Baldurs Gate: Dark Alliance 2 Teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2004. február 4.
Nem hittem volna soha, hogy egy vérbeli, klasszikus rpg kalandjátékból egyszercsak Diablo klónt készítenek... De megtörtént! Sőt! Inmáron a második részéhez is ért a Baldur˙s Gate: Dark Alliance

  Mennyire boldog lenne Tolkien, ha láthatta volna, hogy élete művéből a Gyűrűk Urából milyen fantasztikus filmadaptációt csináltak. Ugyancsak mekkora büszkeséggel töltötte volna el, ha megélhette volna, hogy az általa csak egy mesének írt történetből milyen hullámok indultak el. Hogy mire gondolok? Nem másra, mint a szerepjátékok csodálatos élményére, változatosságára és utánozhatatlan szórakozására, amit csak azok érthetnek meg, akik már próbálták. Biztos sokan vannak, akik tudják, de azért leírom, -hátha néhányan nem- hogy a Tolkien által megírt trilógia volt az, ami megalkotta a fantasy alapjait, amiből később az első szerepjátékot is megalkották. A D&D (Dungeons&Dragons) volt az első hivatalos szerepjáték, aminek természetesen az első saját világa Middle Earth volt, vagyis Középfölde. A játék hatalmas sikernek örvendezhetett, nem is csoda, hogy ennek példájára egyre csak nyomták ki a hasonló vagy éppen teljesen eltérő rpg világokat. Az egyik ilyen –talán a leghíresebb is- a Forgotten Realms, amiről biztosan sokan tudják, de jó pár tényezőben kapcsolódik Középföldéhez. Érdekes módon a legtöbb számítógépes „szerepjátékot” ebből a világból merítve készítették el. Az egyik leghíresebb ezek közül a Baldur’s Gate, aminek a konzolos folytatását a Dark Alliance-et veszzük most nagyító alá, de abból is a második részt, ami annyira új még, hogy szinte forr alatta a levegő… ;)

 

  A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött: hőseink eltűntek az Onyx toronyban és a kezdő képsorokból erőteljesen úgy tűnik, hogy mindaz, amiért eddig harcoltunk egyfajta erőteljes cigaretta „szívásba” ment át. De mindez csak a kezdet, hiszen miután ezt más vándorozó hősök is megtudták csoportosan meneteltek Baldur’s Gate-be, hogy találkozzanak az elkerülhetetlen sorsukkal. Mint tudjuk, a gonosz erőit nem lehet olyan könnyen elpusztítani a könnyen elcsábuló emberek és gonosz szolgáik mindig találnak utat arra, hogy végtelen romlottságukkal a felszínre törjenek és bepróbálkozzanak a világ elpusztításával, vagy éppen átalakításával… Egyébként csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy ezeknek a gonoszoknak miért jó az, ha nem süt a nap, a természet nem zöldell a tavaszi szellőben, ha az emberek elpusztulnak és a sötétségbe borult világot csupa szörnyek terítik be!!! Ez mire jó? Mi értelme van így mindennek? Na mindegy… szóval a lényeg az a, hogy megint feltűnt a gonoszság csírája, de szerencsére az ősi egyensúllyal azért még mindig minden rendben van, úgyhogy lesznek megint hősök, kik ezt meg akarják akadályozni, és ha mi vagyunk azok, akik irányítják őket a játék során, akkor a gonoszságnak megint szembe kell majd néznie a szívás gondolatával!!! J

 

Akkor vegyük most sorra, hogy kik közül választhatunk majd, hosszú írtással teli utunk során:

 

Borador „Aranykéz” ;) – A törp tolvaj

 

  Borador nem más, mint egy kincsvadász, aki csak azért vállal el mindenféle kalandokat, hogy a kincs, ami mindenek felett a legfontosabb neki, biztosítva legyen a számára. Borador nem igazán szokott beszélni a múltjáról és arról, hogy honnan jött, mint ahogy azt, hogy melyik törp klánhoz tartozik is mély homály fedi…

 

  Borador egy rendkívüli harcos aki a legjobban nyílpuskával szeret küzdeni. Rengeteg kincskereséssel kapcsolatos képességgel rendelkezik, amik segítik abban, hogy még idejében észrevegye a különböző csapdákat, a ládák titkos és kincses ládák nyitásával kapcsolatos képességeiről nem is beszélve. Természetesen mivel törp, ezért jól ért a robbanószerekhez is. Nem használhat pajzsokat, közepes és nehéz páncélzatot, ezenkívül nagyobb fegyvereket és íjakat sem anélkül, hogy megtanulná a használatukat…

Allessia Hitkalapács ;) – Helm papja

 

  Allessia, Helm (ismerős valahonnan? ;) ) dicső papja a gyengék védelmezője és hívők örzője. Az ő kalandozásainak nem más az oka, minthogy biztosítja a rendjének Helm templomának az anyagi szükségleteit, és hogy megvédje azokat, akiknek védelemre van szükségük. Rögtön miután meghallotta a Baldur’s Gate-nél történt gondokat elindult, hogy pallosa és hite erejével rendet rakjon ott, ahol rendetlenség van… ;)

  Allessia rendkívül erős harcos a közeli küzdelmekben ezenkívül rengeteg védekező varázslatot is meg tud tanulni. Bármilyen páncélt vagy pajzsot hordhat, de a nagyobb fegyvereket és íjat csak akkor használhat miután megtanulta a használatuk csínját bínját…

 

Ysuran Auondril – Az elf Nekromata

 

  A misztikus Ysurannak nem sok emléke van, amiről mesélni tudna… azon kívül, hogy elfordult a hozzá hasonló moonelf-ektől… Nagy hatalmú nekromata ő, aki a halottaknak parancsol és félelmetes sötét mágiájával sok kellemetlenséget tud majd okozni a gonosz erejeinek. Azért utazott Baldur’s Gate-be, hogy a nagyhatalmú varázslóval Omduillal beszélhessen, aki segíthet neki az emlékei felidézésében. Ekkor értesül arról, hogy a várost nagy veszély fenyegeti…

 

  Ysuran annak ellenére, hogy potenciális varázslat használó és eleinte gyengék a harci képességei az egyik legveszélyesebb ellenféllé tud válni majd! Ysuran, mint nekromata minden élettel és halállal kapcsolatos varázslat mestere, legyen szó gyilkolásról, felélesztésről, vagy energiák átalakításáról! De nem tud tűz és villám varázslatokat használni, ezenkívül semmilyen páncélt hordani vagy nagyobb fegyverekkel, íjakkal küzdeni, anélkül, hogy megtanulná azokat…

 

Vhaidra Uoswiir – A sötét elf

 

  Vhaidra elmenekült Menzoberranzanból, (ismerős? ;) ) mikor a házát más rivalizáló nemes házak támadták meg, különböző aljas módszerekkel, ami fajuk sajátossága. Vhaidra egyedül maradva azért adta fejét a kalandozásnak, hogy a már így is halálos önvédelmi harctudását tovább fejlessze. Titokban arra készül, hogy visszatérhessen otthonába és véres bosszúját véghez vihesse. De nem is tudhatja, hogy Baldur’s Gate-ben már várni fog rá, házbeli féltestvére Ulua…

 

  Mint sötét elf, Vhaidra rengeteg harci képesség tudója és gyors tanulója. Rendkívüli reflexeinek és képességeinek köszönhetően nem igazán van szüksége pajzsokra és páncélokra, mint ahogy nagyobb fegyverekre sem. De ha szükség van rájuk, meg tudja tanulni a használatukat…

 

Dorn Olvasómedve ;) – Az ember barbár

 

  Dorn egy hihetelenül masszív, erős, izmos, rendkívüli harci tudással rendelkező barbár, ami minden hozzá hasonló nyugaton élő barbár törzs lakójának sajátossága. Kalandozásainak a célja nem más, mint a dicsőség és az elismerés fajtársaitól…

 

  Dorn erőssége a közelharc, amit bármilyen fegyverrel képes megvívni. Egyedül a nehéz páncélzat használatát kell megtanulnia.

 

  Hm… szóval ezek az emberkék fognak fellépni a gonoszok szövetsége ellen! Annak ellenére, hogy így első ránézésre nem igazán tűnnek eredetinek a hősök, azért érdemes mélyebben belevetni magunkat a játékba. Már csak azért is, mert minden egyes karakterrel egy kicsit másképpen alakul majd a történet. Hol is kezdjem? Szóval a játékról, mindent kimerítő leírást nehéz lenne írni, mivel mégiscsak egy (nagyvonalakban) szerepjátékkal van dolgunk ráadásul a hosszabbik fajtából, úgyhogy ebbe inkább nem mennék bele. Inkább csak nagyjából mondanám el a szerény véleményemet.

 

  Először is le kell szögezni, hogy a nagysikerű Baldur’s Gate sorozatból ezúttal egy Diablo klónt készítettek a Interplaynél. Hogy ez mire volt jó? Nem igazán tudom, hiszen a nagy királlyal senki de senki sem veheti fel a versenyt. De mivel konzolokra készült a játék, ezért bepróbálkoztak vele. A játék menete teljesen Diablo-klón de sajnos ezek közül sem a jobbik fajta. Hogy miért? Azért, mert sem grafikában, sem pedig a játék menetében nem veszi fel vele a versenyt, pedig már 2004-et írunk ugyebár. Míg a Diablo képes volt arra, hogy órákon, napokon és heteken keresztül fejtörésre és újra és újra elölről kezdésre késztesse a játékosokat, hihetetlenül összetett képesség rendszere miatt. Míg a kombinációk minden egyes karakternél végtelenek voltak, addig a DA2-ben ez csak nagyvonalakban található meg. Minden egyes karakternek vannak közös képességeik, amik mellett természetesen kasztonként megtalálhatóak az egyedi képességek illetve varázslatok is. Elég csak pár órát játszanunk ahhoz, hogy felismerjük melyek azok a létfontosságú képességek és varázslatok, amikbe érdemes pontokat ölnünk és természetesen itt is az a helyzet, mint a Diablo-nál, jól meg kell gondolnunk, hogy miket fejlesztünk. Nem érdemes mindenbe beleadni pontot, mert akkor a vége felé már nem leszünk ütőképesek. Jól át kell olvasnunk, hogy melyik képesség mire jó és már rögtön az elején el kell döntenünk, hogy merre felé fogjuk fejleszteni a karaktert. Nekem az a véleményem, hogy elég csak 4-5 erősebb varázslattal foglalkozni a fejlesztés terén, amiket maximumra ki tudunk nyomni és emellett eldönteni, hogy milyen fajta páncélzattal és fegyverrel szeretnénk küzdeni. Ha ezek meg vannak, akkor már gond nélkül tudjuk tápolni a karakterünket.

 

  A játék menete rendkívül egyszerű. Megyünk előre, hentelünk, mint a gép, fejlődünk, tápolunk, felveszünk, eladunk, vásárolunk, rekord sebességgel nyomatjuk a healing és mana potion-öket, küldetéseket csinálunk meg stb. A gond csak az, hogy míg a Diablo-ban fegyverek felfoghatatlan mennyiségével találkozhattunk, a páncélokról, rare itemekről, set páncélokról nem is beszélve. Addig itt a választék elég silány…

 

  De hogy jót is mondjunk a játékról. A grafika nagyon szép, (de szerintem nem szebb, mint a Dio-é, ami elég szégyen) 3d-s minden, tehát tudjuk forgatni a játékot, illetve egyet zoomolni is tudunk. Nem találunk töménytelen mennyiségben varázs tárgyakat, erre csak igen ritkán kerül sor. Viszont itt is vannak drágák és egyéb kövek, amiket beletápolva a fegyvereinkbe, páncélokba illetve gyűrűkbe, nyakláncokba saját magunk dönthetjük el, hogy milyen varázscuccot csinlájunk belőle. Igaz ez is a Diablo-ból van nyúlva…

 

 

  Mindannyian tudjuk, hogy a Diablo az eredeti szerepjátékokból vette a legjobb alapötleteket és ezeket vegyítette egy rpg-nek csak nagyvonalakban nevezhető játékstílussal. Inkább csak az irtáson és tápoláson volt a hangsúly! Ezért is köszönhető az a nagy siker, ami körülveszi ezt a játékot. De nagy hibát követ el az, aki ezt megpróbálja utánozni, mert majdnem biztos, hogy halálra lesz ítélve a gém. Sajnos a DA2 készítői is ezzel próbálkoztak meg kisebb nagyobb sikerrel. Maga a játék kellemes, csak nem szárnyalja túl a nagy elődöt még akkor sem, ha a játék tartalmaz pár eredeti ötletet. Viszont abban biztosak lehetünk, hogy hosszú órákra le fog minket kötni és ha szeretjük ezt a stílust, akkor nem fogunk addig nyugodni, amíg minden karakterrel végig nem nyomjuk. Tehát tulajdonképpen egy erősen jó játékkal van dolgunk, de nem  a legjobbal, mert azt már ebben a stílusban jó pár éve elkészítették, lett egy második része is és remélhetőleg már készül a harmadik rész is…

 

  A véleményem röviden annyi, hogy aki a Diablóval próbál versenyezni, nagyon-nagy fába vágja a fejszéjét. Megpróbálták… Nem sikerült… De legalább megpróbálták… ;)

1.
BDK1997
Sztem a sima Baldur's Gate jobb volt!:S

Szerintem!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...