The 3rd Birthday teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2011. május 8.
  • psp, teszt, the 3rd birthday
Link másolása
Aya Brea 11 éve akasztotta szögre a gránátvetőjét, és az óta nem is adott hírt magáról. 2007-ben azonban ismét forrni kezdett a franchise körül a levegő, beharangozták a The 3rd Birthday címre keresztelt harmadik részt, ami végül 2010 decemberében PSP-n materializálódott, első körben csak Japániában, de pár napja már a felkelő nap országán kívül is pörgethetjük.

Az előző részek tartalmából: a nagyközönség 1998-ban ismerkedhetett meg a fent nevezett, a részben japán származása ellenére is szőke hajú, New York-i nyomozónővel, akire egy randi során rontott rá a frissen öntudatra ébredt nemezise, a rég elhunyt testvére donorszerveiben evolúciós szintet lépett mitokondrium. Az első ember (erre utal az Éva név) óta szunnyadó, parazita sejtszervecske úgy döntött, már képes az emberi testen kívül is önálló életet kezdeni, sőt fertőzés útján lázadásra buzdította minden élő és holt szervezetben lakozó pajtását is. Aya szintén örökölt a húgától valamit, a jobb szaruhártyáját, és benne is felébredt a mitokondrium, de az ő esetében a gazdatest oldalára állt, változatos paraképességekkel, varázslatokkal támogatta a harcok során.


A Resident Evil sikerére ácsingózó Square érdekes horrorjátékot épített a Final Fantasy VIII motorja köré, megtartotta az RPG alapokat, így kizárólag a támadások között helyezkedhettünk – jobbára menekülhettünk – valós időben, és társak nélkül, egy szál magunkban puffogtathattunk a felénk özönlő mutáns hordákra. A szokatlan, roppant merész koncepció mindenesetre elég játékos szívét meghódította ahhoz, hogy mint gyakorlatilag minden Square-játék (még az olyan financiálisan sikertelenebbnek számítók is, mint a Vagrant Story), azonnal kultikus magaslatokba emelkedhessen. (Mellesleg az eredeti, klasszikus játék pár hete már tiszteletét tette PSN-en, PSP-re és PS3-ra is lecibálható.)


A folytatás nem váratott sokat magára, 2000-ben már a nyugati parton terelgethettük a torz fajzatok irtására szakosodott FBI-különítménynek dolgozó hősnőnket, nagyrészt egy titkos kormánybázison, ahol elszabadultak az ezúttal tudósok által szándékosan, harcászati célokra továbbfejlesztett szörnyikék. Itt bukkant fel a Fehér Ház megbízásából szimatoló magánkopó, Kyle Madigan is, akit Ayával együtt terített le Ámor kósza nyila. Ez követően a boldog párocska belebotlott egy Eve nevű, Aya sejtjeiből kitenyésztett, rá kísértetiesen hasonlító kislányba is, akit hősnőnk nem hivatalosan örökbefogadott, pontosabban nem minden alap nélkül, csak némi csúsztatással a húgaként kezdett rá hivatkozni. Eme plusz információk, bár nem elengedhetetlenül szükségesek, nem is haszontalanok azok számára, akik a cikk tárgyát képező harmadik résznél ugranak fejest a sorozatba, esetleg csak túl régen tolták végig az elődöket.


Aztán a Square-Enix bedobta a jó öreg tabula rasát… Aya 2010 karácsonyán elvesztette minden emlékezetét, miután a menyegzőjén szíve választottját és a fél násznépet lemészárolta egy meglepetésszerűen felbukkanó kommandós csapat, sőt ő maga is súlyos sebeket kapott (figyeled a Kill Bill párhuzamot?). Meglepő módon az őt ápolgató kormányszervezet, a CTI sem derített ki semmit a múltjáról, sem az FBI-os háttere, sem a korábbi, fél városokat romba döntő csatái nem szerepelnek az archívumokban, még a mitokondrium sem kerül szóba, persze az előző részeket vágó rajongók, ha nagyon úgy akarják, akár a sejtszervecske számlájára is írhatnak minden újabb természetfeletti jelenséget. Ugyanakkor a sztori a nagy szünet után akár egyfajta rebootnak, saját lábán megálló új kezdetnek is tekinthető. Aya múltjából csak pár jelenet erejéig kerül elő Kyle és Eve (végig testvérként emlegetve), ő pedig egy teljesen új képességet kap, ami egyszerre a történet magja és a játékmenet kulcsmotívuma: egyedüli emberként az akarata erejével képes térben és időben utazni, igaz nem fizikai valójában, csak a szellemével bármelyik múltbéli ember testét birtokba veheti.


Aya a CTI számára is elsősorban ez utóbbi miatt érdekes. A szervezet a belviszályaitól függően időnként zárkában tartja, veszélyes kísérleti állatként kezeli, mint A lény című film alanyát, máskor a legfőbb különleges ügynökeként küldi harcba a számára épített, tudását megsokszorozó, az Időzsaru moziból roppantul ismerős szerkezetben. Hősnőnk így múlt nélkül beletörődik a sorsába, sodródik az árral, az új életében új barátokat szerez, a „cég” főbb ügynökei, tudósok és katonák lassacskán az új családjává válnak.


A nagy konfliktus 2012 decemberében következik be. A Cloverfieldet megidéző képsorokon hatalmas csápok törnek a föld mélyéből az égbe, és gigantikus indákként ölelik körbe Manhattan felhőkarcolóit. A világ a találó „Bábel” nevet aggatja rájuk, senki nem tudja, hogy élő szervezetek-e, vagy csak „liftek”, mindenesetre kaptárként szolgálnak a belőlük végtelenül özönlő torz, dühöngő fenevadak számára. Ahogy telik az idő, a jelenség egyre több városban ismétlődik meg, két évre rá pedig beköszönt az a pillanat, amikor már szinte elérhető közelségbe kerül az emberiség totális megsemmisülése.


John Connor híján, minden más eszközből kifogyva a CTI a lényekhez bizonyos tekintetben hasonlónak tartott Ayát kezdi küldözgetni a múltba, hogy fontosabb kulcspontoknál beavatkozva megváltoztassa valahogy a jelent – ez a sok eltérő mélységű időugrás mellesleg gyakran a főbb szereplők halálával vagy éppen feltámadásával is jár. A helyzet fanyar komikuma, hogy mivel minden sikeres küldetés a benne élők emlékeivel együtt formálja át az egész a világot, hősnőnkön kívül senki és semmi nem érzékeli a változásokat, kézzelfogható bizonyítékok híján pedig egy ponton már maga Aya is elbizonytalanodik, hogy talán semmi sem valódi, csak a hagymázas rémálmai tréfálkoznak vele.


Miután az előző rész RPG-elemeket már csak nyomokban tartalmazó akciójátékká változott, a The 3rd Birthday tovább haladt a megkezdett úton, a tárgylistát és minden kalandelemet hátrahagyva lényegében egy külső nézetes, nyers lövöldévé vedlett át. Az irányítás nem rossz, analóggal mozoghatunk, az iránygombokkal a kamerát idomíthatjuk, az L segítségével foghatjuk célkeresztbe vagy váltogathatjuk a kiszemelt áldozatainkat, az R pedig a halált osztja. Tárazásra és fegyverváltásra a négyzet, vetődésre az X, gránátdobálásra pedig a kör van alapban beállítva. A háromszög talán a legérdekesebb, azzal aktiválhatjuk Aya új, különleges képességét, az Overdive-ot. Egyrészt bármikor, tetszés szerint átugorhatunk a fókuszba került NPC-kbe, többnyire velünk egy kötelékben harcoló katonákba, ez leginkább akkor hasznos, amikor nagyon lecsökken a HP-nk, egyfajta mentőöv, de érdemes beépítenünk a harci taktikánkba is, folyamatosan testből-testbe ugrálva több oldalról is támadhatunk, ami a főnököknél szinte elengedhetetlen, ráadásul egy idő után minden összecsapás szinte főnökharc lesz. Másrészt, ha feltornázunk egy sárga csíkot, ami egy ellenfél erre minél alkalmasabb fegyverrel, minél közelebbi, minél folyamatosabb ólommal pumpálásával noszogatható, a lénybe is Overdive-olhatunk, ez esetben azonban nem átvesszük az irányítását, hanem belülről robbantjuk szét. Legalábbis kezdetben ez azonnali kivégzés, igaz a szörnyek hamar kicombosodnak annyira, hogy több is kell nekik, mindenesetre a főnököknél még a végén is 5-öd, 6-od energiát vehetünk le egy-egy ilyen sikeres támadással.


A grafika felettébb impozáns, különösen a platformon, de ettől függetlenül az apró pályákon nem legeltethetjük nagyon a szemünket, sajnos hamar unalmassá válnak. A tereptárgyak jobbára felborult autók és fedezékként használható betontömbök, csata csatát követ, és az egyéb lehetőségeket nem nyújtó kopár terepet csak nagyon ritkán dobja fel egy-egy üdítő létramászás. Csupán a küldetések között, a bázisokon találkozhatunk csipetnyi kaland-beütéssel, de ez is kimerül három szobában, néhány párbeszédben, két számítógépben (igaz töménytelen háttérinfó van bennük), és talán tucatnyi tárgy megfogdosásában. A játék vége fele kerül még elő a tank és a helikopter. Ezekkel kétségtelenül jól lehet mókázni, annak ellenére is, hogy nem annyira nagy dolgok, a tank ugyanis menetképtelen, a helikopter pedig kötött pályán közlekedik, de mindkettő színt visz az akkorra már némileg monoton hentelésbe.


Ruhatárunk az első végigjátszás során meglehetősen sovány, a zimankós télen nem túl praktikus lenge bőr top és rojtozott farmer mellé csak ugyanezt választhatjuk egy kabátkával. Az viszont szintén a játék viszonylag eredetibb motívumai közé tartozik, hogy ezek a férfijátékosok nem kis örömére fokozatosan szakadnak le a takaros leányzóról. Az algoritmus ugyan nem túl bonyolult, meghatározott szakaszokat váltogat, és persze bizonyos ponton megáll. Állítólag mindez összefügg a védettségünkkel is, azaz minél kevesebb a gönc, annál nagyobb a sérülékenység, de ezt a játék számokkal nem erősíti meg, és véleményem szerint a különbség sem érzékelhető. Hasonló célból vetették be a Hexa Drive fejlesztői a rizikós „felnőtt” korhatár-besoroláshoz nagyban hozzájáruló, ugyanakkor a reklámkampányban is komoly szerepet kapott, mára elhíresült zuhany-jelenetet, amit az előzetes információkkal szemben szerencsére nem csak 50 megnyerés után lehet megnyitni (igaz állítólag akkor interaktívan kukkolhatunk).


A kevés gyűjtögetnivaló munícióban (ez pályán ritkán, lihegőben gyakran fordul elő) és DNA chipekben (ha jól láttam, ezeket az Overdive során birtokba vett embereknél találjuk véletlenszerűen) merül ki. A likvidált ellenfelek után még BP-t (bounty point) kapunk, amit kevés dologra költhetünk: ruhák foltozására, fegyverekre, fegyver bővítményekre és az első kipörgetés után csalásokra. A csúzlikkal nem szívesen legóztam, vannak a rendszernek hátrányai, például csak kellő mennyiségű használat (szintlépés) után vehetünk erősebb kiegészítőket vagy típusokat, továbbá bizonyos extrák (nem is feltétlenül azonos családból, mint például tárbővítésből) nem rakhatók fel egyszerre, de ez csak a megvásárlásuk után derül ki.


Leginkább a DNA táblánál bukkan még felszínre a szerepjáték-vonal, de megvallom őszintén, ehhez még kevesebb türelmem volt, mivel bosszantóan korlátozott. Kapunk egy 3x3-as lapot, arra pakolhatunk képességeket erősítő vagy éppen újakat nyújtó gömböket, amik mindig párban vagy hármasban alkotják a chipeket, fix orientációval (vagyis a forgatással sem játszhatunk, ha pont nem jön ki, amit szeretnénk, más irányúra kell várnunk). Én leginkább regeneráló gömböket pakoltam, plusz támadásnövelőt. Az izgalmasabb chipek (feltámasztás, lőszernövelés) később fordulnak csak elő, igaz akad olyan gömb is, ami a jobb és magasabb szintű chipek előfordulásának esélyét növeli, ha valaki nagyon rá akar menni erre a témára. Furcsamód akadnak ártalmas gömbök is (és nekem nem olyan különlegesekkel voltak párban, amikért „átkot” is bevállalna valaki, de a rendszer nyilván véletlenszerű), és valahogy mutációkat is ki lehet keverni, de ezt kerültem, ártalmas hozadékokkal járhat. Biztosan akad olyan, aki elszórakozik ezzel, és még mindig nem olyan bosszantó, mint az első két rész túlságosan limitált tárgylistája (ami állandó szortírozást, mérlegelést, szintén korlátozott ládákhoz zarándokutakat hozott magával), mindenesetre jobban értékeltem volna valami egyszerűbb, hagyományos fejlesztősdit.


Valószínű, hogy a The 3rd Birthday a túl radikális újításai miatt nem kevés Parasite Eve-rajongónak okoz csalódást: mást kapnak, mint amire számítanak. Messze nem tökéletes, de minden hibájával, hiányosságával együtt is remek akciójáték, és kétségtelenül bérelt helye van a PSP anyagok krémjében.

12.
12.
reptile110
#10: nézz youtubon videót róla :)
10.
10.
rémond
Köszönöm a tippeket, de nem megy.Már a falra mászok ettől a pályától.Ha valakinek van mentése a pálya után és elküldené a remusz11@citromail.hu ra nagyon megköszönném.Feladtam! Már úgy vagyok vele, hogy inkább letörlöm de nem kínlódok vele többet. Segítségeteket előre is köszönöm.
9.
9.
rémond
Sziasztok! Sikerült "beszereznem" nekem is ezt a játékot, de elakadtam vele.
A közepe táján lehetek. Van egy aréna, benne egy pufi szörny és valami fehér mini tornádók támadnak. Hiába lövöm a szörnyet, nem fogy az életereje. Nyilván tovább lehet vinni valahogy de még nem jöttem rá Örülnék és megköszönném ha valaki elárulná a megoldást.Előre is köszönöm!
8.
8.
Neo1989
nem egy rossz alkotás de e ps3 szintjét nem üti meg :)
Bár ha psp 2-re kidobják az nyilván jobb lesz :)
7.
7.
bordias
Finoman kidolgozott látványvilág-----kopár terepek?
6.
6.
Laykray
Ja és még egy, ez psp-s játék nem? Nem akarok kukacoskodni, de nem írtátok ki, hogy van-e game share és network meg psp danger. Bocsi csak észrevettem és nem tudtam megállni, hogy ne szóljak. :D
5.
5.
Megacsiga
#4: Nekem az egyik leg lámasztikusabb játékom :), maga a harc, fejlődés, emberből emberbe ugrálás, meg 1-2 boss fight, on kívül nem hoz semmi újat. De a történet ami kinyírja az egészet, totálisan érthetetlen. Vagy egyáltalán nem mond semmit hogy éppen mi a story, vagy egyszerre rád zúdít rengeteg információt. A végét pedig még most sem értem, nem akarok spoilerezni de a vége az valami hihetetlenül kusza... De ezt leszámítva egészen játszható, főleg a helikopteres részek. A kamera az enyhén gázos, de nem borzasztó. De tényleg a történet ami kinyírja, felakasztja, leszúrja és eltemeti élve a játékot :)
4.
4.
abydos
Az egyik kedvenec PSP játékom, abszolút TOP 5 :)
1.
1.
Laykray
miért nincs kiírva a pont?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...