Assassins Creed II: Discovery

Az Assassins Creed második részének egy újabb mellékága, amely kizárólag Nintendo DS-re jelenik majd meg.
1319216411

Hivatalos: Ezio Auditore a Soul Calibur V-ben

Megerősítették, amire már a héten pletykaszinten felhívtuk a figyelmet: az Assassin's Creed orgyilkosa, Ezio Auditore tényleg benne lesz a Namco gondozásában készülő Soul Calibur V-ben. Egy trailerrel is tudjuk bizonyítani a felvetést, s ha már itt járunk, pár képünk is van a verekedős játékból.
1319187600

A Sony készítheti el az Assassin's Creed filmet

Filmes berkekben azt pletykálják, a Ubisoft komolyan gondolja, hogy újabb sikerprodukciója alapján készíttet majd mozifilmet, úgy tudni, a Sony Pictures lehet a végső befutó az Assassin's Creed megfilmesítési jogainak elnyerésére irányuló versenyben. Még ez sem biztos persze.
1318946438

Ezio is játszható lesz a Soul Calibur V-ben?

Erősen kétséges pletyka ütötte fel a fejét a minap. Feltűnt ugyanis egy képlopat, mely állítólag egy Namco nevével fémjelzett rendezvényről származik, és azért is érdekes, mert a Soul Calibur V játszható karakterei között nem más szerepel, mint Ezio Auditore, az Assassin's Creed itáliai orgyilkosa.
1317659400

Desmond története 2012-ben fejeződik be

Jövőre sem ússzuk meg Assassin's Creed nélkül - na, nem mintha annyira meg akarnánk egyébként. A fejlesztők szerint habár Ezio és Altair története lezárul, Desmond sztorija a 2012-es világvégéhez kötődik, így egyértelmű módon a játéknak is akkor kell megjelennie.
1311663600

Új Assassin’s Creed kisfilm készül

A Ubisoft láthatóan érzi, hogy a Revelations nagy dobás lesz, és igyekszik minél jobban rájátszani a háttértörténetre. Éppen ezért jelentették be, hogy Embers alcímmel új kisfilm készül, aminek segítségével a rajongók még jobban belemerülhetnek a játék univerzumába.
1311517615

Rejtélyes Assassin's Creed videó bukkant fel

Furcsa CG videót lehet látni az interneten, melyről egyelőre a Ubisoft sem hajlandó nyilatkozni semmit. A feltételezések szerint a felvételt a cég animátorai készítették belsős használatra, és valamilyen szinten köze lesz a legújabb játékhoz, az Assassin's Creed: Revelationshöz.
1304402411

Beszáll a filmiparba a Ubisoft

Habár a tavalyi Prince of Persia film nem győzött meg minket egyöntetűen arról, hogy a játékból készült filmek többek egyszerű popcorn-moziknál, a francia kiadó mégis saját filmstúdiót hozott létre Ubisoft Motion Pictures néven. Feladata pedig nem lesz más, mint sztori-vezérelt frencsájzaiból filmeket készíteni.
1301036622

Assassin's Creed enciklopédiát készít a Ubisoft

Egy igazi keményvonalas Assassin's Creed-rajongó munkatársat keres a Ubisoft a készülő Assassin's Creed enciklopédiához. Úgy néz ki, a fejlesztők tényleg komolyan gondolják, hogy ez az alternatív történet kihatott a teljes világtörténelemre, és megváltoztatta a dolgok menetét.
1295622014

Ubisoft: Nem áll le az Assassin's Creed sorozat

A franciák ígéretet tettek arra, hogy az elkövetkezendő Assassin's Creed részek esetében továbbra is magas színvonalú folytatásokkal rukkolnak elő a jövőben. Erre szükség is van, elvégre 2010-ben, mind a Call of Duty, mind pedig az aktuális FIFA megelőzte Ezio kalandját eladások tekintetében.
1293903076

A Ubisoft játékhősei is ünnepelnek

A francia kiadó összeszedte legjobb frencsájzainak ikonikus karaktereit, és belezsúfolta ebbe a humoros videóba, így kívánnak nekünk Kellemes Ünnepeket. Bizonyára sokunk számára mond valamit Ezio neve az Assassin's Creedből, de itt vannak a Raving Rabbits vérnyulai és persze Perzsia Hercege.