Better Than Dead címmel jelentették be az ultrarealisztikus bodycam shootert
- Írta: JesusHun
- 2025. augusztus 16.
A MicroProse stúdió egy trailerrel büszkélkedve jelentette be, hogy ők adhatják ki a Monte Gallo fotorealisztikus FPS-ét. A műfaj ismerős lehet a tavaly korai hozzáférésben megjelent Bodycamből, ami a belső nézetes FPS-ek egy speciális, realisztikus alfaja. Ezekben a "testkamerás" játékokban a látószög, a mozgás és a célzás teljesen más érzetet ad mint egy hagyományos FPS-ben, ezáltal a célzás is nehézkesebb valamivel.
A sztori szerint Hong Kong utcáin indulunk bosszúhadjáratunkra, ehhez epdig egy nevekkel teli lista és egy pisztoly lesz az útravalónk. A fogságból szabadult és sanyargatott hölgy nem kímél senkit akinek bármi köze volt szenvedéseihez, mindent letarol miközben megpróbálja kiszabadítani sorstársait. A hong kongi akciófilmekből ismert ikonikus helyszínek realisztikus formában köszönnek vissza, lesznek itt neon fényes étteremek, éjszakai szórakozóhelyek, sötét sikátorok és hasonló díszletek. Hibázni nem lesz lehetőség, az instant akciót kínáló pályákon minden töltény halálos fenyegetést jelent, ráadásul az ártatlan járókelőkre is figyelni kell majd.
A Better Than Dead kizárólag PC-re lett bejelentve, megjelenési dátumot viszont még nem kaptunk hozzá — Steam adatlap a kívánságlistához.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.