Prototype 2 PC, PlayStation, Xbox

A Prototype folytatásának célja, hogy elkapjuk az első rész főhősét. Izgalmas? A játékhoz DLC is elérhető természetesen.
1307690148

E3 2011: Látnivalók a Prototype folytatásából

A Prototype második részéről már lehoztunk egy E3-as trailert, azonban most kaptunk néhány screenshotot és egy rövidebb gameplay anyagot is. Emellett a fejlesztők a kiállítás alatt mondták el, hogy szerintük teljesen alaptalan összehasonlítani a Prototype-ot és a PS3-exkluzív inFamoust.
1307362417

E3 2011: Activision line-up, CoD Elite béta dátum

Bobby Kotick csapata bejelentette végre, hogy milyen játékokat szeretne kiállítani a héten Los Angelesben, emellett megerősítették a Call of Duty Elite névre keresztelt közösségi rendszer mindenki számára kipróbálható változatának dátumát. Szinte csak folytatásokat kapunk, de ne legyen igazunk.
1307179815

E3 2011: Befutott a Prototype 2 előzetese

A Radical Entertainment is kint lesz az E3-on, a Modern Warfare 3 mellett talán második legnagyobb dobása lehet az Activisionnek a Prototype 2. Jövőre sem maradunk nyitott világú szuperhősös játék nélkül, talán addigra már elfelejtjük a konkurens inFamous 2-t is. A fejlesztők magasabb sebességre kapcsoltak.
1305382418

Pletyka: jövő novemberben érkezik az MGS: Rising

A minap bejárta a netet egy lista, amely állítólag a GameStop megjelenési dátumait foglalja össze. A dokumentumon olyan nevek kaptak helyet, mint a Metal Gear Solid: Rising, az Aliens: Colonial Marines, az új Tomb Raider, a Saints Row: The Third vagy éppen a Final Fantasy XIII-2.
1303466010

Fejlesztői beszélnek a Prototype folytatásáról

Újabb fejlesztői naplót kaptunk, ezúttal a Prototype 2 van terítéken. A játék készítői a rajongók által legtöbbet feszegetett kérdést vitatják meg: miért nem Alex Mercert irányítjuk, miért kaptunk új főhőst, és főként miért kell kettőjüknek összecsapni? Dávid és Góliát harca semmi nem volt ehhez képest.
1300005000

Új előzetesen a Prototype 2

A bejelentés óta nem sokat hallottunk a Prototype 2 felől, s ugyan ez most sem fog megváltozni, legalább egy rövidke előzetessel gazdagabbak lettünk. Nem gondoltam volna, hogy a közeli jövőben látok majd trailert, ami felér egy Bulletstorm-szintű elmebetegséghez, erre tessék...
1298564502

Prototype 2 - rúgd páros lábbal a helikoptert

Az Acitivision nem esett túlzásba, amikor a legújabb teaserrel előállt a Radical Entertainment 2009-es játékának folytatásából. A Prototype 2 felvonultatja mindazokat a jellemzőket, amik az elődöt naggyá tették, természetesen számos újdonsággal megspékelve. Most például helikoptert rugdosunk.
1292139627

Prototype 2 bejelentés és trailer

A korábban Murder Your Makerként ismert projekt valóban a Prototype folytatását takarja, amely 2012-ben fog megjelenni és nem akármilyen történeti felütéssel indít majd. Csekkoljátok az első trailert, mert sok minden kiderül belőle, legalábbis annyi biztosan, hogy okosabbak legyünk tőle!
1292117580

Video Game Awards 2010 LIVEBLOG

Kicsit megkésve ugyan, de itt vagyunk a Spike TV házi rendezvényén, ami nem csupán az év játékairól fog szólni, hanem egy halom játékbejelentéssel is kecsegtet. Minden eddiginél markánsabb felhozatal ígérkezik, szóval szemből csipát kitörölni, lássuk miért fogunk sóvárogni az elkövetkezendő hónapokban.
1291461499

Murder Your Maker = Prototype 2

Nem is olyan régen adtunk hírt róla, hogy Murder Your Maker néven új játékot fog bejelenteni az Activision a Video Game Awards fesztivál alatt. Nos, a legújabb teaserből azonban kiderül, hogy a játék minden valószínűség szerint a Prototype 2-t takarja, mely már régóta fejlesztés alatt áll!