Microsoft

Korunk egyik legismertebb vállalata, amely főleg a a különböző programok készítésében jeleskedik, de neki köszönhetünk különböző technológiák kifejlesztését is.
1705237200

Beelőzte a Microsoft az Apple-t

Több mint egy évig volt az Apple a világ legértékesebb cége, a redmondi óriás azonban most ismét letaszította az iPhone-ok gyártóját erről a trónról, igaz, nem sokkal.
1700652921

Frissítve: A Microsofthoz igazolt az OpenAI alapítója

A cégtől a múlt héten elbocsájtott vezérigazgatót már a mai nappal tárt karokkal várta a redmondi cég, a platform alapítója is Microsoftnál építi tovább a karrierjét.
1674028800

Több mint 10 000 embert bocsájthat el a Microsoft

A pontos szám még nem ismert, azonban az eddigi értesülések szerint komoly leépítés várható a cégnél.
1673078400

Újsághirdetésben támogatja a szakszervezeteket a Microsoft

A The Washington Postban jelentettek meg egy hirdetést, amelyben támogatásukról biztosítják a közelmúltban megalakult szakszervezeteket.
1648034780

A Microsoft is kibertámadás áldozata lett

A Microsoft egy közleményben megerősítette, hogy kibertámadás érte a cég rendszereit. A behatolók ugyanazok voltak, akik nemrég a Samsungot és az NVIDIA-t is megcélozták.
1633971609

Magunk javíthatjuk majd az Xboxunkat?

A Microsoft lehet majd az első nagy techcég, ami elismerheti a javítási jogot, vagyis ami lehetővé tenné, hogy például az Xbox-tulajdonosok saját maguk javíthassák meg hibás konzoljukat.
1438695010

GC 2015: Nézd vissza a Microsoft-konferenciát!

Alig egy óra múlva kezdetét veszi a Microsoft gamescomos konferenciája, amelyen olyan játékok kerülnek terítékre, mint a Quantum Break, az új Crackdown, a Halo 5 vagy a Scalebound.
1429551001

E3 2015: Phil Spencer komoly dolgokat ígér

Phil Spencer, az Xbox-részleg vezetője a Twitteren feltett rajongói kérdésekre elmondta, az idei E3-on sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak majd a belsős fejlesztésű játékok, így számíthatunk egy-két meglepetésre.
1428242454

E3 2015: Az MS-nél a játékokon lesz a hangsúly

Phil Spencer a Twitteren erősítette meg, az idei E3-as játékkiállításon is a játékokon lesz a hangsúly, a középpontban pedig nem a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos bejelentések lesznek majd.
1405868403

Heti hírösszefoglaló - 29. hét

A hét legfontosabb eseménye talán az volt, hogy elindult a Destiny bétatesztelése, igaz, egyelőre csak PlayStaion-platformokon elérhető. Emellett még mindig tart nyereményjátékunk, melyhez nem késő csatlakozni.