Cryptosporidium 139. Egy Proxima Centrauri rendszerből érkezett gonosz, erkölcstelen, pszichopata gyilkos, aki abban leli boldogságát, ha embereket kínozhat, és ölhet meg. Crypto 136, 137 és 138 klónja, aki egy rakat fegyver társaságában egyedül maradt a Földön...
Háborús nép a furon. Hadigépezetük megállíthatatlan, gyakorlatilag nincs olyan lény a világegyetemben, akit ne taposnának el szívesen. Mérhetetlen agresszivitásuk vezetett nemzetük hanyatlásához is, egy nukleáris háború utóhatásaként ugyanis egy napon teljesen elvesztették nemzőképességüket. Kis híján kihalt az egész faj, ám a technológia ismét felülkerekedett a természeten, és a klónozásnak köszönhetően tovább élhetnek. Generációk nőttek fel, mire a tudósok rájöttek, hogy a furon sejtek minden egyes másolással egyre gyengébbek és instabilabbak lesznek. Friss DNS-re van szükségük, a vérfrissítéshez pedig mi más lehetne jobb donor, mint az emberiség.
A sorozat első részében Crypto 137 érkezett a Földre, feladata pedig nem más volt, mint a fogságba esett Crypto 136 kiszabadítása, és a furon invázió előkészítése. 1957-et írtunk akkor, azóta majdnem húsz év telt el, most pedig Crypto 139 bőrébe bújva kell folytatnunk azt, amit elődeink elkezdtek. Cikkünk alanya, a Destroy All Humans! sorozat legújabb része igen rögös utat járt be, mire megérkezett hozzánk, Amerikában ugyanis már tavaly decemberben kiadták az Xbox-os verziót. Európában jelentős késéssel, csak február közepén jelent meg a játék, a régiózáras kiadásnak köszönhetően pedig esély sem volt, hogy idő előtt berendeljünk egyet az eBay-ről – de öröm az ürömben, hogy a PAL régió legalább kapott Playstation 3-as átiratot is. Sokat vártunk rá, de végül csak befutott a játék, lássuk hát, hogy milyen lett!
Miután 138 részegen rázuhant űrhajójával egy kaszinóra, Pox ismét klónozta az öreg Cryptot, így esett meg az, hogy a Destroy All Humans! Path of Furonban a 139-es számú fickót irányíthatjuk. A Las Vegasról mintázott Las Paradisoban kezdünk tehát, ahol hősünk immáron boldog kaszinótulajdonosként gyűjti be a hozzá látogató turisták pénzét és DNS-ét. Innen indul az újabb nagy kaland, először összebalhézunk a helyi maffiával, majd miután kiosztottuk a nehéz fiúkat, és minden bizonyítékot eltüntettünk ottlétünkről, utunk a filmes világ fővárosába, Sunnywoodba vezet. A történet további része azonban maradjon meg titokban, annyit érdemes csak tudni, hogy az Egyesült Államokon kívül megfordulunk majd még Kínában és Franciaországban is, sőt ellátogatunk a Furonra is, féktelen őrületünket pedig az embereken kívül földönkívüli katonák is rendszeresen megzavarják majd.
A játékban összesen 30 küldetés és 20 side mission vár ránk, az egyes helyszínek teljes kijátszásához pedig aktiválnunk kell a leszállókat, és össze kell gyűjtenünk minden rejtett tárgyat. A korábbi epizódokhoz hasonlóan az új rész is sandbox játékmenetet használ, melynek köszönhetően szabadon csavaroghatunk két küldetés között, és kedvünkre balhézhatunk is a városban.
Ez így leírva tök jól hangzik, a valóság azonban lehangolóra sikerült. Már az első pillanatban csalódást okoz a játék, hiába vették meg hozzá ugyanis az Unreal Engine 3.0-át, a grafika siralmasan gyenge lett. Sehol egy szép textúra, pár fényeffekten kívül semmi modern dolgot nem látni, olyan az egész, mintha valami gyenge DirectX 7-es vagy 8-as játékot tolnánk. Évekkel le vannak maradva a tisztelt Sandblax Games-es urak, egy iPhone játékban több poligont látni néha, de ami a legidegesítőbb, hogy UFO-s repülés közben látni, ahogy a pálya folyamatosan rajzolódik ki előttünk. Sorra jelennek meg a távolban a dolgok, a semmiből egyszer csak előtűnnek a fák és az utcaelemek, a járókelőket pedig csak akkor tudunk szétlézerezni, ha lentebb ereszkedünk, és lassítunk, hogy a játéknak legyen ideje minden betöltenie körénk.
Folyamatosan ugyanolyan embereket és autókat látni, a hangok gagyik, a beszélgetések pedig hamar érdektelenségbe fulladnak. A poénok erőltetettek, a viccesnek beállított, de unalmas, klisékkel teli párbeszédek pont az ellenkezőjét váltják ki annak, mint amire teremtették őket. Az egész design tehát úgy csapnivaló, ahogy van. Ezen kár szépíteni, biztos vagyok benne, hogy nincs olyan játékos, aki ne értene egyet velem abban, hogy tízszer, de százszor jobb játékot is ki lehetett volna hozni az ötletből.
A gameplay engem viszont mindezektől függetlenül órákra képes volt lekötni. Embereket kínozni klassz dolog, számolatlanul ölhetjük az ártatlanokat, a fegyverek viccesek és ötletesek, jól el lehet tehát szórakozni a játékkal. Telekinézissel a levegőbe emelhetünk bárkit, dobálhatjuk az autókat, lehet olvasni az emberek gondolatában, sőt egy gombnyomással belebújhatunk bármely járókelő bőrébe. Jópofa ötletek vannak, ám sajnos a lehetőségek végesek, így egy idő után már semmi meglepetést nem tud okozni a játék. A stukkerek viszont nagyon királyok, a sima nagyfeszültségű sokkolón és robbanó töltényeket kilövő fegyveren kívül van időmegállító kütyünk, anális vizsgálónk (!!!) és többek közt egy olyan találmányunk is, ami egy hatalmas húsevő növényt hív elő a talajból. Imádni valóan beteg az összes!
A korábbi Destroy All Humans! részek messze jobbak voltak, ám a botrányosan rossz csomagolás alatt azért itt is felfedezhető az a különleges hangulat, mely nincs meg egyik más játékban sem. Csészealjjal utazás, tömegpusztítás, leszámolás és emberkínzás, megfűszerezve egy nagy adag perverzióval, némi fekete humorral, és egy mokkáskanálnyi őrülettel. Gonosz földönkívülinek lenni igenis jó.
A sorozat első részében Crypto 137 érkezett a Földre, feladata pedig nem más volt, mint a fogságba esett Crypto 136 kiszabadítása, és a furon invázió előkészítése. 1957-et írtunk akkor, azóta majdnem húsz év telt el, most pedig Crypto 139 bőrébe bújva kell folytatnunk azt, amit elődeink elkezdtek. Cikkünk alanya, a Destroy All Humans! sorozat legújabb része igen rögös utat járt be, mire megérkezett hozzánk, Amerikában ugyanis már tavaly decemberben kiadták az Xbox-os verziót. Európában jelentős késéssel, csak február közepén jelent meg a játék, a régiózáras kiadásnak köszönhetően pedig esély sem volt, hogy idő előtt berendeljünk egyet az eBay-ről – de öröm az ürömben, hogy a PAL régió legalább kapott Playstation 3-as átiratot is. Sokat vártunk rá, de végül csak befutott a játék, lássuk hát, hogy milyen lett!
Miután 138 részegen rázuhant űrhajójával egy kaszinóra, Pox ismét klónozta az öreg Cryptot, így esett meg az, hogy a Destroy All Humans! Path of Furonban a 139-es számú fickót irányíthatjuk. A Las Vegasról mintázott Las Paradisoban kezdünk tehát, ahol hősünk immáron boldog kaszinótulajdonosként gyűjti be a hozzá látogató turisták pénzét és DNS-ét. Innen indul az újabb nagy kaland, először összebalhézunk a helyi maffiával, majd miután kiosztottuk a nehéz fiúkat, és minden bizonyítékot eltüntettünk ottlétünkről, utunk a filmes világ fővárosába, Sunnywoodba vezet. A történet további része azonban maradjon meg titokban, annyit érdemes csak tudni, hogy az Egyesült Államokon kívül megfordulunk majd még Kínában és Franciaországban is, sőt ellátogatunk a Furonra is, féktelen őrületünket pedig az embereken kívül földönkívüli katonák is rendszeresen megzavarják majd.
A játékban összesen 30 küldetés és 20 side mission vár ránk, az egyes helyszínek teljes kijátszásához pedig aktiválnunk kell a leszállókat, és össze kell gyűjtenünk minden rejtett tárgyat. A korábbi epizódokhoz hasonlóan az új rész is sandbox játékmenetet használ, melynek köszönhetően szabadon csavaroghatunk két küldetés között, és kedvünkre balhézhatunk is a városban.
Ez így leírva tök jól hangzik, a valóság azonban lehangolóra sikerült. Már az első pillanatban csalódást okoz a játék, hiába vették meg hozzá ugyanis az Unreal Engine 3.0-át, a grafika siralmasan gyenge lett. Sehol egy szép textúra, pár fényeffekten kívül semmi modern dolgot nem látni, olyan az egész, mintha valami gyenge DirectX 7-es vagy 8-as játékot tolnánk. Évekkel le vannak maradva a tisztelt Sandblax Games-es urak, egy iPhone játékban több poligont látni néha, de ami a legidegesítőbb, hogy UFO-s repülés közben látni, ahogy a pálya folyamatosan rajzolódik ki előttünk. Sorra jelennek meg a távolban a dolgok, a semmiből egyszer csak előtűnnek a fák és az utcaelemek, a járókelőket pedig csak akkor tudunk szétlézerezni, ha lentebb ereszkedünk, és lassítunk, hogy a játéknak legyen ideje minden betöltenie körénk.
Folyamatosan ugyanolyan embereket és autókat látni, a hangok gagyik, a beszélgetések pedig hamar érdektelenségbe fulladnak. A poénok erőltetettek, a viccesnek beállított, de unalmas, klisékkel teli párbeszédek pont az ellenkezőjét váltják ki annak, mint amire teremtették őket. Az egész design tehát úgy csapnivaló, ahogy van. Ezen kár szépíteni, biztos vagyok benne, hogy nincs olyan játékos, aki ne értene egyet velem abban, hogy tízszer, de százszor jobb játékot is ki lehetett volna hozni az ötletből.
A gameplay engem viszont mindezektől függetlenül órákra képes volt lekötni. Embereket kínozni klassz dolog, számolatlanul ölhetjük az ártatlanokat, a fegyverek viccesek és ötletesek, jól el lehet tehát szórakozni a játékkal. Telekinézissel a levegőbe emelhetünk bárkit, dobálhatjuk az autókat, lehet olvasni az emberek gondolatában, sőt egy gombnyomással belebújhatunk bármely járókelő bőrébe. Jópofa ötletek vannak, ám sajnos a lehetőségek végesek, így egy idő után már semmi meglepetést nem tud okozni a játék. A stukkerek viszont nagyon királyok, a sima nagyfeszültségű sokkolón és robbanó töltényeket kilövő fegyveren kívül van időmegállító kütyünk, anális vizsgálónk (!!!) és többek közt egy olyan találmányunk is, ami egy hatalmas húsevő növényt hív elő a talajból. Imádni valóan beteg az összes!
A korábbi Destroy All Humans! részek messze jobbak voltak, ám a botrányosan rossz csomagolás alatt azért itt is felfedezhető az a különleges hangulat, mely nincs meg egyik más játékban sem. Csészealjjal utazás, tömegpusztítás, leszámolás és emberkínzás, megfűszerezve egy nagy adag perverzióval, némi fekete humorral, és egy mokkáskanálnyi őrülettel. Gonosz földönkívülinek lenni igenis jó.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.