Worship: Pikminek a pokolban? Avagy kultuszépítés vérrel és sötét istenekkel

A Worship témája a véráldozat, démoni rituálék és halandók tucatjainak feláldozása. A 2025. július 16-án Steam Early Access formában megjelenő cím egyszerre idézi meg a Pikmin egységvezérlési sémáját, a Cult of the Lamb morális ellentmondásait, és egy dark fantasy világ sajátos humorát. Aki esetleg még a korai hozzáférés előtt kipróbálná, ingyenes demója már most is van ennek az egyedi kis őrületnek.

A játékos egy kultuszvezért alakít, aki An-Ansgaidh, a „Megsemmisülés Hírnökének” szolgálatába áll. Célja, hogy híveket toborozzon, véráldozatokkal rituálékat hajtson végre, és lassan, de biztosan meghódítsa a világot. A követők – az úgynevezett „isten nélküliek” – kezdetben semleges NPC-k, akik saját vérünkkel rajzolt mágikus körök segítségével állíthatók a sötét ügy mellé. A rituálék szó szerint életerőt emésztenek fel, így minden parancs egyben kockázat is: a túlzott önfeláldozás könnyen a játékos végzetét jelentheti.

A játékmenet roguelike elemekre épül: procedurálisan generált pályák, fokozatos fejlődés, relikviák gyűjtése és különféle mágikus képességek elsajátítása segítenek a túlélésben. A harc során a követők – akiket a játék Pikminszerűen mozgatni enged – képesek ellenségekre rátámadni, tárgyakat mozgatni, vagy akár saját életüket is feláldozni egy-egy rituáléhoz. A játék brutalitását nemcsak a véres rituálék vagy az elkerülhetetlen követőhalál erősítik, hanem az a pillanat is, amikor a játékos elkezd felelősséget érezni ezekért a „cuki” kis figurákért.

A Worship minimalista, fekete-fehér vizuális világa kézzel rajzolt karaktereket és világokat vonultat fel, amit apró piros színfoltok – főként nyilvánvalóan a vér – törnek meg látványosan. A színkezelés nemcsak esztétikai döntés, hanem történetvezetési eszköz is: a „gonosz” mindig fekete, míg a „való világ” fehér tónusú. A hangzásvilágra is külön ügyeltek, különösen a furcsa rituálékkal és fura NPC-kkel teli jelenetek alatt felcsendülő hátborzongató zenék teremtik meg az atmoszférát.

A demó utolsó szakasza állítólag egy különösen emlékezetes boss-fighttal zárul, amely nemcsak mechanikailag, hanem érzelmileg is próbára teszi a játékost. A döntéseid nemcsak taktikaiak, merthogy morális súlyuk is van. A Worship nem tesz úgy, mintha a kultuszépítés valami jó, funny dolog lenne; sőt, tudatosan rossz érzéseket kelt, amikor a „győzelem” ára a követőid tömeges halála.

A Worship tehát nem teljesen egy szimpla Pikmin-utánérzés. Ez egy stílusos, morálisan ingoványos talajon lépdelő roguelike, ami okosan használja a mechanikáját, hogy kérdéseket tegyen fel a játékosnak. Például azt, hogy mit áldoznál fel a hatalomért. Meddig mész el az istened nevében? És mikor jön el a pillanat, amikor a „győzelem” már nem ér semmit?