Knights Contract teszt

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 10.
  • knights contract, teszt, xbox 360
Link másolása
A fekete halál rendíthetetlenül tombol a középkori Európában; temetetlen holtak égő füstje marja a torkunkat, a dögvész megfertőz mindenkit, fiút és nőt, koldust és királyfit egyaránt. Boszorkányok átka ez, ám ha valaki halhatatlan, még megállíthatja az elemésztő rontást, olyan időkben, amikor Isten elfordult tőlünk.

Heinrich Hoffman jó alattvaló módjára hányta kardélre, amit ura, Faust megparancsolt neki; ártatlanok vérét ontotta, boszorkányság vádjával küldte máglyára a pestisért felelős személyeket szerte a Nyugat-Római Birodalomban. A felelősöket az ördöggel hálók között kereste, hiszen kiket is okolhatott volna a fertőzés elharapózásáért, mint a boszorkányokat. Hitték, hogy ha a sötét mágia képviselői erőszakos megtisztulásban részesednek, megszűnik a csúfos fertőzés. A tokiói Game Republic nem rendelkezik éppen makulátlan felhozatallal, elég csak a selejtes Clash of the Titanst és a némileg fogyaszthatóbb Majin and the Forsaken Kingdomst felhozni. Ettől persze a Namco Bandai bepróbálkozott egy, a férfi és nő közös kalandjait elmesélő Knights Contracttal, ha már az Enslavedben ez a felállás olyan szépen muzsikált. Nos, hiába agyatlanul brutális Henrichünk, és hiába mennénk el szárazon Gretchen hátsóját megpillantva, jelen opus attól még a minőségi teszteken indokolatlanul átcsusszant abortuszszökevény. 
 

Egy olyan bigottan vallásos népet megvezetni és mindent a Sátánra kenni nem is annyira nehéz, elég csak némi anyagi hozzájárulás az egyháznak és cserébe minden istenfélőbe azt sulykolják a vasárnapi misén, hogy mindenről a feszülettel maszturbáló boszorkányok tehetnek. A zsarnok Faust sok éven át az orruknál fogva vezette Európa polgárait és köztük Heinrichet is, ám hamarosan kiderült, hogy az igazi gonosz az ő maga, aki kihasználta a szenvedő birodalmat arra, hogy saját, kicsinyes terve révén hatalomra jusson. Miközben a hóhér szerepben tetszelgő Heinrich igyekezett Gretchen nyakacskáját kettészelni, a lány utolsó erejével megátkozta a lovagot: örök halhatatlansággal sújtotta. Idővel persze hősünk megneszeli, hogy Faust csak a bolondját járatta vele, s évekkel később újra találkozik Gretchen reinkarnációjával, aki ezúttal egy formás menyecske képében tetszeleg. Sorsuk összefonódik: férfiúnk meg kívánja törni átkot, halálát keresi, míg a banya védeni szeretné madárcsontozatát, s erre a célra a tömény izommal, ám kevés gógyival megáldott Heinrich pont megfelel. Persze a sötét középkorban ekkor már több túlvilági lény járja a mocskos utcákat, mint élő, fekete mágiával üzérkedő konkurens boszik saját területeket uralnak, minden métely tetején pedig ott csücsül a diadalittas Faust. Lesz itt tennivaló dögivel. 
 

A Knights Contract alapfelállása érdekes: sötét-fantasy világ, bevonva a boszorkányságot, a démonokat és a szinte véget nem érő gyilokparádét, köszönhetően a hack ’n slash műfaji besorolásnak. Jó ötletnek bizonyult elcsaklizni a Ninja Theory ötletét is, hiszen, ha a magunk biztonságáért nem is, de a női társunk seggéért is nekünk kell felelnünk. Lehetne élvezni, csodálni, avagy szeretni a történetet és a koncepciót, de maga a játék szépen tönkre is teszi a kezdeti lelkesedésünket. A két karakter összjátéka még adja magát: Heinrich szerint csak a nyers acél tehet pontot minden kényelmetlenség végére, de a mágikus lények erejének leapasztásában Gretchen is kiveszi a részét, s elég sűrűn útbaigazítja hősünket, amire szüksége is van, elvégre nélküle semmire sem menne. A helyszínek témája, hangulata magáért beszél, ám ha a játékmenet még elviselhetőbb lenne egy fokkal, az adna egy ösztönző lökést a legedzettebb játékosok számára is. De nem így van, nagyon nem: az unalom és a frusztráció újabb arca tárul elénk. Fura, vajon ott a Game Republicnál csukott szemmel dolgoznak? Láttak már ők egy God of Wart, vagy egy Castlevaniát?
 

A játék teljesen lineáris ütemben halad előre – nincs is ezzel baj, nem szeretünk labirintusban bóklászni –, akciójáték révén nem hoz szégyent a nevére, lesznek csetepaték, kínosan nagy számban is. Heinrichet terelgetve maga a harc sekélyes, önismétlő és korlátozottan változatos repertoárt vonultat fel. Hol vannak a több végigjátszásnál is még kiismerhetetlen Castlevania csodálatosan finomra hangolt speciális képességei? Ha már tucat számra döfködtük halálra a hullámokban érkező ellenséget, némi séta és sablonos történeti tekervények álcázzák a holt idő reménytelenségét. A szörnyek minden tudat nélkül támadnak, s ha támadnak, eszünkbe ne jusson vagdalkozni, előbb-utóbb rövid szünetet tartanak, amikor mi is bevihetjük a magunk találatát – ezt megfogadva pedig nincs is különösebb kihívás a játékban. Az már inkább bosszantó, hogy a páncélokról olyan szinten pattan le kardunk, ami megakasztja hősünk lendületét, ezek a szemetek annyira imádnak védekezni, hogy az ujjunk begörcsöl. Nem, kérem, ez nem taktikai hozzáállás, hisszük vagy nem, ide tényleg nyers erő kell
 

Aztán persze a Gretchentől kölcsönvett mágikus erőnket is bevethetjük a kontroller ravaszát meghúzva és a kívánt akciógombot lenyomva, némileg látványosan visszasegítve ezzel ellenfeleinket a pokol bugyraiba. Olykor ágak hálózzák körbe a szerencsétleneket, máskor baráti csápok ragadnak ki egy szeletet rágós húsukból, ráadásul a varázslatok fejleszthetőek is az elhullott rémségek után nyert tapasztalati pontokat gyűjtögetve. Több szinten át tápolhatjuk a hatféle mágikus csapás mindegyikét, a jobb ravasszal pedig saját magunk megerősítésére fordíthatunk némi ideiglenes szemfényvesztést, olykor durvább erőt és gyorsaságot eredményezve. Amire szükség is van, elvégre Heinrich alapjáraton eléggé lomha, így aztán sokszor fűbe is harap, de mivel elvileg halhatatlan, újra nekifuthat egy gombnyomásra a nehézségeknek, szóval ennyit az örök életről. Aztán lehet félni attól is, hogy a kusza csaták közepette a leányzó nehogy elhalálozzon, mert a gaz bestiák előszeretettel spécizik ki őkelmét is, így aztán kezünket összetéve reménykedhetünk abban, hogy még idejében odaér a megmentője. 
 

Szintén érthetetlen, hogy ha mi egyszer halhatatlanok vagyunk, akkor Gretchen miért olyan nebáncsvirág, aki mindig akkor leheli ki a lelkét, amikor nem kéne. Amúgy a legnagyobb harcok közepette sem csinál semmit: fut körbe és körbe, szemléli a tájat, sminkeli magát, reszeli a körmét, pakolást tesz az arcára a holt fenevadak belsőségeiből. Néha véletlenül elsüt egy varázslatot, de ennyi, nem sokat segít, erre már az elején rájövünk. Az Enslaved főhősnője legalább elvonta a mech-ek figyelmét, a Knights Contract-béli megfelelője inkább a mi bosszantásunkra specializálódott. Ha nem vagy a közelben és nem véded meg, számtalanszor újra kell kezdened az adott szakaszt. Ugyan Heinrich a szorult helyzetben képes kezébe kapni és elfutni vele oda, ahol úgy-ahogy biztonságos a helyzet, de amint letetted, kezdődik minden elölről. Gretchen tipikusan az az üresfejű muff, aki ha a modern korban élne, csak arra lenne jó, hogy a mellékhelységben megejtett rövid, tömör aktus után lepattintsd, és ne gondolj rá többé – az lenne a legnagyobb baromság, ha huzamosabb ideig vele kéne lenned. Idegesítő, na.
 

De az intelligenciával nemcsak Gretchen áll hadilábon, hanem az ellenség is. Egyetlen kiváló adottságokkal rendelkeznek: szeretik a női nemet és előszeretettel cuppannak rá. De komolyan, néhányszor le is döbbenünk: ott állunk velük szemben, zihálva és kihívóan, erre se szó, se beszéd, elrohannak mellettünk, hogy karmaikat a lány húsába mélyesszék. Minden egyéb tekintetben hozzák az alsó határt: agyuk kikapcsol bizonyos időközönként, némán várják, míg feldaraboljuk testvérkéiket, s ők is kivárják a sorukat. A főellenségekkel vívott harc sem emelkedik eposzi magasságokba: a nagyobb szakaszok legvégén mindig vár minket egy nagyobb teremtmény, ahol már van némi kihívás. Nem ütnek fürgén, inkább ritkábban, de akkor nagyobbat, ha viszont folyamatosan mozgásban vagyunk, nem érhet baj, de ez utóbbi cselekvés ugye Heinrich esetében eléggé megterhelő feladat. Amíg nyugi van, csapkodhatjuk ezerrel, majd kisvártatva szépen ki is végezhetjük QTE-momentumok alkalmával, felkapaszkodva a bestia testére és közelről adva meg a kegyelemdöféseket. Ha egyszer is csorba esik reflexeinken, a dromedár ledob a hátáról, majd regenerálhatjuk életerőnket. A kudarc szokatlanul is kimutatja oroszlánkörmeit, tényleg arról van szó, hogy a játékos meddig bírja idegekkel. 


A kiismerhető pályatervezés mellett még a grafika is átlag alatti, ha nem lett volna elég a siralmakból. A textúrák szörnyen elnagyoltak, a karaktermodellek a két főhősön kívül sem mondhatóak elfogadhatónak, tetejébe még a framerate sem igazán stabil. Hiányoznak az igazán szép effektek, túl foghíjas, túlontúl szögletes az egész játék. A zenei aláfestés összességében kellemes, ámbár nincsenek olyan élvezetes dumák a civakodó hősök között, mint amilyeneket az Enslavedben annyira imádtunk. Hiába próbáltak a japánok egy igazán delejes sztorit összehozni, ha a rendezés túl vontatott és csiszolatlan. A kooperatív játékmód magáért kiállt, ám erre sajnos nincs lehetőség, pedig ez még elvitte volna a hátán a Knights Contractot, mert akkor ugye nem kellene folyton Gretchenre figyelnünk. Durván kihagyott ziccer ez is. 


Minden egyéb szó a cikkben immáron durván rabolná az olvasók idejét és a miénket is, elvégre az újabb Game Republic gyöngyszem ezt nem érdemelné meg. Nem lehetünk eléggé elfogultak a történettel és a háttérvilággal kapcsolatban, ebből több jó is kisülhetett volna, ha a két karakter duója értő kezekbe kerül. A Knights Contract egy nyomorúságos élménnyel kecsegtető valami, aki megpróbált a nagyok szélárnyékában maradni, holott ereje lenne hozzá, hogy a pestisből fanfárszólamok közepette, angyalszárnyakon felemelkedjen. Vagy nem engedték, vagy valaki hazudik a fejlesztőstúdióban és tehetség hiányában a programozók oklevelét a feketepiacon szerezték be. Mi az utóbbira tippelünk. 

14.
14.
molnarlolo
Ilyen játék helyett kéne letesztelni a motrstorm apocalypset... :/
13.
13.
Mortis
Tényleg hatalmas kihagyott ziccer. Imádom ezt a korszakot övező sötét, túlmisztifikált légkört és már nagyon várok belőle egy hatalmas, eposzi magasságokba eljutó játékot. Ez sem most lesz.


A trailer hangulatos, de rosszul összerakott.
12.
12.
Hunt€r
Azt hittem hogy valami Witcher-hez vagy Dragon Age-hez hasonló játék lesz.
11.
11.
Berencsit
#10: tisztára mintha a volt matektanáromat irtad volna most le... ne változzon semmi, jó ez így! :D
10.
10.
Ragnarök
Engem csak az tud frusztrálni, hogy minden egyes játékot nagy emlőkkel és kerek hátsóval megáldott, modell alkatú kancákkal akarnak eladni.

Ha egy kib*szott boszorkány a főszereplő, akkor kérem, legyen görbe a háta, rohadó hús a testén és övezze sötétség...

Franchise ftw.
9.
9.
Stack
A videó szerintem is hangulatos és szép lett.
8.
8.
csak amiatt, hogy legyen a játék "érdemeit" is éltető hozzászólás, a videó kifejezetten jó lett... :D
7.
7.
bali182
Miicsoda? Ez a kalap sz*r Goethe Faust-ját próbálja feldolgozni? Eddig csak a grafikán nevettem, de ha tényleg ez a történet, akkor ez már túlmutat a nevetségesen... Mélyen sajnálom a kulturálatlan hozzászólást, de ez a játék ahogy látom súrolja a City Interactive-os szintet...
6.
6.
NECROSMOKE
Pedig a tréjler alapján valami komolyabb gémnek gondoltam.De 1 demót kiprobálnám.
5.
5.
Apostol360
hát én ahogy elolvastam a tesztet...bár sztem azt meg se kellet volna említeni h hülye az mesterséges intelligencia...most pl.: Bulletbe áll a társam mellettem miközben engem hátulról ütelegnek.... Szal még az lenne a legkisebb gond....am jó teszt lett ,bár nem tom mostanába semmi jó game nincs h ilyen gameket teszteltek?
4.
4.
menjapipaba
Lehet, hogy annyira már nem értenek a játékfejlesztéshez.
3.
3.
Berencsit
#2: hát ja. pedig tényleg sokkal többet kihozhattak volna belőle. az ötlet jóvolt, csak a megvalósítás egy rakás szar. remélem senkit se sértettem meg vele. :)
2.
2.
Dark_Temptation
#1: kérdés, hogy ha csak ennyit foglalkoztak vele akkor mi értelme volt kiadni?..... nagyon szeretem az ilyen szar játékokat.... és még csodálkoznak, hogy nincs bevétel...
1.
1.
Berencsit
A játék értékelése 4.3. na ezzel teljes mértékben egyetértek. sokkal többet is kilehetett volna ebböl hozni, csak látszik mennyit foglalkozttak vele a fejlesztők.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...