Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2020. november
Tévéreklámot kapott a Spider-Man: Miles Morales
Bizonyos országokban már a jövő héten elérhetővé válik a PlayStation 5, és vele együtt a Spider-Man: Miles Morales, ennek apropóján kaptunk most egy rövid, ám annál hangulatosabb tévéreklámot.
Traileren a LEGO Star Wars Holiday Special
November közepén a Disney megidézi a Star Wars Holiday Special szellemét, igaz, ezúttal jóval szerethetőbb, legósított formában leshetünk bele, hogyan ünneplik a kedvenc Star Wars-karaktereink az élet napját.
Csak online árulják majd a PS5-öt a rajt napján
A Sony bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt a megjelenés napján egyetlen üzletben sem érhető majd el a PS5, a konzolra kizárólag online vesznek fel rendeléseket aznap. Persze amúgy is jelentős a készlethiány.
Nintendo Switch - közel a 70 millió
Remekül sikerült a Nintendo elmúlt féléve a cég legfrissebb pénzügyi jelentése alapján. A Switch eladásai szárnyaltak, a cég most ötmillióval több eladott konzolra számít az üzleti év végéig, mint korábban.
Felhagy a Sega a játékterem-üzemeltetéssel
Habár a játéktermi játékok fejlesztésével nem áll le, a játékterem-üzemeltetéssel felhagy a japán cég. A koronavírus-járvány méretes nyomot hagyott az üzleten, és továbbra is bizonytalannak tűnik a helyzet.
Brit toplista: csak második lett az új Watch Dogs
Habár kicsit megkéstünk vele, a jegyzőkönyv kedvéért emlékezzünk meg a legutóbbi brit játékeladási toplistáról. Annál is inkább, mert érdekes eredményeket hozott: még a Watch Dogs: Legion sem tudta megtörni a FIFA uralmát.
Outriders Broadcast - ez vár a kampányon túl
Ahogy a minap ígérték, meg is érkezett a negyedik Outriders Broadcast-adás. A People Can Fly ezúttal a fő történetvonalon túli tartalmakat helyezte előtérbe, de a Technomancer kaszt is megkapta a maga alaposabb bemutatását.
Nem ezt a játékot ígérte az Epic, de már tölthető
Az utolsó pillanatokban változás történt: mégsem a Wargame: Red Dragon lesz az Epic eheti ajándéka. Helyette a Dungeon Keeper örökségét életben tartó Dungeons 3-ra csaphatunk le.
Mortal Kombat 11 - Mileena vérre szomjazik
A második Kombat Pack utolsó karaktere is megkapta a saját kis bemutatóvideóját. Ahogy az várható volt, Mileena sem hagyott fel az erőszakos hajlamokkal: ő szó szerint foggal-körömmel fog küzdeni, ha kell.
Demon's Souls - képeken az új karakterkészítő
A Bluepoint alaposan kitett magáért, hogy új köntösben keltse életre a Demon's Soulst. Mivel közeleg a megjelenés, egyre több anyagot kapunk róla, amelyek közül a legfrissebb a karakterkészítőt és a fotómódot veszi górcső alá.