar ertek aranyban.
1.: Indie sereg. Oké, ez érdekli valszeg a legkevesebb embert. Én momentán pont közéjük tartozom és ha lenne GP-om nagyon örülnék a rengeteg jóságnak ezen a téren. Anyagilag is segítség, ha azt nézzük hogy 3 indie játék árban kitesz egy AAA-t. Ha 1 év alatt modjuk 10et ingyen kijátszik egy előfizető, már nagyon jól járt.
2.: AAA first party. Ez az amire rá van kattanva mindenki, pedig az az évi 2-3 cím ha csudajó game lenne se mozgatna meg nagyon (idén engem speciel csak a Starfield, de ez szubjektív). Sztem nem ez a legnagyobb erőssége a GP-nak, hanem amit te is elfelejtesz említeni. Ez pedig a
3.: Third party AA/AAA között ingázó 50-70 euró közti megjelenések. Amik nem a legnagyobb kiadók gigacímei, de olyan játékok amikkel mindannyian szívesen nyomnánk első nap és ráadásul 'ingyen'. Pestis Mese 2, Weird West, Atomic Heart, Wo Long, Stalker 2, Lies of P, Flintlock stbstb. Kb 60-80%-ban minden értelmes game ami nem konzol ex és nagyobb franchise AAA címe. Ez kb százezres mértékű spórolás ha valaki megjelenéskor akar játszani ezekkel, ami nagyon durva.
Az más kérdés, hogy egy ilyen szuper és nagyobb címekkel telezsúfolt félév után (Harry Potter v SW univerzumbeli címek, RE, Dead Island2 stb nem adják magukat) a gyér/nem létező belsős címek miatt eléggé leértékelődik a szolgáltatás. Főleg ha ennyire párját ritkítóan szörnyű, mint a Redfall.
A fentiek alapján nekem is lehetne GP-om, mégsincs. Egyszerű oka van: szeretem ha a játékok a tulajdonomban vannak és bármikor elő tudom kapni őket. Emiatt ha PS-en vagy PC-n lenne hasonló szolgáltatás, az se érdekelne. De ez én vagyok, sokakat ilyenek nem zavarnak, nem érdekelnek. Így kénytelen vagyok kivárni a fél-egy-két év utáni leértékeléseket (Epic év végét xD ), de ahogy Delphijos is írta, nincs olyan gond hogy ne lenne mivel játszani.
#30 Ha a sok készülő multi azt eredményezné, hogy kevesebb single player, sztori orientált játék készülne, akkor én speciel morcos lennék. Egyelőre erről nincs szó és ha lehet ne is legyen. Maga a tény, miszerint "15 multi lesz kiadva" nem emléxem de kevés idő alatt, nem zavar. Sokan szeretik. Csak ne menjen a jól működő zsánereik rovására.
Ha nagyon igényesre sikerülne vmelyik multi (a LoU-ra nagyon kíváncsi vagyok) még ki is próbálnám, annak ellenére hogy béna is vagyok ezekben és nekem sincs több 100 (ezer) óra szabadidőm arra hogy egy átlagos szintre feltornázzam magam. De lehet akkor se sikerülne :)
*Jah meg AA szerűségek, amik vagy bejönnek vagy buknának önállóan... (atomic, plague tale, wo long).
Ezt az upgrade-s dolgodat nem is értem, de nem is érdekel. Nyilván olcsóbban megveszel egy PS4-es verziót, de te a feljavított verziót szeretnéd.
Forza Horizon 5, MS Flight sim is day 1 volt, a Halo Infinate (mely messze nem olyan jo mint a Halo Reach volt anno) meg nem szutyok, csak nem ert fel a hype magaslatahoz. Emellett, sok AAA jatek is day 1 es indie cimek is.
Ha meglesz mindket konzolod es nem csak rozsaszin kod akkor tovabb beszelunk. Te a velemenyedet mondod el, en a tapasztalatomat.
Ennek az éremnek azért két oldala van. Mert ez igaz, de aztán ha nem jön be, gondolkodás nélkül repül a csapat. És lehet hogy ez szarabb mint ha menet közben szólnának hogy valami mást szeretnénk. Mint az hogy csinálj valamit ami kedvedre való, és a végén mondjuk hogy “nem erre számítottunk”. Persze nem feltétlen full kontroll, mert az se jó, de szerintem ez se.
Nem szólok bele, csak leginkább az érdekel majd, hogy számomra érthetetlen módon a Sony a multiplayer játékok felé fordult és olyanokat készítenek most, hogy az hogy fog kijönni. Már csak azért, mert bár Sony rajongó nem vagyok, a singe player játékokat szeretem és a multisokat semmi esetre sem. Így arra leszek kíváncsi, hogy az elméletben single player rajongó Sonysok mit szólnak majd a sok multi játékhoz.
Másrészt meg szerintem kár belerúgni a MS-ba, úgysem hat rájuk. Amit én látok, hogy nem hajtják a csapatokat és nem beszélnek bele mindenbe és a világ legjobb helye lehet a MS alatt játékot készíteni... csak kár, hogy ezt sok csapat kifogás és szar játék gyártásra használja fel. Nézd meg, a Starfield és a Redfall jövő héten lesz egy éve, hogy egy év csúsztatást kapott. Nem látom, hogy a Redfall miatt hol lenne hibás a Microsoft én inkább az Arcane-re néznék. Nézd meg, a Forza horizon-osoknak is meg van engedve, hogy kedvük szerint Fable-t készítsenek. Nem a MS akarta, hanem ők. Az Obsidian-nak is meg van engedve, hogy a kérésre készített Grounded után ahogy akarják, készítsék a Pentiment-et, az Outer Worlds 2-t és az Avowed-et. Az inxile-nak meg van endegdve, hogy AAA FPS-t csináljanak. stb stb stb Mindenre van adva idő és pénz. Ezért, szerintem a világ legnagyobb arroganciája a filt hibáztatni... mert nem beleszólogatnak a játékokba, utána meg bezárogatják a szart gyártó stúdiókat, mint az Electronic Arts, hanem próbálkoznak és nem csak a gyenge cuccokat, hanem a jókat is potom pénzért adják jelenleg. Tök felesleges róluk úgy beszélni, mint ha a Redfall lenne az egyetlen játék Xbox-ra, de azt is betették GP-ba, egy plusz fillérbe sem került senkinek.
Ezt a Day1 parasztvakítást meg felejtsük már el könyörgöm. Mit kapsz meg Day1 ? Szutykokat, mint a Redfail meg Halo. Majd ez a Day1-ozás is meg fog szűnni mint a 300Ft-os belépő.
* a Sony is olyan játékot mer csak berakni Day1, ami réteg cucc.
Amúgy a Bungie gőzerővel dolgozik egy új IP-n, ami után jön a Destiny 3 is.
Annyival egészíteném ki, hogy 2021 és attól újabb modelleken.
A PS5 lemossa a Series Xet exkluziv cimekben es sokoldalusagban (VR2, haptic feedback). A MS flight simulator (mely valoban hihetetlenul jo) ezt nem valtoztatja meg, a tobbi exkluziv (pl Gears 5, Halo Infinate, FM7) messze elmarad a nagy elodoktol relativ minosegban a piaccal szemben (Gears 1,2, Halo 3, Halo Reach, FM4). A Days Gone mely a Redfallnal tizszer jobb allapotban kerult a polcokra es elsosorban a motoros kultura ellenszenvessege miatt let sikertelen, a Sonynal hatalmas flopkent tartjak szamon es folytatas se fog valoszinuleg jonni. Megint, aki kiprobalta (jelen) az tudja hogy a jatek jo, jol nez ki es jol fut.
A GP csereben meg lemossa a Sony PS plus premium elofizeteset ar ertek minosegben. Szinte az osszes jobb MShez kotheto AAA es jobb indie jatek elsonap benne van es allandoan updatelik. PCn es Samsung TVn is hozzaferheto es jol fut. A Sonynal kb par havonta adnak hozza valamit amit mar reg mindenki elfelejtett, es osszesegeben a minoseg nem javul. A visszafele kompatibilitast meg ne is emlitsuk (pl. ma a Metal Gear Solid 4hez nem lehet legalisan hozzaferni mikozben a PS3nak ez volt az egyik legjobb jateka, mikozben szinte az osszes 360 jatek hozzaferheto es egy csomot meg 60 fps es auto HRD moddal is updateltek).
Máshol meg Redfallok meg Halo-k vannak, Solaire.
Kedves Phil, én váltottam. Egyedül az Unchrted-ot sajnálom.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.