A Nintendo még több filmadaptáción dolgozik Shigeru Miyamoto szerint

  • Írta: zoenn
  • 6 órája
  • Cooltúra
Link másolása
Elég nyilvánvaló, hogy a Nintendo az utóbbi időben alaposan rágyúrt arra, hogy különböző, népszerű frencsájzait a nagyvászonra vigye, hiszen a Super Mario Bros. Movie elég szép pénzt hozott a konyhára. A Mario alkotója szerint ez csak a kezdet!

Hamarosan még több filmadaptáció készülhet a Nintendo népszerű szellemi tulajdonai alapján, legalábbis erre utalt Mario megalkotója, Shigeru Miyamoto egy nemrégiben adott interjúban. Szerinte a játékok hajlamosak elavultnak tűnni, amikor folytatást kapnak vagy egy új konzol jelenik meg. A régebbi Nintendo-címek csak a Virtual Console-on keresztül játszhatók az új közönség számára. De nincs nagy baj a designer szerint. 

"Végső soron az emberek az IP-kre emlékeznek. A játékok elavulnak, amikor új verziók jelennek meg, ami hihetetlenül szomorú. Részben emiatt kezdtük el a filmek gyártását, látva, hogy az alkotásaink csak a Virtual Console-on játszhatóak."

Miyamoto arról is beszélt, hogy milyen szerepet játszhat ebben a Nintendo Museum, mivel a látogatók kipróbálhatják a korábbi konzolokat és játékokat. Ám ennek is vannak korlátai, viszont szerinte a "videótartalom örökké fennmaradhat". 

"Úgy látom, egyre több ilyen dolog fog felhalmozódni, és maga a Nintendo is egy hatalmas márkává válik." - nyilatkozta a fejlesztőlegenda."Mindig azt mondom, adjunk okot az embereknek, hogy válasszák a Nindendót."

A Super Mario Bros. Movie hihetetlenül népszerű volt, egy tavaly májusi jelentés szerint, ez volt a 2023-as év legjövedelmezőbb filmje, amely még olyan nagyágyúkat is lekörözött, mint az Oppenheimer és a Barbie. A folytatást hivatalosan szeptemberben jelentették be, a Super Mario Galaxy film 2026 áprilisában kerül a mozikba, de már a The Legend of Zelda adaptációja is úton van. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...