Quake II RTX PC

A legendás FPS alkotás felújított, valós idejű sugárkövetéssel ellátott verziója.
1691688000

A Quake II felújított változata már elérhető új és előző generációs konzolokra is

Eredetileg 1997-ben jelent meg a legendás folytatás, amivel most 4K felbontást, widescreen-támogatást, javított modelleket és animációkat, illetve jobb AI-t is kapunk.
1691143243

Állítólag az idei QuakeConon jelentik be a Quake II remasterét

Noha júniusban a koreai korhatár-besorolásért felelős hivatal már lelőtte a poént, most egy másik forrás is azt igazolja, hogy már készül a Quake II remaster, amely hivatalosan a QuakeConon mutatkozhat be.
1687446050

Nagyon úgy tűnik, hogy készül a Quake II Remastered

A dél-koreai korhatár-besorolásért felelős hivatal ugyanazt a hibát követte el, amit két éve a Quake első részének felújított változata esetében. Idő előtt megszellőztette a Quake II Remasteredet.
1570968000

Sugárkövetéses stúdiót alapít az Nvidia

Úgy néz ki, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket a Quake II RTX, olyannyira, hogy az egyik friss álláshirdetés szerint az Nvidia egy külön stúdiót szentel a régebbi játékok sugárkövetéses feljavítására.
1563471013

Tim Willits 24 év után hagyja ott az id Software-t

Tim Willits a Twitteren jelentette be, hogy 24 év után elhagyja az id Software csapatát. Döntése a QuakeCon után lép életbe. Egyelőre nem tudni, hogyan folytatja tovább a karrierjét.
1559912400

Elrajtolt a Quake II RTX

Ráadásul az első három pálya teljesen ingyenes. A valós idejű sugárkövetéssel és mindenféle csilivili effekttel felturbózott Quake II futtatásához azonban legalább egy GeForce RTX 2060-ra lesz szükségünk.
1558958400

Sugarakkal és ragyogással támad a Quake II RTX

Az Nvidia bejelentette a Quake II RTX megjelenésének időpontját, amihez még egy vadonatúj trailert is kaptunk. Eléggé ütősen fest a valós idejű sugárkövetéssel feltupírozott klasszikus.