Serious Sam 4 PC

Sam negyedszerre is menő, és a játék is megmaradt totálisan agyatlannak.
1598695200

Serious Sam 4 - akcióban a pápamobil

Sam "Serious" Stone legújabb kalandja során minden eddiginél nagyobb ellenállásba ütközik majd, ezért szüksége lesz minden hadra fogható tűzerőre - többek között olyanokra is, mint a most bemutatkozott pápamobil.
1596727800

Csúszik a Serious Sam 4 megjelenése

Eddig csak a homályban tapogatózva annyit tudtunk, hogy valamikor idén augusztusban érkezik Komoly Samu következő bevetése, azonban a horvát csapat sajnos nem tudja tartani a megjelölt hónapot, így egy picit késik a játék.
1594756440

Milyen bejelentéseket hozott a mai Stadia Connect?

Az este folyamán levetítették a Stadia Connect következő adását, amely elsősorban arra fókuszált, hogy milyen játékok érkeznek majd a Google platformjára a közeljövőben. Emellett egy új funkciót is kaptak a felhasználók.
1594497600

Itt nézhetitek vissza a Devolver Directet

Az idei évet sem hagyhatta ki a Devolver Digital, újabb játékshow-val állt elő, amely az őrült figurái révén kicsit viccet csinál a digitális expókból. Ismert és most bejelentett címekkel jelentkeztek, plusz egy sajátosan hibbant, ingyenes játékkal is.
1592208000

Júliusban tartják az idei Devolver Directet

Habár a múlt héten különböző események igyekeztek pótolni az elmaradt E3-at, ezeken nem mindenki lőtte el az összes puskaporát: a Devolver Digital például júliusban adja le az idei Devolver Directet.
1590044400

Augusztusban jelenik meg a Serious Sam 4

Ne mondjátok, hogy nem telt el gyorsan az a hét év, ami a Serious Sam 4 bejelentése óta telt el! Akárhogy is, a készítők a minap megerősítették, hogy a játék augusztusban kerül boltokba.
1529910045

Mozgásban a Serious Sam 4 korai változata

Hiába készül már közel hét éve a Serious Sam 4: Planet Badass, a játékból eddig semmi érdemlegeset nem láthattunk. Mostanáig, a negyedik rész nagyon korai változatából ugyanis kiszivárgott pár perc.
1529499617

Serious Sam 4 - egyszerre akár 100 ezer ellenféllel

Közel hét éve készül már a Serious Sam negyedik része, a rajongók által nagyon várt Planet Badass, ami az idei E3-on egy nagyon korai változattal már jelen volt. Az első részletek pedig kifejezetten érdekesen hangzanak.
1528531200

Képeken a Serious Sam 4: Planet Badass

Néhány vadiúj képpel és egy-két új infóval élesedett a következő Serious Sam-játék steames oldala. A Croteam gondozásában hentelő Sam pedig évek óta nem volt ennyire badass.
1526724024

E3 2018: Visszatér a legfurcsább konferencia

A Devolver Digital idén is saját bulit tart az E3-on. A tavalyi expó egyik legbizarrabb bemutatóját köszönhettünk a kiadónak, amely görbe tükröt állított az egész játékiparnak. Már előre elnézést kérnek.