Assassin's Creed: Brotherhood PC, PlayStation, Xbox

Ezio visszatér, s saját testvériségével a templomosok központjában, Rómában akar lecsapni az ellenségre. A sorozat történetében először most kapunk többjátékos módot is.
1293903076

A Ubisoft játékhősei is ünnepelnek

A francia kiadó összeszedte legjobb frencsájzainak ikonikus karaktereit, és belezsúfolta ebbe a humoros videóba, így kívánnak nekünk Kellemes Ünnepeket. Bizonyára sokunk számára mond valamit Ezio neve az Assassin's Creedből, de itt vannak a Raving Rabbits vérnyulai és persze Perzsia Hercege.
1293445828

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Megtaláltuk a World of Warcraft ellenszerét! Úgy tűnik, a FIFA aktuális részével még a méltán népszerű MMORPG sem tudja felvenni a versenyt: a Cataclysm ugyan a múlt héten az első helyen nyitott, mostanra viszont visszaszorult a második helyre, a FIFA 11 pedig visszavette a vezetést.
1293364800

Újabb stúdió dolgozik az Assassin's Creeden

Azt megértjük, hogy a Ubisoft egyik legnagyobb címe jelenleg az Assassin's Creed, s ennek megfelelően nem hagyják kihűlni a témát, de ez azért mát talán túlzás: most már a svéd Massive Entertainment is a franchise-on dolgozik, bár egyelőre bizonytalan, hogy pontosan min.
1292589080

Itthon is tarolt a World of Warcraft: Cataclysm

Megérkeztek a legfrissebb, hazai játékeladásokat összegző toplisták. Az élen - ki hitte volna - a World of Warcraft legújabb kiegészítője, a Cataclysm végzett, a játék megjelenése pedig húzott egy picit az előfizetői kártyák és az előző adalék, a Wrath of the Lich King értékesítésein is.
1292403616

Januárban jön a Brotherhood következő DLC-je

Tegnap óta tölthető le az Assassin's Creed: Brotherhood első ingyenes DLC-je, s a Ubisoft nem is tétlenkedik sokat: januárban jön a folytatás. Természetesen a következő kiegészítőért sem kell fizetni, cserébe pedig egy új multiplayer módot, egy új pályát és egy pontrendszert is kapunk - ez aztán a jó üzlet!
1292252400

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Lecsengett egy kissé a Gran Turismo 5 utáni őrület, a szokásos slágercímek visszahúztak a legjobbak élére - ez bizony a World of Warcraft: Cataclysm megjelenése előtti csend, hiszen itt még nem számolták el az MMORPG harmadik kiegészítőjének hazai eladásait. Majd a jövő héten.
1292143731

Video Game Awards 2010 - a nyertesek

Idén is túlestünk a Video Game Awardson, a rendezvényen papírforma szerint egy raklapnyi új címet jelentettek be. Mi livebloggal, valamint az új bejelentések és trailerek megosztásával kedveskedtünk nektek - VGA-tudósításunkat az egyes kategóriák nyerteseinek felsorolásával zárjuk!
1292117580

Video Game Awards 2010 LIVEBLOG

Kicsit megkésve ugyan, de itt vagyunk a Spike TV házi rendezvényén, ami nem csupán az év játékairól fog szólni, hanem egy halom játékbejelentéssel is kecsegtet. Minden eddiginél markánsabb felhozatal ígérkezik, szóval szemből csipát kitörölni, lássuk miért fogunk sóvárogni az elkövetkezendő hónapokban.
1291975200

NPD-jelentés: Call of Duty- és Kinect-siker

Az amerikai játék- és konzoleladásokat összegző NPD Group közzétette a novemberi jelentését, amelyből az is kiderült többek között, hogy a Call of Duty: Black Ops adta a múlt havi játékeladások negyedét, illetve hogy a Kinect volt a legnépszerűbb kiegészítő a piacon, ami az Xbox 360-nak is jó tett.
1291806055

Assassin's Creed: Brotherhood - Raiden színre lép

Sokan már javában hódolnak Ezio római kalandjának, ám a maximalistáknak jó hír, hogy a Metal Gear Solid hőse, Raiden is megnyitható karakter a játékon belül. Nincs további infónk a Ubisoft és a Konami lepacsizásáról, mindenesetre itt egy videóval mellékelt tippcsokor Raiden unlockolásához.